Szász Póla hazatér

Október közepén hálaadó istentiszteletet tartottak Szabadszálláson, ahol nemcsak a százhatvanhat éves Mooser-orgona és a lelkészi hivatal részleges felújításáért mondott köszönetet a gyülekezet, hanem táblát is avattak, amely ezentúl a kétszázhúsz éves óparókia falán Vargha Gyuláné Szász Póla emlékét őrzi. Valószínűleg kevesen vannak, akik azonnal tudják, ki volt ő. Ezért is tűzte ki célul a szabadszállási gyülekezet, hogy minél többen megismerjék nevét, munkásságát, életét.

De ki is volt Szász Póla? Szász Károly dunamelléki püspök, korábbi szabadszállási lelkipásztor egyik leánya, aki százhatvan évvel ezelőtt, 1863. október 15-én a szabadszállási paplakban született. – A hosszú életű asszony gyermekkora első hat évét töltötte itt, ami elsőre kevésnek tűnhet, de biztos vagyok benne, hogy őrzött emlékeket a városról, a gyönyörű templomunkról és arról a parókiáról, ahol a világra jött – mondja Pálinkásné Balogi Beáta.
A már több mint három éve Szabadszálláson szolgáló lelkipásztor bevallja, korábban ő sem ismerte Vargha Gyuláné Szász Póla nevét, csak akkor állt össze benne a kép róla, miután férjével a szatmári Milotáról a kunsági városba költöztek. – Szász Károly neve persze ismert volt, mégiscsak egy korábbi dunamelléki püspökről van szó – teszi hozzá.
– Aztán egyszer megláttam valahol a teljes nevet: Vargha Gyuláné Szász Póla, amelynek az elejét mintha olvastam volna már valahol – mégpedig az új énekeskönyvben! – emlékszik vissza a lelkész, akinek a feltevése helyes volt: a dicséret mellett feltüntetett asszony neve mögött valóban az egykori püspök gyermeke rejtőzik, akinek nyolc énekfordítása is szerepel az énekeskönyvben.

– Ezek közül az egyik a Vezess, Jézusunk kezdetű dicséretünk, amelyet itt, Szabadszálláson minden esküvőn eléneklünk, így teszi meg az ifjú pár közös élete első lépéseit. Korábban mégsem tudatosult bennem, hogy ez is Szász Póla fordítása. Viszont amikor összeraktam a képet, arra gondoltam, kicsit le kellene porolni az emlékét, hogy minél többen megismerhessék. Főleg a mi egyházközségünkben és településünkön, mert a mi szülöttünk, itt töltötte élete első éveit, még sincs benne a városi, sőt talán még az egyházi köztudatban sem. A ’48-as, fekete énekeskönyvben a fordítók nevét még nem, csak az énekszerzőkét tüntették fel, az új énekeskönyvben viszont már jegyzik a szöveget magyarra ültetőkét is, bár ott csak asszonynevén, Vargha Gyulánéként szerepel.

Pálinkásné Balogi Beáta kutatómunkába kezdett, először a gyülekezeti anyakönyvet lapozta fel, ahol érdekes dologra lelt. – Szász Károly saját kézzel írta be a könyvbe, hogy 1863. november 7-én megkeresztelte Póli nevű leányát. Meglepő volt, mert sehol máshol nem találkoztam így a nevével – mondja.
Szász Póla szabadszállási éveiről keveset tudni, 1869-ben Pestre költöztek, miután édesapja Eötvös József felkérésére a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a „nem katolikus ügyek” intézője lett. Szász Károly 1884-ig dolgozott hivatalnokként, majd ötvenöt évesen megválasztották a megüresedett dunamelléki püspöki székbe. A Szász család Pesten eleinte abban a házban lakott, ahol korábban Arany János is élt. Póla szeretett tanulni, jó érzéke volt a nyelvekhez és az irodalomhoz. Amikor tizenkilenc évesen férjhez ment Vargha Gyulához, már több nyelven beszélt és zongorázott.

Művelt, társaságban ügyesen forgolódó, a háztartásban jártas asszony volt, aki 1896-ban belépett a Lorántffy Zsuzsánna Egyletbe, amelynek 1897 tavaszán alelnöke lett. 1903 tavaszán többekkel együtt kilépett, és közösen megalapították a Bethánia Egyletet. Mélyen vallásos református asszony volt, aki előadásokat, bibliaórákat is tartott.
Mindig is vonzódott az irodalomhoz, publikált, újságot szerkesztett. Versei, cikkei egyházi lapokban is megjelentek. Emellett énekeket is fordított, főként angolról és németről, melyek a Hozsánna és a Hallelujah! című énekgyűjteményekben láttak napvilágot 1904-ben és 1908-ban. Hat évvel később jelent meg Dicsőség Istennek című verseskötete.

Pálinkásné Balogi Beáta elmondja: annak ellenére, hogy Póla tizenkét évesen konfirmált, az „nem tett rá mély benyomást”. „Megtanultam mindent, ami a kátéban volt, és el is hittem. Épp oly kevéssé jutott eszembe kételkedni abban, hogy a Jézus Krisztus feltámadt és a mennybe ment, mint ahogy nem jutott eszembe kétségbe vonni, hogy Amerikát Kolumbus Kristóf födözte föl… A keresztyén vallás csak egy a többihez hasonló tananyag volt számomra…” – írja Szász Póla Néhány vonás hitéletem fejlődéséből című lelki önéletrajzában.

