Református zsidómentés

A mai források mennyire adnak valós képet a református embermentésről?
Sajnos a rendelkezésre álló forrásanyagunk nagyon hiányos. Friss élményem, hogy Oxfordból keresett valaki, aki egy bárónő, Kohner Éva életrajzát írja, tudunk-e segíteni abban, hogy a 92 éves hölgy elbeszélését a vészkorszakról más forrásokkal is alátámasszuk. A zsidó származású hölgyet reformátusnak keresztelték, a Baár–Madasba járt, Joó Sándornál konfirmált, és az egyházi kapcsolatai által élhette túl a deportálásokat. Ők kértek segítséget, de lényegében a néni szolgál nekünk elsődleges forrásként a református zsidómentés sok fontos részletéről, például hogy a fasori templomban Szabó Imre esperes az akkor 14 éves lányt is befogta a bújtatott zsidók számára kiállított keresztlevelek kitöltésébe.

Hivatalosan is egyházunk szolgálata volt az embermentés, vagy csak a lelkiismeretesebb egyháztagok ügye maradt?
A zsidótörvények korlátozásait enyhítendő hozta létre egyházunk 1942 októberében a „Jó Pásztor” bizottságot, amelynek célja a zsidó származású, protestáns hitet valló keresztyének megsegítése volt. A német megszállás és a nyilas hatalomátvétel után a bizottság az embermentés központi szervévé vált. Muraközy Gyula elnöklete mindenki számára jelezte, hogy a háttérben Ravasz László befolyása, kapcsolatrendszere és védőernyője állt. A zsidó származású Éliás József látta el az életveszélyes operatív feladatokat. A kiélezett politikai helyzetben az egyháznak rendkívül óvatosnak kellett lennie, az embermentés feladatai leginkább az egyházközeli egyesületekben valósulhattak meg: a diákmozgalmakban, a Bethesda-kórházban. Kiemelt a diakonisszák szerepe, akik közül többen mártírok is lettek.

A diákmozgalmak kapcsán bizonyára megemlítendő a „magyar református Wallenbergként” emlegetett Soos Géza is.
Az SDG-s Soos Géza külügyminisztériumi tisztviselőként nemcsak az embermentés, hanem a németellenes ellenállás egyik legfontosabb szereplője is. A nevéhez fűződik az auschwitzi jegyzőkönyv lefordíttatása magyarra és eljuttatása magyar egyházi vezetőkhöz, sőt Horthy menye segítségével magához a kormányzóhoz. A jegyzőkönyv haláltáborból szökött rabok beszámolóit tartalmazta a zsidók megsemmisítéséről. Ravasz is kap egy példányt, és ez is motiválja őt arra, hogy összkeresztyén egységfrontot próbáljon meg tető alá hozni a deportálások megszüntetésére. 1944 júniusának végén tiltakozó levelet írnak a kormányzatnak, ebben egyfajta nyomásgyakorlásként még az is benne van, hogy július másodikán a református és evangélikus szószékeken ki fogják hirdetni, mi volt a tiltakozás tartalma, és lett-e eredménye.

Vagyis a szószék ekkor egyfajta médiafegyver a kormányzattal szemben?
Ezt is mondhatjuk. A Sztójay-kormányzat meggyőzte Ravaszékat, hogy egy sokkal erőtlenebb szöveg hangozzék el a szószékekről, mert a protestáns tiltakozás csak a nyilasok hatalomátvételét és a még gyorsabb deportációt segítené. De itt is rendkívül nehéz megítélnünk, hogy az egyházi vezetőségünk túl olcsó kompromisszumot kötött-e vagy bölcsen cselekedett, amikor nem gyengítette Sztójayékat.

A keresztlevelek szerepe is hatásos eszköz volt az embermentésben?
A vészkorszakban nem veszik figyelembe azt, hogy az áttérésnek van egy egyéves előkészítése, így aki hozzájuk fordult, az kapott keresztlevelet. Sajnos azonban a keresztlevél nem jelentett akkora védelmet, mint amit reméltek tőle. Talán már inkább legendás részlet, hogy a Krisztus-hívő zsidó a gázkamrába menet utolsó féltett kincseként szorongatja a keresztlevelét, és nem érti, hogyan történhet meg mindez vele. Mi sem értjük.