Szenvedélye az oktatás

„Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni” – mondta Klebelsberg Kuno oktatásügyi miniszter a két világháború között. Mennyire igaz ez a kijelentés napjainkban?

A magyar gondolkodásmód eltér a szokásostól, ami a nyelvünk sajátosságaiból is fakadhat, kétségtelen, hogy nehezen érvényesítjük az ötleteinket. Talán a hibázástól való félelem gátol meg minket abban, hogy kipróbáljunk új dolgokat. Jó példa erre, amikor néhány éve német vezetőkkel együtt jártunk be egy gyárcsarnokot, ahol lehetőségünk volt kipróbálni egy hegesztőszimulációt. A németek rögtön nekiláttak, míg a magyarok leginkább csak bámulták a külföldi kollégáikat. A tanulás folyamat, amelyben benne van a hiba lehetősége, ezt meg kellene engednünk magunknak. A történetet azért mondtam el, mert az új munkakörömben igyekszem a fejlesztő szemléletet megvalósítani, és teret adni az ötleteknek, újdonságoknak.

Miként lehet ezt megvalósítani?

Szinte az egész világon az iskolarendszer válságát tapasztaljuk, az iskolák nem képesek követni a társadalmi trendeket. A viták sokszor azon folynak, hogy milyen óraszámban oktassunk bizonyos tárgyakat, holott ennél jóval fontosabb lenne, hogy a társadalmi igényekre reagálva alakítsuk ki a képzéseinket. Az oktatási folyamat hatásai csak évek múlva mérhetők, viszont a nagy cégek már most ott toporognak az egyetemek kapujában, hogy elvigyék a legjobb hallgatókat. A tudás azonban abban a percben avulni kezd, ahogy a diákok kézbe veszik a diplomát, mert olyan gyorsan változik minden. Ezért is tartom elengedhetetlennek, hogy az oktatás-fejlesztés a jelenleginél rugalmasabb keretek között valósulhasson meg.

Kell reformálni a református iskolákat?

Az iskoláink egy része szépen teljesít, mások pedig átlag alatt. Nem fogadható el, hogy a trendek lefelé mutassanak, még akkor sem, ha megvan a gyengébb szereplés nyilvánvaló oka, például az intézmények átvétele vagy új iskolák indítása. A mennyiségi növekedés már mögöttünk van, a következő években a minőségi fejlesztésre szeretnénk koncentrálni, hiszen azt látjuk, hogy mély bizalommal tekintenek a református iskolákra azok a szülők is, akiknek nincs kapcsolódásuk az egyházhoz. A kilencvenes években tanulmányúton jártam egy holland iskolában, ahol az igazgató reggeltől délutánig az iskolában járkált és nézte, hogyan tanítanak a kollégái. Csak jóval később értettem meg ennek a jelentőségét, hiszen a vezető feladata, hogy felmérje, milyen munka folyik a rá bízott területeken, és reagáljon a folyamatokra.

Csaknem kétszáz oktatási intézménye van a református egyháznak. Hogyan vágott neki ennek a hatalmas feladatnak?

Sok tapasztalatot gyűjtöttem az államigazgatásban, és a közoktatás-vezetői képzettségem mellett fontosnak tartottam azt is, hogy komplex teológiai látásmódot sajátítsak el, pályakezdőként kateketikai diplomát is szereztem. Amikor Balog püspök úr felkért a feladatra, úgy gondoltam, hogy a hosszú évek alatt felhalmozott tudás egy irányba mutat, éreztem, hogy dolgom van az egyházamban. A szakképzés a fő területem, ahol arányait tekintve kevesebb szerepet vállalt eddig az egyház, de vállalnunk kell ezt a kihívásokkal teli területet is. Ezért is örülök, hogy a felzárkózó települések programban a legrászorultabbak között, az Ormánságban és a keleti határvidéken a kis iskolák oktatási ügyét támogathatjuk.

Jó, hogy ezt említi, mert sokszor éri az a vád az egyházat, hogy elitképzést folytat. Mit gondol erről?