Ugyanebben írja le: „Már legkisebb gyermekem is a világon volt, amikor 1896. év elején, 32 éves koromban […] nevezetes fordulat állt be életembe… Az én megtérésem nem tartozik azok közé a hirtelen, váratlan megtérések közé, melyeknek óráját és perczét is meg lehet jelölni, amilyen volt Pál apostolé s azóta már sok léleké. Azok közé a megtérések közé sem tartozik, melyeket heves, gyötrő bűntudat előz meg, a lélek vergődése a maga elveszettségének érzete s az Isten bűnbocsánatának és kegyelmének keresése között… engem folyvást a leggyöngédebb s legszelídebb kézzel vezetett. Megtérésem a szó legteljesebb értelmében »újjászületés« volt, mert ahogy testi születésem órájára és annak körülményeire sem emlékezhetem, úgy nem tudok számot adni lelki születésem órájáról és körülményeiről sem.”
A megtért asszony azon igyekezett, hogy családját is az Úr elé vezesse. „De nem tudtam ezt elég bölcsen és tapintatosan végezni. Többet akartam szóval elérni, mint az életnek a bizonyságtételével. Nála (ti. a férjénél – a szerk.) ez keltett visszatetszést, testvéreimnél pedig az, hogy mindig jobban elszakadtam a világi társaságoktól, színházban nem jártam, olvasmányaimat is kezdtem nagyon megválogatni” – olvasni Szász Póla önéletírásában.

– Gyönyörű, Istennek odaszánt életút tárult fel előttem, ahogyan kutatni kezdtem utána. Ahogy több és több információ került elém, egyre inkább éreztem azt, hogy minél több emberrel meg kell ismertetnem a nevét, főként Szabadszálláson – vallja meg Pálinkásné Balogi Beáta, aki kutatásához nem várt helyről is kapott segítséget. – A nyáron összefutottam egy kollégánk feleségével, akiről beszélgetésünkkor kiderült, hogy ő Szász Póla ükunokája. Rengeteg családi történet, fénykép, emlék került elő. A család élénk levelezést folytatott, bennük megannyi érdekes adalékkal. Ezek által is egyre közelebb került hozzánk Szász Póla – folytatja a lelkipásztor, akit egészen meghatott, amikor a kezébe került és elolvasta Póla Az unokáim című verseskötetét, amelyben – nem meglepő módon – az unokáinak írt verseit adta ki magánkiadásban.

– A nagymama féltő szeretete unokái, családja iránt annyira szépen sugárzik ezekből a versekből! Az is kirajzolódik belőlük, mennyire fontosnak tartotta a hitben nevelést. Ebben is példa lehet előttünk: láthatjuk, mennyire nagy szerepe van a szülőknek, nagyszülőknek a hit továbbadásában. Van egy nagyon szép verse, ennek egy sorát hadd idézzem, annyira megfogott engem. Az Énekes Sári című költeményét így zárja: „Légyen telve Jézusoddal a szíved, lelked, éneked, / őhozzá vezesd daloddal fáradt, árva lelkeket.” Ez küldetés, amelyet az unokáira hagyott, de én úgy gondolom, ránk is – ért egyet a szabadszállási lelkipásztor Szász Pólával, hiszen maga is tapasztalja ezt. – A gyülekezetben rendkívül sokat foglalkozunk a gyermekekkel, próbáljuk minél kisebb korban elültetni a szívükben az Ige magját, de lelkészként az ember a feje tetejére állhat, ha a családban mindezt nem erősítik meg, akkor nem biztos, hogy elérjük a célunkat. Szász Póla ebben is példa volt, hogy már a családban minél közelebb akarta vezetni a gyermekeket, az unokákat Istenhez, a megváltás titkához. Munkássága azt üzeni, neveljük hitben gyermekeinket, unokáinkat, adjuk át nekik egyházi elődeinktől kapott örökségünket, hogy hitvalló reformátusként állhassanak meg ennek a hitehagyott XXI. századnak minden támadása között.

Pálinkásné Balogi Beáta az elmúlt időszakban sok mindent tett azért, hogy Szabadszállás megtanulja Szász Póla nevét. Első lépésként a gyülekezet 2021. október 6-án alakult énekkara a rá következő évben felvette a Szász Póla Református Énekkar nevet, idén ősztől pedig az óparókia falán olvasható megemlékezés is hirdeti szülöttjének nevét a város lakóinak éppúgy, mint a gyülekezet tagjainak.

– Ravasz László püspök 1939-ben avatta fel azt a táblát, amely Szász Károly hatévi szabadszállási lelkészségének állít emléket. Ennek a szomszédságába került fel most a Vargha Gyuláné Szász Póla emlékét hirdető gránittábla, amelyet leszármazottainak, déd- és ükunokáinak jelenlétében avattunk fel – mondja a lelkész, aki az ünnepséggel egy időben kiállítást is rendezett neves dicséretfordítónkról a szabadszállási református templomban, ahol számos tárgyi emléket, fényképet, képeslapot és kéziratot mutattak be.

– Szabadszállás egyébként is igazán szerencsés helyzetben van költők tekintetében. Van a városnak egy Petőfije, akinek a családja hosszú időt, huszonhárom évet töltött Szabadszálláson – sokak szerint itt is született, nem Kiskőrösön. Aztán itt van József Attila, akinek a nagyszülei itt éltek és itt vannak eltemetve, édesanyja Szabadszálláson született. Amikor lelepleztük a táblát, a férjem úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen most visszaadtunk a városnak még egy költőt. Merthogy ő is a miénk, ezért elsősorban nekünk kell megőriznünk az emlékét.