Szolgáló szeretet, tábori lelkészi jelenlét és egyházi jelképek a Zsinat második napján

Úrvacsorás istentisztelettel kezdődött május 21-én a Magyarországi Református Egyház Zsinatának második balatonszárszói tanácskozási napja. Az ülésnap középpontjában a húszéves Magyar Református Szeretetszolgálatért való hálaadás, a Protestáns Tábori Püspökség éves jelentése, a zsinati szakbizottságok, valamint a közegyházi intézmények és szolgálatok beszámolói szerepeltek. A testület döntött az idei pedagógusi, lelkészi és diakóniai díjak díjazottjairól is. A nap végén a Zsinat második olvasatban elfogadta az egyházi jelképekről és névhasználatról szóló törvényt.

Az ülésnapot megnyitó úrvacsorás istentiszteleten Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese, valamint Gerecsei Zsolt, a Tatai Református Egyházmegye esperese szolgált. A zsinati közösség bűnvallással, hitvallással és a bűnbocsánat hirdetésével készült az úrvacsorára. Imre Bálint a rómaiakhoz írott levélből idézett: „Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36) Az istentisztelet így már a tanácskozás elején arra irányította a figyelmet, hogy a testület munkája is Isten előtti hálaadásból, önvizsgálatból és Krisztusban megélt egységből kezdődhet el.

Gerecsei Zsolt igehirdetésében János és Máté evangéliumai alapján a sokaság, az egyén és Jézus Krisztus kapcsolatáról beszélt. A jánosi igeszakaszban a nagytanács tanácskozása, a félelmek, a politikai és vallási érdekek, valamint a Jézust kereső emberek jelennek meg. A Máté evangéliumában pedig a leprás ember borul Jézus elé ezzel a kéréssel: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” (Mt 8,2)

Gerecsei Zsolt májusi Zsinat 2026 Kiss

Gerecsei Zsolt esperes igehirdetésében arra figyelmeztetett: az egyházi szolgálatok végső soron arcokról, sorsokról, emberekről és életekről szólnak

Fotó: Kiss László

Az esperes szerint ismerős helyzetet tár elénk az evangélium: – Hangos az Ige környezete, mert mindenki mondja a magáét. A sokféle beszéd, értelmezés, félelem és emberi igazság között azonban könnyen eltűnhet a lényeg: az ember, az emberi élet, a megtisztulásra vágyó személy – hangsúlyozta az esperes. Gerecsei Zsolt arra figyelmeztetett, hogy az egyházi szolgálatok – legyen szó istentiszteletről, hittanóráról, lelki beszélgetésről, diakóniáról vagy akár egyházfegyelmezésről – végső soron arcokról, sorsokról, emberekről és életekről szólnak.

Az igehirdetés egyik hangsúlyos mondata szerint a napi érdekvezérelt témák és beszédek elé a „Krisztus-témát” kell helyezni. Gerecsei Zsolt úgy fogalmazott: – Akik Jézust keresték, a halálra ítélt Jézust keresték, mint a megtisztulás forrását. Jézus halála nemcsak a megtisztulás, hanem a megtisztítottak összegyűjtésének záloga is. Urunk, tisztíts össze bennünket egymással – zárta igehirdetését.

májusi Zsinat második nap úrvacsora 2026 Kiss

Az úrvacsorás istentisztelet a közös hálaadás és önvizsgálat keretébe helyezte a Zsinat munkáját

Fotó: Kiss László

Húsz év szeretetszolgálat

Az úrvacsorás istentisztelet után Molnár János, a Zsinat presbiteri elnöke megnyitotta a második ülésnapot, amelynek első ünnepi blokkja a húszéves Magyar Református Szeretetszolgálatról szólt. Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke úgy fogalmazott: „születésnaposunk van”, majd felkérte Czibere Károlyt, a Református Szeretetszolgálat elnökét, hogy adjanak hálát közösen az elmúlt két évtizedért.

Czibere Károly emlékeztetett: húsz évvel ezelőtt éppen a Zsinat hagyta jóvá a Magyar Református Szeretetszolgálat létrehozását. Az azóta eltelt idő szerinte azt bizonyította, hogy ez nem egyszerűen egy szervezeti vagy intézményi vállalkozás volt, hanem egyértelműen az Úr ügye. Isten küldte a szolgálatot a katasztrófák áldozataihoz, a kisemmizett, nyomorúságban és nincstelenségben élő emberekhez, és ő adott újabb támogatókat, önkénteseket és szolgálattevőket – hangsúlyozta az elnök.

