„Testvériskolai közösségünket Istennek köszönhetjük”

A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium diákjainak életében évtizedek óta jelentős szerepet játszik a kapcsolattartás az európai és határon túli diáktársakkal. A célnyelvi területeken eltöltött hetek kitűnő alkalmak a tanult idegen nyelvek gyakorlására. – Az idegen nyelvet a kommunikáció által lehet a legjobban elsajátítani, gyakorolni. Rengeteg tapasztalattal gazdagodhatunk egy ilyen út során, amellett világot látunk. Más kultúrákat ismerünk meg, fejlődik a szociális készségünk a különböző emberek megértése és elfogadása terén. Ez az alap. Ha mindezt keresztyén környezetben tehetjük, olyanokkal, akikkel közös a hitünk, ez hamar összehozza az embereket. A krisztusi szeretet a kapcsolódási pont. Ennek mentén szinte azonnal elindul a közös munka anélkül, hogy közelebbről ismernénk egymást – teszi hozzá Szöllőssyné Paszternák Natasa igazgatóhelyettes.

– A Covid miatt úgy jött ki a lépés, hogy már két koreai csapatot is fogadtunk, mire tavaly tavasszal világossá vált, hogy végre a mi diákjaink is elutazhatnak Dél-Koreába. Mindnyájunkat megmozgatott ez a rendkívüli lehetőség. Október 10. és 17. között vendégeskedtünk az ázsiai országban, ahová tizenhét diák és öt tanár utazott el, örömömre én is. Vendéglátóink profi szervezése mellé kivételes költségvetés társult. A járványos idők múltával a dél-koreai állam jókora pénzügyi támogatással látta el az iskolákat, hogy nemzetközi kapcsolataikat újra megerősíthessék. Különleges fogadtatásban és ellátásban volt részünk, számtalan egyedülálló programmal, kivételes helyszíneken.

Repülőgépünk Szöulba érkezett, az első nap felét az ultramodern városrészben töltöttük. Elvittek minket a Lotte World Towerbe, amely egy százhuszonhárom emeletes, szupermagas felhőkarcoló, jelenleg az ország legmagasabb épülete. Hihetetlen élmény volt, amikor a kilátószinten egy animációs program során kettényílt a fal, majd elénk tárult az óriási város látképe. A lélegzetünk is elállt! Ez az épület építészeti bravúr. A modernitás, a luxus, a stílus és az elegancia hatása alá kerültünk. Leérve az utcára mindannyian éreztük, hogy másik világba csöppentünk. Ebben a hightech környezetben próbáltuk befogadni a sok új ingert, megfigyelni a hétköznapi eseményeket és az embereket. Szöulból Gimcheon irányába, az ország közepe felé tartva, meglátogattunk egy közkedvelt turistahelyet: egy skanzent, amely a tradicionális építkezés (hanok), a hagyományos otthon és társadalom történetét mutatja be. Ezen a vonzó, barátságos helyen éreztem először, hogy milyen mélyen gyökereznek itt a nemzeti hagyományok, azokat megélve tisztelik ősi kultúrájukat. Eddig ilyen otthonokat csak a filmekben láttunk. Mielőtt beléptünk a házba, le kellett vennünk a cipőnket, hogy a padlót a lehető legtisztábban tartsuk. Ez azért van, mert éjszaka a padlóra helyezett matracokon alszanak. Itt töltöttük az éjszakát – emlékszik vissza Varga Júlia. A tanárnő elmondása szerint a következő napok többnyire Gimcheon városában, a Hanil Girls’ Middle and High Schoolban és a szállásadó családoknál teltek. Az iskolai bemutatkozó előadás, a közös kézműveskedés, a csapatjátékok, a kirándulások és a városnéző programok gyorsan összekovácsolták a Hanil-leányiskola és a Lónyay-gimnázium diákjait.

Az életkörülmények modernek, de az évezredes hagyományok aktívan élnek a mindennapokban, a társadalmi hierarchia tekintetében, a személyes kontaktusban és étkezési szokásokban egyaránt. A maradandó élmények sorából Júlia kiemelte, hogy a magyar diákok kérésére a vendéglátók még a Japán-tengerhez is elvitték őket.

A Koreai Köztársaság ötvenmilliós lakosságának nagyjából fele tagja valamilyen felekezetnek. Leginkább buddhista vagy keresztyén. A népesség húsz százaléka protestáns, többségük a presbiteriánus egyház hitvallója. – Részesei lehettünk egy protestáns istentiszteletnek. Egy szót sem értettem az egészből, de a résztvevők tekintete, a metakommunikáció arra utalt, hogy testvérek között vagyok. A közösségben érzékelhető volt Isten jelenléte. Úgy zengett az ének, hogy megkönnyeztük a kollégákkal. A gyülekezetben az a szokás, hogy az istentiszteletet közös ebéd és jóízű beszélgetések követik. Életre szóló élmény volt – mondja Júlia.

– A Hanil-leányiskola huszonhét diákja és nyolc tanára a főigazgató vezetésével január 10. és 13. között érkezett újra iskolánkba. Az idő rövidsége miatt klasszikus programot állítottunk össze számukra. Az iskolai közös programok mellett jellegzetesen magyar élményeket, budapesti városnézést és a fogadó családok által összeállított eseményeket terveztünk. Előzetesen kérték, hogy menjünk fel a budai várba, főként a Halászbástyára, valamint szerettek volna ellátogatni az Országházba. Ezért az első napon Budapestet mutattuk be. Másnap, az iskolában, hazánk és a magyar hagyományok megismertetésére, a téli falusi szokások felidézésére helyeztük a hangsúlyt. Az Alföldet és a Balatont bemutató prezentációk, a közös kézműveskedés, a sport- és csapatjátékok mellett gimnáziumunk udvarán tradicionális disznóvágást szerveztünk. Ahogyan Dél-Koreában az ázsiai ételek és étkezési kultúra bemutatása kapott jelentős szerepet, nálunk igazi magyaros ételek kerültek az asztalra. Hurka, kolbász, sült szalonna, a családokban paprikás csirke, de még kürtőskalács és lángos is készült. A délutáni magyar népzene, a táncház, valamint a Budapest nevezetes területeit bejáró, vicces csapatjátékok közben hamar egymásra hangolódtak a résztvevők. Minden várakozásunkat felülmúlta az a tiszteletteljes szeretetkapcsolat, amely a fiatalok között létrejött. A szállásadó szülők azt tapasztalták, hogy gyermekük felkészült és figyelmes vendéglátó. Diákjaink teljes nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel fordultak a vendégek felé, és együtt még a felmerülő nyelvi nehézségeket is ügyesen áthidalták.

Lee Shin Ho főigazgató azt kérte tőlünk, hogy szervezzünk számukra találkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökével. Balog Zoltán örömmel fogadta a megkeresést. Bemutatta a megújult Ráday Házat. A találkozón elhangzott, hogy ez a testvériskolai kapcsolat is azt erősíti, hogy Krisztusban egyek tudunk lenni – hangsúlyozza Varga Júlia.