Minden oktatási rendszernek feladata, hogy a legjobb képességűeket a legtovább repítse, de akkor méltányos a rendszer, ha mindenkinek ugyanazt a hozzáadott értéket tudja biztosítani. Egy román felmérés azt mutatta, hogy a ranglisták élén álló iskolákban nem volt nagyobb a hozzáadott érték, mint máshol, csak magasabb szinten léptek be a diákok, és ugyanígy magasabb szinten léptek ki onnan. Érdemes eltűnődni, hogy milyen családból és felkészültséggel érkeznek hozzánk a gyerekek, és ahhoz képest hogyan hagyják el az iskolát. A református egyház nem túl kicsi, de nem is túl nagy közösség, így belátható oktatási portfólió birtokosa. Az intézményvezetők és a fenntartók szakmai közösséget is alkotnak, ami a köznevelésben a nagy számok miatt sokkal esetlegesebb. Az iskolák egy részét a gyülekezetek tartják fenn, ez is jóval túlmutat az oktatáson, mert személyes kapcsolatokat feltételez. Úgy vélem, hogy az intézmények döntő többsége nyitott, és hajlandó küzdeni a jobb eredményért. A vezetőkön rengeteg múlik, ezért támogatásuk kiemelt feladatunk.

Mit gondol, hogyan és miben lehet a vezetőket támogatni?

A tanárokból lett intézményvezetőkre általában az a jellemző, hogy korábban nem dolgoztak más ágazatban, nem volt módjuk versenypiaci tapasztalatokat szerezni, pedig nekünk a munkaerőpiac elvárásait kell teljesítenünk. A versenyszférában folyamatosan tréningezik a munkavállalókat, erre a közoktatási vezetőknek is szükségük lenne.

Gondolom, nem véletlenül említi a munkaerőpiacot.

Hosszas tusakodás előzte meg, hogy elvállaljam az egyházi szolgálatot. Az elmúlt harminc évet ugyan szakképzési területen töltöttem, de részben segített a döntésben, hogy tanítóként kezdtem a pályámat, majd gyógypedagógusként tanulásban akadályozott fiatalokkal dolgoztam, akik hiába tanultak szakmát, nehezen találtak állást. Motivált, hogy miként lehet támogatni a sérülteket a munkaerőpiacon. Azt tapasztaltam, hogy akiknek sikerült beilleszkedniük, megállták a helyüket, ráadásul nagyban meghatározták és javították a munkahelyi légkört is. Dolgoztam egy nagy német cég fejlesztési projektjében is. Németországban régi hagyománya van a duális képzésnek, ez nagy ugrást jelenthetne itthon is. A tanulási eredményre fókuszáló oktatás nem arra helyezi a hangsúlyt, hogyan jut el a diák a tudáshoz, hanem arra, mit tanul meg, és azt hogyan tudja alkalmazni. Most ezt a modellt tartják a legkorszerűbbnek. Számos pilotprogramban vettem részt, később egyetemi kurzusokat is tartottam a tapasztalataimról. 2011-től a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal fejlesztési vezetőjeként dolgoztam, majd a minisztériumban a szakképzési főosztály vezetőjeként, itt főként a szakmai irányítás területére láttam rá.

Igazán komplex feladat.

Azért is az, mert a fiataloknak hiányoznak olyan készségeik, amelyeket nem lehet tantárgyként elsajátítani, ilyen például a kritikus gondolkodás és a csapatmunka. Ugyanígy meg kellene fogalmaznunk, hogy milyen kimeneti kompetenciákra van szükségük a gyerekeknek ahhoz, hogy továbblépjenek a középiskolába. Túl tantárgyközpontúak vagyunk, és ez egyáltalán nem felel meg annak, amiben a gyerekeink élnek.

Az egyházban kiváló tananyagfejlesztő csoportunk is van.

Fejlesztünk tankönyveket, de még inkább tartalmakat, amelyek pontosan az előbb említett „egyéb” kompetenciákat erősítik, és még színesebbé, egyházközelibbé teszik a gondolkodást. Számos anyag a tanárok fejlesztését mozdítja elő, digitális platformot is létrehoztunk, amellyel a tanárok tudják segíteni a gyerekeket. Nem lehet kijelenteni, hogy a tankönyvek ideje lejárt, de azt be kell látni, hogy egy könyv elkészítése évekig tart, és mire megjelenik, már lehet újrakezdeni a fejlesztését.

Mikor lenne elégedett a református egyház oktatásával?