A kezdetekről szólva elmondta, hogy a szeretetszolgálat egyetlen lelkipásztorral, Fodor Gusztáv szolgálatával és egymillió forinttal indult, majd az évek során árvízi, vörösiszap-katasztrófához kapcsolódó, földrengések utáni, valamint háborús menekülteket segítő szolgálatokig jutott. Külön megjegyezte azt is, hogy az ukrajnai háború kitörése után negyvennyolc órán belül kétezer önkéntes jelentkezett a szeretetszolgálathoz.

Czibere Karoly májusi Zsinat 2026 Kiss

Czibere Károly szerint a Magyar Református Szeretetszolgálat húszéves története azt bizonyítja, hogy a szolgálat nem csupán szervezeti vállalkozás, hanem az Úr ügye

Fotó: Kiss László

Czibere Károly szerint az országnak nem pusztán egy újabb segélyszervezetre volt szüksége, hanem olyan református segítő szervezetre, amely számára az egyházi háttér nem teher, hanem erőforrás. – Csak Jézussal van értelme harcba szállni a nyomorban élőkért – fogalmazott az elnök, utalva arra is, hogy többen javasolták már a szeretetszolgálat címerében szereplő zöld zászlós bárány lecserélését, ám a szervezet ragaszkodik Krisztus-központú jelképiségéhez.

A szeretetszolgálat elnöke hangsúlyozta: a szolgálat legfontosabb célja mindig az volt, hogy a református gyülekezeteken keresztül, a gyülekezeteket erősítve végezze munkáját. – Nem az a fő kérdés – mondta –, hogy országosan mennyi csomag, program vagy önkéntes jelenik meg, hanem az, hogy az adott gyülekezet látja-e a környezetében élő rászorulókat, és vállal-e értük szolgálatot – hívta fel a figyelmet. A Filemon-szolgálat példáját említve elmondta: két év alatt 620 gyülekezetben lett Filemon-önkéntes, ami szerinte annak jele, hogy az egyház él, és tele van segíteni vágyó, diakónusszívű testvérekkel.

Katona Viktória ügyvezető igazgató személyes történeteket például hozva mutatta meg a szeretetszolgálat gyülekezeti jelenlétét. Felidézett egy ózdi édesanyát, aki egy szegregátumban arról beszélt neki: az ő gyermeke lesz az első a családban, aki érettségit szerezhet, mert hatéves korától segítették a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai. Egy másik történetben egy gyermekotthonban élő kisfiú örömét idézte fel, aki iskolakezdéskor ugyanolyan füzetet kapott, mint a társai, és ezzel legalább egy dologban nem kellett hátrányban éreznie magát.

Katona Viktória májusi Zsinat 2026 Kiss

„Én szeretni jöttem” – Katona Viktória történetei a szeretetszolgálat személyes, felemelő jelenlétét tették láthatóvá

Fotó: Kiss László

Beszélt a vörös kód idején végzett utcai szolgálatról is, amikor munkatársaik egy fagyhalál szélén lévő, hajléktalan férfit találtak meg, és segítettek biztonságos helyre. Felidézett egy határ menti történetet is: egy háború elől menekülő édesanya félelemből nem akarta átengedni háromhetes gyermekét a segítséget nyújtóknak. Katona Viktória akkor csak ennyit mondott neki: „Én szeretni jöttem.” Az ügyvezető igazgató szerint a szeretetszolgálat lényege éppen ez: – Képessé tenni és felemelni az embereket, mert az élet megmentése elsőbbséget élvez mind fizikai, mind lelki értelemben – tette hozzá.

