Sajtódíjat ért a református gyülekezet

Egy református kisközösségről szóló cikk nyerte a Vízy Dorka emlékére alapított sajtódíjat. Az immár negyedjére odaítélt független magyar újságírói elismerést Jankovics Márton kapta A falu, amelyik a mézből épített iskolát magának című, a 24.hu-n megjelent írásáért.

„Van egy ilyen álmom, hogy ha egy roma és egy nem roma gyerek együtt játszik, akkor felnőttként is képesek lesznek egymással beszélni, anélkül, hogy folyamatosan a másik anyját szidnák” – ezzel a mondattal kezdődik az a cikk, amelyet a sajtódíj zsűrije idén a legjobbnak talált kilencvenhét beérkezett írás közül. Ezt Sohajda Levente református lelkipásztor nyilatkozta a 24.hu újságírójának Göncruszkán, ahol – mint a cikk bevezetője fogalmaz – „a helyi reformátusok nem vártak az államra: iskolát és óvodát hoztak létre, saját kezűleg újították fel a templomukat, méhészkednek, hamarosan pedig éttermük is nyílik”.

Vízy Dorka 2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint a Kossuth Rádióban. 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol dolgozott a Petőfi Rádió Délelőtt című műsorában, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorokban, a Calypso Rádióban és vezetett ifjúsági műsort a Duna Televízióban. Újságírói munkásságát a Katolikus Püspöki Konferencia Szalézi Szent Ferenc díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el. 2014-ben, szenteste hunyt el, 41 évesen.

A gyülekezet és lelkipásztora korábban egyebek mellett egy egyházunk hat évvel ezelőtti pünkösdi kampánya részeként közzétett videóriportban is szerepelt, amikor kitörési utakat járó gyülekezeteket és missziókat mutattunk be ünnepi honlapunkon fotógalériával és filmekkel. „Hamar szembesültünk azzal, hogy a bevett, hagyományos egyházi gyakorlat maximum arra lesz elegendő, hogy eltemessük a gyülekezetet”– vallott akkor kihívásaikról Sohajda Levente lelkipásztor. 

A díjról szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai  – a kezdetektől fogva – Beszterczey Judit (újságíró, jelenleg a Jakupcsek Plusz szerkesztője), Kovács Gabi (újságíró, jelenleg a B32 galéria munkatársa), Karafiáth Orsolya (szabadúszó újságíró), Madarász Zsolt (a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője), Stumpf András (újságíró, a Valaszonline.hu társalapítója) és Szily László (újságíró, a 444.hu szerkesztője). A díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak, olyan témákkal – egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, művészetek, kultúra –, amelyek Vízy Dorka számára is különösen fontosak voltak. A győztes pályamunka esetében a zsűri értékelése szerint mind a témaválasztás, mind a megírás módja, mind az írás kicsengése indokolta, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben fődíjas legyen.

reformatus.hu