Prédikáló szépség az Ormánságban

A Dél-Dunántúlon, az Ormánság apró településein az 1700-as évek végétől a 19. század közepéig szemrevaló virágmintás templombelsők jöttek létre. Ezek a baranyai asztalosműhelyek legszebb munkái. Az alkotók neve többnyire megtalálható a festett deszkákon. A vidék asztalosai közül is kiemelkedett Gyarmati János vajszlói műhelye, sőt, utódainak munkássága is figyelemre méltó. Gyarmati nevéhez köthető például a kémesi, a kórósi és a kovácshidai templom díszítése.
A festett templomokat rejtő baranyai falvak viszonylag közel fekszenek egymáshoz, így akár egy hétvégi templomtúrán is végiglátogathatjuk mindet. Jó tudni azonban: nem lehet és nem is érdemes nagyon sietni útközben, a túra ugyanis a legtöbbször azzal indul, hogy meg kell találnunk a templomkulcs őrzőjét. Ha a bájos, csendes településeken bekopogunk egy-egy ajtón, hamar kiderül, merre keresgéljünk. Amikor pedig rábukkantunk e hajlékok gondozóira, míg nézelődünk, fotózunk, ők többnyire szívesen osztják meg szeretett templomuk történetét.

Az adorjási templom kulcsa a szemközti házban van, ott érdemes keresni, hogy aztán a hajlékba bejutva meglepődjünk az ajtó előtt lógó hosszú köteleken: itt bizony még kézi erővel harangoznak. Adorjás első ismert birtokosai a Keán (vagy Kán) nemzetséghez tartozó Beremendiek voltak, róluk 1251-ben tesznek említést először egy oklevélben. A helység református templomát 1837-ben szentelték fel, késő barokk stílusban épült. A mennyezetet itt nem borítják fatáblák, ezek sajnos szinte teljesen megsemmisültek.

Mindössze kettő maradt meg az utókornak, a nagy becsben őrzött pelikános és egy rozettás. A karzat színes táblái azonban megmaradtak, ezeket a festett szószékkel és padokkal együtt szépen helyreállították. A karzat nyolc táblája közül az egyik szélén a készítő neve olvasható: „Szaitz Jakab tisler mester”. A vörös, kék és sárga festékkel festett virágok, rácsmotívumok között látható Nóé bárkája vagy a Krisztust jelképező, értünk önmagát feláldozó, vérével fiókáit tápláló, faragott pelikánmadár.

Kórósra úgy készüljünk, hogy belépőt kell fizetni. Nem sokat, mindössze pár száz forintot – ezt is csak azért említjük meg, nehogy aprópénz hiányában ne jussanak be olvasóink a szépen karbantartott épületbe. Amint ugyanis feltárul az ajtó, csodás látvány szemtanúi lehetnek, kár lenne kihagyni. Kórós vidéke eredetileg lápos, mocsaras, vizekben, így halakban is gazdag terület volt, amely biztosította az itt élőknek a megélhetést. A templomot adományokból emelték, a 18. század végén. 1792-ben szentelték fel, ám néhány évtized elteltével már szűknek bizonyult a közösség számára. 1834-ben „széthúzással” bővítették, emiatt az épület hajója szinte aránytalanul hosszú.

A festett-faragott kazettás mennyezet és a két, szintén festett karzat még különlegesebbé teszi az épületet. Érdekesség, hogy nincs két egyforma kazetta a templomban. Környéke szépen rendezett, mellette található az önkormányzat épülete, ott lehet a kulcsot is elkérni, illetve a belépőt megfizetni.

A környék sokak által legszebbnek tartott templomát Drávaiványiban találjuk. A faluról az első írásos emlék 1332-ből származik. Református temploma 1792-ben épült késő barokk stílusban. 167 darab festett kazetta alkotja a mennyezetét. Érdekessége, hogy a kazetták találkozási pontjait vörös, faragott fagombocskák díszítik. Középpontjában a napkorongot stilizáló, úgynevezett királykazettán olvashatók a készíttetők adatai.

Az Ormánság még egy különlegességének lehetünk tanúi, csak itt található meg ugyanis teljesen egyedi ábrázolás, a sellő: a kardot tartó, halfarkú, koronás női alak, mellette csőrében olajágat tartó galambbal és hallal. Az előbbi az özönvízre, a bűnök büntetésére emlékeztet, utóbbi pedig az özönvíz utáni békés állapotra utal. A karzat mellvédje, a karzatot tartó oszlopok és a földszinti padsorok előlapjai ugyancsak gazdagon díszítettek.

Kovácshida nevét először 1342-en említik a krónikák. 1833-ban, klasszicista stílusban épült református temploma műemlék. Karzatának mellvédtábláit nagy valószínűséggel Gyarmati János készítette. A mellvéd középső táblája a reformáció szimbólumát, két kelyhet ábrázol, egy másikon pedig két szembenéző madarat láthatunk, virágdíszű tollakkal. A többi tábla virágmotívumokkal van megfestve, a karzat alján pedig úri hímzést idéző, szépen rajzolt táblát fedezhetünk fel. Emellett figyelmet érdemelnek a templommal egyidős, 1833-ban készült padok, a szószék és a zsoltártábla.

Drávacsepely temploma 1802-ben épült. A szó szerint százévente – először 1910-ben, majd 2010-ben – tatarozott hajlék hófehér falai között remekül mutatnak a padok festett kazettái, érdemes bennük gyönyörködni. A kémesi templom míves kazettáinak készítőjét nem ismerjük. Ám a sok szép virágmotívum itt is éppen olyan csodálatos, mint a korábban említett falvak hagyatékain felfedezett díszítések. Végezetül jöhet a kakukktojás: Patapoklosi ugyan kiesik az Ormánságból, de az itt található templom sokban hasonlít a felsoroltakhoz. A Szigetvártól nem messze található település műemléktemplomát lenyűgöző festett kazettás mennyezet ékesíti. A karzat alján olvasható felirat szerint a templom 1794-ben épült, kazettáit pedig 1994–1998 között restaurálták.