Ha tudnánk garantálni, hogy az általános iskoláinkból kilépő diákok sikerrel befejezik a középiskolát. Ezt az iskolák jelentős része most is teljesíti, de még mindig vannak diákok, akik képzettség nélkül sodródnak ki a rendszerből. A következő lépés pedig az, hogy akik református középiskolákból jelentkeznek a felsőoktatásba, mindannyian diplomát szerezzenek.

Ez komoly cél.

Nagy levegőt kellene vennünk és azt mondani, hogy megpróbáljuk ezt is. Jó lenne elkötelezett pedagógusainkkal mintát adni a világnak. A rövidebb távú cél, hogy megkezdjük a szervezetfejlesztést és a vezetők képzését. A második lépésben szeretnénk a református iskolagarancia alapjait letenni. Ez még járatlan út, de ha már nagyjából harminc iskola részt vesz ebben, az egész rendszeren érezteti majd a hatását. Az ambiciózus célok inspirálóak a vezetők számára, hiszen ha jól végzik a feladatukat, látható lesz az eredménye.

Sokszor a felvételi arányszámokra koncentrálunk, de nem csak ettől jó egy iskola.

Valóban érdemes lenne komplex mutatókat kidolgozni. A szülők a felvételi arányszámokat böngészik, azonban az iskola első dolga, hogy megtanítson tanulni és olyan kompetenciákhoz juttasson, amelyekkel a fiatalok sikeres, boldog felnőtté válhatnak. Jó volna, ha az iskola közösségi élményeket adna, felkészítene a házasságra, a szülőségre, a pénzkezelésre és számos olyan dologra, amit most nem szokás az iskolákban tanítani.

A változás mindig félelmetes, nehéz folyamat. Márpedig az oktatás területén folyamatos változásra kényszerülnek a pedagógusok.

A pedagógustársadalom jó része változást akar, mert meg kellene haladnunk, ahol most tartunk, de mindezzel együtt bennünk van a félelem a kihívásoktól és a kudarctól. A pedagógusokban szorongást okoz, hogy a korábbinál sokkal gyorsabban szembesülnek a generációs változásokkal, húsz év helyett akár ötévente. A gyerekeknél is megfigyelhető, hogy akár néhány évnyi korkülönbség hatalmas kommunikációs zavarokat okoz, ez feladja a leckét a tanároknak.

Segíti a munkáját, hogy a felesége is pedagógus, és általa is rálát az oktatás dilemmáira?

A feleségem egy jó nevű állami gimnáziumban tanít, de szem előtt tartom, hogy ez budapesti iskola. A munkám egyik fontos szelete, hogy végigjárjam országszerte az intézményeinket, mert pontos képet akarok szerezni arról, hogy mennyire más a munkánk a végeken, mint a nagyvárosokban.

Mit gondol, milyen az ideális pedagógus egy református iskolában?

Csak akkor lesz hiteles a gyerekek számára egy egyházi iskola pedagógusa, ha tud naponta beszélgetni az Istennel, emellett példamutató életet él, és szakmailag a lehető legmagasabb szintet nyújtja. Az álmom, hogy olyan pedagógusokkal dolgozzak együtt, akiket hajt a „belső drive”, hogy a legjobbak legyenek. Az elkötelezett, hívő pedagógusok szinte észrevétlenül adják át a gyerekeknek az élet értékeit. Beszélgetésünk idején dúl a háború Ukrajnában, és biztos vagyok benne, hogy minden tanárt megkérdeznek a gyerekek a harcokról. Nem érdemes elrejteni előlük a nehézségeinket, fontos, hogy lássák, mi is megküzdünk a terhekkel.

2022 a hittanoktatás éve a református egyházban. Ez az első tematikus év, miért éppen a hittané?

Gyakran az iskola az első vagy akár az egyetlen hely, ahol a gyerek találkozik azzal a tanítással, hogy őt Isten alkotta, és az Úrnak célja van az életével. Vajon szánunk-e elég időt arra, hogy olyan személyes kérdésekre válaszoljunk az iskolában, hogy ki Isten és ki vagyok én, mi az életem értelme? Mindenki eljut egyszer ezekhez a kérdésekhez, hiszen a kisgyerekekből kamaszok lesznek, majd felnőttek, és eléri őket az életközépi válság, amikor újból fölteszik ezeket a kérdéseket. A hittanoktatáson releváns válaszokat kaphatnak. Óriási lehetőségünk, hogy hetente százötvenezer gyereket érünk el a hittanórákon Isten üzenetével.