A jubileumi megszólalásokat követően a zsinati tagok egy videó-összeállítást tekintettek meg a szeretetszolgálat húsz évéről. Steinbach József ezután a Zsinat nevében ajándékot adott át a szolgálat képviselőinek. A püspök köszönetet mondott a szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek, hangsúlyozva: – A hirdetett Ige mellett a szeretetszolgálat a Krisztus szeretetének látható, mozdulatokban megjelenő bizonyságtétele.

májusi Zsinat második nap 2026 Kiss

Húsz év szolgáló szeretetéért mondott köszönetet a Zsinat a Magyar Református Szeretetszolgálat képviselőinek

Fotó: Kiss László

Gyarapodó kapcsolatok a katonák között

A következő napirendi pontban Mészáros László protestáns tábori püspök terjesztette elő a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökségének 2025. évi beszámolóját. Jelentését rövid visszatekintés, személyügyek, missziók, külkapcsolatok és a szolgálat örömei mentén foglalta össze.

Mint mondta, az elmúlt esztendő több területen is gyarapodást hozott a szolgálat életében. Az alapító okiratban megfogalmazott feladatok ellátása mellett több laktanyában is érzékelhetően szélesedett a katonákkal való kapcsolattartás. Külön kiemelte az újonnan bevonulók megszólításának lehetőségét: több helyen már nemcsak a tábori lelkészi szolgálat bemutatására kapnak alkalmat, hanem tematikus előadásokat is tarthatnak a kiképzés hat-nyolc hetes időszakában.

Mészáros László májusi Zsinat 2026 Kiss

Mészáros László protestáns tábori püspök a katonák között végzett lelkipásztori jelenlét gyarapodó lehetőségeiről számolt be

Fotó: Kiss László

Mészáros László arról is beszámolt, hogy a parancsnoki állomány egyre több helyen tartja fontosnak a tábori lelkész jelenlétét, tapasztalatát és tanácsát. A lelkipásztorok részt vehetnek gyakorlatokon, speciális képzéseken, és több helyen már a kiképzési tervekbe is beépülhet mindaz, amivel a tábori lelkészi szolgálat gazdagítani tudja az alakulat életét.

A személyi ügyekről szólva jelezte: a szolgálat állományában jelenleg tizenhét tábori lelkészi és egy adminisztratív segítői státusz van. Roboz Péter korábbi szolgálattevő visszatért a Dunántúli Református Egyházkerület aktív lelkipásztori állományába, ugyanakkor idén január elsejétől Bogáti Attila hadnagyként csatlakozott a tábori lelkészi szolgálathoz, és Szentesen, a II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred tábori lelkészeként teljesít szolgálatot. A Zsinat a protestáns tábori püspökség éves jelentését elfogadta.

Bizottsági és intézményi beszámolók

A folytatásban Gér András László zsinat tanácsos a zsinati szakbizottságok éves beszámolóit ismertette. A testület a beszámolókat megtárgyalta és elfogadta. Ezt követően Gér András László a közegyházi intézmények és szolgálatok éves beszámolóit foglalta össze. A beszámolók alapján körvonalazódott, hogy az intézmények tavaly is széles körű szakmai, oktatási, egészségügyi, diakóniai, kiadói és adminisztratív feladatokat láttak el, miközben több területen a finanszírozás, az infrastruktúra, az eszközpark, a humánerőforrás és az adminisztratív terhek jelentettek kihívást.

Gér András László májusi Zsinat 2026 Kiss

Gér András László zsinati tanácsos a szakbizottságok, valamint a közegyházi intézmények és szolgálatok éves beszámolóit ismertette

Fotó: Kiss László

A Zsinat a továbbiakban döntött a 2026. évi pedagógusi, illetve hittanoktatói, diakóniai, valamint lelkészi díjakról is.

A tanácskozás záró napirendi pontja az egyházi jelképekről és névhasználatról szóló törvényjavaslat második olvasata volt. A testület az első ülésnapon már részletesen megtárgyalta a javaslatot, különösen a református lelkipásztori palást védelmével, használatával és a paláston elhelyezhető jelképekkel kapcsolatban. A Zsinat végül egyhangúlag elfogadta az egyházi jelképekről és névhasználatról szóló törvényt, amely július elsejétől lép hatályba. A törvény célja, hogy rögzítse a Magyarországi Református Egyház védett elnevezéseit és jelképeit, valamint megalapozza az esetleges visszaélésekkel szembeni egyházi és világi jogi fellépést.

Az ülés végén Steinbach József megköszönte a zsinati tagok munkáját, áldott pünkösdi ünneplést kívánt, majd Isten áldásával zárta a májusi zsinati ülést.

májusi Zsinat második nap_1 2026 Kiss

Fotó: Kiss László