Tanulni remélni

Vettünk egy jövő évi naptárat. Gyorsan, mert most akciós. Tudod, az amit szeretünk, amit a hűtőn tartottunk, aminek olyan jó a beosztása! Szóval itthon a 2021-es, még sikerült belőle a vágyott kutyásat is megcsípni. Nem tettük még fel, valójában kallódik a lakásban, tesszük innen oda, onnan ide. Akármikor ránézek, elgondolkodom, hogy vajon volt-e értelme megvenni. Vajon lesz-e benne időpont a gyerek kötelező státuszvizsgálatain, a műszakin meg a szemétszállításon túl? Lesz-e benne találkozás, összejövetel, családi nyaralás, lakodalom, tábor? Ezeknek az üres rubrikáknak lesz-e olyan tartalma, amire vágyom? Vagy csak nézzük majd a falon, és nagy néha ráírom a heti bevásárlást? Nehéz bizonytalanságban lenni. Nem tudni, meddig tart, hány hullám, mikor lesz végre orvosság, és ki betegszik meg még addig. Tervezhetünk-e, foglaljunk-e vagy sem?

És bármennyire nyomaszt, eszembe jut, hogy ez a bizonytalanság a mi életünkben még csak egy éve van, de az ószövetségi ember élete így telt. Mindenkié, aki Kr. e., azaz Krisztus előtt élt. Nem tudva, hogy még mennyit kell várni a megígért Messiásra, a megváltóra, és addig még mi jön, hány fogság, hány válság, milyen nehézségek. A mostani világhelyzet ha másra nem is, hát arra jó, hogy tanuljunk várakozni és vágyakozni. Ébren tartani a reményt.

Ahogyan a fogság fokozta a megváltás iránti vágyat a népben, talán bennünk sem csak a feszültséget fokozza az otthonmaradás, hanem tanít őszintén vágyakozni. A szarvas szomjára vágyom. Ahogy egymást bátorították a kitartásban, és összébb kovácsolta a népet egy-egy ilyen szorult történelmi helyzet, hátha bennünk sem csak megosztottságot szül, hanem elkezdünk szomorkodni a gyászolóval, aggódni a tünetessel, örülni a gyógyulóval. A sorstársak egységére vágyom.

Örülnék, ha az első igazi tartalmas dátumokat a naptárba írva visszanézve azt tudnám mondani, hogy azok a lapok és rubrikák sem teltek el hiába, akkor sem, ha üresek.