Théodore de Béze, a genfi utód

Amikor Kálvin János, a svájci reformáció legismertebb alakja 1564-ben meghalt, utódja Théodore de Béze (Béza Tódor) lett a református egyházban. A kálvinista író negyven éven át oktatott teológiaprofesszorként a Genfi Akadémián. Teológiai értekezések című munkájában felekezete hittudományának összefüggő magyarázatát fektette le.

Francia nemesi családban született, Burgundiában, 1519-ben. Tanulmányait Orléans-ban kezdte, majd tanárát követve eljutott Bourges városának akadémiájára. A település ekkor a reformátor szellemű újítók gyülekezési helye is volt, így ott találkozott először azzal a személlyel, akinek aztán később Svájcban évekig szoros munkatársa és egyben utódja is lett. Kálvin János ugyanis éppen akkor menekült oda Párizsból.

A Genfbe vezető út

Béza egyelőre Franciaországban folytatta jogi tanulmányait, majd Párizsba vezetett az útja. Latin nyelvű költeményeit kiadta, így kora egyik legkiválóbb költőjeként komoly hírnévre tett szert. Hosszas ott-tartózkodás után – betegeskedés és anyagi gondok miatt – Svájcba tette át székhelyét.

Lausanne városában görög nyelvet tanított, valamint írt (zsoltárfordításait és az ószövetségi történetek drámai feldolgozásait ismerjük), illetve igyekezett támogatást nyújtani a francia vallásüldözések kárvallottjainak. Terve, hogy ennek érdekében Luther követőivel szorosabb együttműködésre lépjenek, kevéssé bizonyult eredményesnek. Lausanne-t mintegy tíz év után el kellett hagynia, Kálvin János hívására Genfben folytatta tevékenységét. Az ott alapított akadémia tanára lett, lelkipásztorként is ténykedett, így amikor Kálvin 1564-ben elhunyt, Béza vált az ottani reformáció központi alakjává.

théodore_de_béze_wikipedia

Fotó: Wikipedia

PÁRIZS MEGÉR EGY MISÉT

IV. Henriknek tulajdonítják a kijelentést, bár vélhetően tőle ez így, ilyen formában nem hangzott el. Az eredetileg hugenotta Bourbon Henrik a francia trón megszerzéséért 1593-ban ugyanis megesküdött: római katolikus hitben fog élni és meghalni. Néhány évvel később, 1598-ban a béke jegyében kiadta a nantes-i ediktumot, amely fontos állomás volt a vallási türelem felé vezető rögös úton, Franciaországban. Az eseményt Béza – aki korábban a megbékélésért küzdött – még megélhette.

A poissyi vita

„Itt jönnek a genfi kutyák!” – jegyezte meg a bíboros, amikor a Poissyban tartott kollokviumra megérkeztek Béza és társai, hogy megegyezésre jussanak a békés egymás mellett élés érdekében. Az esemény Medici Katalin elképzelése alapján jött létre. Az anyakirálynő erős befolyással bírt a francia királyi udvarban, különösen IX. Károly nevű fia uralkodása idején. Szerette volna gyermeke számára megőrizni a vallási szempontból megosztottá váló és a polgárháború felé sodródó francia királyság egységét. Ezért úgy döntött, 1561-ben megkísérli elérni a vallási nézetkülönbségek rendezését a katolikusok és a kálvinisták között. A poissyi vitára egy Párizs melletti kolostorban gyűltek össze a felek. A katolikus tábort Lorraine bíboros vezette, számos püspök és teológus támogatásával, ők ülve foglaltak helyet. A protestáns oldal legfőbb vitázója Béza volt, őt főleg francia lelkészek vették körül, és kapott segítséget Svájcból is. Utóbbi csoportnak nem bocsátottak rendelkezésére ülőhelyet, mintha vádlottak lettek volna egy bírósági tárgyaláson.

Amikor érkezésükkor elhangzott a békét nemigen szolgáló fenti mondat, Béza – aki korántsem volt annyira magabiztos, mint amilyennek a tárgyaláson tűnt – csak annyit válaszolt: „Az Úr nyájának szüksége van hűséges ebekre, hogy elkergessék a farkasokat!” A hetekig tartó vita végül jelentős eredmény nélkül záródott. Különösen az úrvacsora témaköre borzolta a kedélyeket, olyannyira, hogy a jelen lévő Medici Katalin fellépésére volt szükség a kollokvium folytatásához. Mindhiába, hosszú évekig tartó vallásháború robbant ki az országban.

Szellemi hagyatéka

A nagy műveltségű teológus szellemi öröksége tekintélyes. Művei közül kiemelkedik – az említett Teológiai értekezések mellett – Kálvin Jánosról írott könyve. Munkássága hatással volt az angol vallási száműzöttek Genfben kiadott Bibliájára is. Fordított zsoltárokat francia nyelvre, valamint értekezett az úrvacsoráról és az eleve elrendelésről is. Szép kort megélve, 1605-ben, nyolcvanhat évesen halt meg Genfben.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!