Tájkép – csata előtt

Ezen az eredetileg Than Mór (1828, Óbecse – 1899, Trieszt) egyik legjobb alkotásának számító képen a jogi és filológiai stúdiumok után a Barabás Miklós tanítványává, majd az 1848–1849-es harcok, csaták során Görgei Artúr mellett hadifestővé lett művész három főszereplőt hoz elénk (közülük kettő számunkra különösen is fontos): a református gróf Ráday Pált, a család negyedik Pálját, Ráday Gedeon és Bárczay Anna 1830-ban született fiát, tehát egy, a képen még csak tizennyolc-tizenkilenc éves, harcossá érett gyerekembert, továbbá az evangélikus báró Podmaniczky Frigyest, s egy harmadik ifjú arisztokratát, gróf Almássy Dénes főhadnagyot. A békésebb időkben Bécsben, Párizsban és Itáliában tanuló Than életművének egy részét mindnyájan jól ismerjük: Lotz Károly mellett ő készítette el a Nemzeti Múzeum (igazi 48-as helyszín!) lépcsőházában látható, filmszerű történelmi falfestmények egy részét. Than Mór 1890-től 1896-ig, szakmai sikerei teljében a Nemzeti Múzeum képtárának őre volt, 1896-tól pedig még magasabb rangot kapott, az Országos Képtár igazgatójának felelősségteljes tisztét bízták rá.

Ezek után joggal vetődik fel a kérdés, hogyan került éppen most ide – pillanatnyilag még csak megőrzésre, s azért, hogy tovább emelje a Ráday Könyvtár sok látogatót fogadó történelmi részének fényét, a fehér-arany antik könyvespolcok között gyakran szemlélődő csoportok és egyéni érdeklődők nagy örömére – ez a hiteles másolatként is komoly művészi és történelmi értékű alkotás. Az érdem Pesthy Pál sebészorvosé, aki Ráday Zsuzsanna révén tartozik e nevezetes, egyházi és világi kultúránkat, irodalmunkat egyaránt gyarapító családhoz. Szívből remélem, hogy a könyvtár múzeumi részének látogatói számára készülhet akár egy kicsi füzet, amely teljes terjedelmében közölni fogja a hosszú életű, s egy ideig a mély hitű református Benedek Elek által is szerkesztett lap, az Ország-Világ 1884. március 15-i parádés emlékszámának legjobb cikkét, Degré Alajosnak a Than-képet aprólékos pontossággal, helyenként pátosszal, másutt egészséges, életteli humorral elemző sorait. Mielőtt e dolgozat legszebb epizódjait most felidézném, ejtsünk néhány szót a köztudatból, fájdalom, méltatlanul kikopott Degréről, egy apai ágon francia család Magyarországon született sarjáról. Az 1819-től 1896-ig élt író és publicista művei közül regényei és színjátékai valóban felejthetők, romantikus-anekdotázó stílusa hol Jókait, hol Mikszáthot juttatja eszünkbe. Van azonban egy halhatatlan műve, az 1847-től 1883-ig rovogatott Visszaemlékezéseim, amelynek minden lapját a pontos megfigyelés, az élénk leírások, a tárgyilagos szemlélet jellemzi. Ezért a könyvéért méltán nevezhetjük őt a márciusi ifjak történetében leginkább eligazodó kalauznak, krónikásnak, művét pedig mindmáig nélkülözhetetlen forrásmunkának. Nagyon valószínű, hogy az Ország-Világ ünnepi számában megjelent Than Mór-festményelemzése is már ennek a jelentős munkájának az egyik részlete. A száznegyven éves, ünnepi „képmutogató” szöveg kiváló és aprólékos, egyedül a cím hangzik egy kicsit nehézkesen a mi XXI. századi fülünknek: Képlet az 1848–49-iki magyar táborból. A „képlet” szó ma bizony a matematika, fizika és kémia világát idézi, s nem a történelemét, az irodalomét s a publicisztikáét. De vigasztalódjunk ezek után a gördülékeny és nagyon ízes főszöveggel: „Ma is feldobog a szívem, ha a Károlyi-huszárezredre visszagondolok. Daliás tisztikar, vitéz legénység, délceg paripák, fényes felszerelés az 1848/49-iki magyar hadsereg egyik legszebb rendjévé tette a XVI. huszárezredet. Kegyelettel elmerengek e kép előtt, melyet Than Mór oly híven festett. A Károlyi-huszárezred egy kis csoportja ez. Távolabb az ezredes sátra, vagy inkább irodája látható, mert Rohonczy Lipót sokkal kitűnőbb katona, s jobb pajtás volt, mintsem ő magát elkülönözte [azaz: elkülönítette!] volna, ő minden időben a többivel a szabad ég alatt táborozott. De most úgy a sátorban, mint a szabad ég alatt […] Két tiszt egy vezetékre fogott lovat szemlél. Ez mellékes, az igazi kép az előtérben a négy híven talált [magyarán: mesterien, élethűen ábrázolt] egyén: gróf Ráday Pál, az örökké vidor ifjú őrnagy, félig fekvő helyzetben [mondhatnánk: ifjú harcos létére szinte Madame Recamier kedvelt pózában!] kedélyes modorban beszéli el, hogy a múltkori rohamnál, midőn lova elbukott, s az egész osztály keresztül attaqueírozott rajta [azaz: egy egész hadtest átrobogott felette], mit érzett. És csudálatos! abban a hevülésben a lovak mind átugrották, anélkül, hogy valami kis zúzódást is szenvedett volna. Báró Podmaniczky Frigyes kapitány ülő helyzetben, égő szivarral kezében bizonygatja, hogy míly okos állat a ló, s azt példákkal igazolja.” Itt meg kell említenünk, hogy az ifjú Podmaniczky, báró Podmaniczky Károly és a Szászországból származó Jänkensdorf-Nostitz Elisa fia, az 1813-ban született Podmaniczky Júlia öccse és báró Jósika Miklós sógora volt. Júlia és Miklós csak 1847 augusztusának végén, kilenc év hűséges várakozás után köthetett házasságot Aszódon. Még ifjú házasok voltak, amikor boldog magánéletüket alárendelték a forradalom és a szabadságharc nagybetűs Ügyének, s az asszony 1848-tól mindvégig férje oldalán vándorolt. A világosi fegyverletétel után álruhában, álnéven jutottak el a segítőkész lipcsei német rokonokhoz, innen kerültek először Brüsszelbe, ahol Júlia csipkeboltos, lapszerkesztő s több könyv szerzője lett. Férje Drezdába költözésük után halt meg, 1865-ben, felesége ugyanitt 1893-ban. Ez a kiegészítés azt bizonyítja, hogy a forradalmat nemcsak olyan lengyel hősök segítették, mint például Bem apó, de gyakran német szimpatizánsok is. Nézzük, mit ír még Degré Lajos: „De térjünk vissza főalakjainkhoz. Mind a három [lásd a kép bal oldalát!] élte tavaszának első virágjában, az üvegházból vihar és fergeteg közé lőn kiültetve a szabad földbe… Azt mondják, valami varázs volt abban a táborozásban, mely gazdagot, szegényt egyaránt vonzott. Igen, volt; a lelkesedés és a hazaszeretet varázsa.

Egy tekintet a három nemes arcra, hol van itt nyoma az aggodalomnak vagy kétségnek? Gróf Ráday Pál tele ifjú könnyelműséggel, mint ki nem törődik a holnappal, vidoran [néz] a világba. Báró Podmaniczky Frigyes köpenyét panyókára vetve, szellemes mosollyal azt látszik mondani: Most szivarfüst, meglehet, egy óra múlva ágyúfüst, mindkettőt szeretem. Gróf Almássy Dénes elszánt kifejezéssel mindenre készen áll. [És maga a megtestesült nyugalom!] A három közül kettő rég a sírban nyugszik, báró Podmaniczky Frigyes pedig ma is tevékeny, s hasznos életet folytat… a közmunka tanács elnöke, országgyűlési képviselő, a nemzeti színház intendánsa,… Könnyű most regényes színben látni azt, hogy gróf Ráday Pál az aradi várban virágzó ifjú életét mint fogoly tengette. Báró Podmaniczky Frigyes, a besorozott szekerész kente a kocsi kerekét, s tisztogatta a lovakat. Gróf Almássy… birtokain bujkált. A sok közül azért említem föl e három derék katona sorsát, mert a kép őket ábrázolja. Nehéz idők voltak, s mindenik férfiasan szállt szembe vele. Aki túlélte, megtisztulva jött ki belőle, mint tűzből az arany.” Hitük és hazaszeretetük erősítsen férfit és nőt, öreget és fiatalt az idei március idusán is!