Passió az egyházzenében

A nagyhét szertartásait részletesen ismertető első leírás Egeria útinaplója, amely a 4. századból maradt ránk. A zarándoknő a jeruzsálemi keresztyének ünneprendjéről tanúskodik, akik a szenvedéstörténetről az események eredeti helyszínein emlékeztek meg. A történetet zsoltárok és az azokat keretező antifónák éneklésével kísérték. A passióéneklés rendjét először az 5. században I. Leó pápa rögzítette, aki virágvasárnapra Máté, nagypéntekre pedig János evangéliumát jelölte ki. Ezt a beosztást később kibővítették Márk evangéliumának nagykeddi, és Lukács evangéliumának nagyszerdai használatával.

A nagyheti szertartások fontos jellemzője a retrospektivitás, máshol már elhagyott ősi formák megtartásával. A böjti és különösen a nagyheti liturgiák előírásai egyszerűséget és visszafogottságot vártak el az egyházzenétől, így egészen a 15. századig egyszólamú énekként, recitálva hangzott a passió. A történet dramatizált előadására vonatkozó igénynek ugyanakkor már korábban, a 9. században engedtek: három különböző dallamon énekelte egy szólista az evangélista, Jézus és a többi szereplő szövegrészeit. A passió szerepeit csak a 13. században osztották ki, ettől az időszaktól kezdve már több énekessel olvashatták a történetet.

Többszólamú ének csak későn, a 15. századtól díszítette a nagypénteki evangéliumot. Eleinte csak azokat a szakaszokat énekelte kórus, amelyeket a nép vagy a tanítványok csoportja mond a történetben (úgynevezett turbák), később egyes szerzők Jézus szavait is megzenésítették. Ennek a passiótípusnak a reformáció korában legmeghatározóbb szerzője Luther énekszerző-társa, Johann Walter – az ő műve alapul szolgált a következő századok zeneszerzőinek. A magyarországi források közül az Eperjesi graduál tartalmaz – egyszerű négyszólamú anyaggal – turbákat, amelyek gyülekezeti kórussal is megszólaltathatók. A 17. században Heinrich Schütz három passiója a legjelentősebb alkotás ebben a típusban: nemcsak a többszólamú részekhez komponált új anyagot, hanem az egyszólamú részeknek is új dallamot adott.

A 16. század elejétől kezdve a szenvedéstörténet megzenésítésének új típusa, a végigkomponált passió is megjelent. Ebben már nemcsak a nép vagy az egyes szereplők kaptak többszólamú feldolgozást, hanem az evangélista szövegét is a kórus énekelte. A 16. századi protestáns alkotások közül kifejezőerejével kiemelkedik Leonhard Lechner János passiója. Új szövegváltozatok is megjelentek: készültek rövidebb szövegváltozatok az evangéliumokból, és ebben az időszakban jelent meg a négy evangéliumból a teljes történetet összeállító kompilált passió is. Az utóbbi változat a magyar protestáns hagyományban elterjedt, így Máté szövege után az Öreg graduálban is a négy evangélista szerint való szöveg szerepel.

Ilyen kompilált szövegből készítette Sebald Heyden 1525-ben megjelent O Mensch, bewein dein Sünde groß kezdetű énekét Matthäus Greiter dallamára. Ez a Strasbourgban megjelent dallam a genfi zsoltároskönyvbe is bekerült, először a 36., majd a 68. zsoltár szövegével. Heyden szövegét Szenci Molnár Albert lefordította és megjelentette Sirasd meg, ember, bűnödöt kezdettel az oppenheimi Biblia zsoltárfüggelékében.

A bibliai szöveg kizárólagos használatától a 17. század második felében szakadtak el. Az evangéliumok szövegét azokra reflektáló más bibliai helyekkel, költött szövegekkel vagy korálokkal törték meg. Barthold Heinrich Brockes készített ilyen szövegkönyvet, amelyet a kor számos zeneszerzője, így Georg Philipp Telemann, Georg Friedrich Händel és részben Johann Sebastian Bach is felhasznált. A passió műfajának csúcsát Bach művei, az 1724-ben bemutatott János-passió és az 1727-ben bemutatott Máté-passió jelentik.

Ez évben a templomoktól távol, otthonainkban ünnepeljük Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását. Ebben a csendes ünneplésben segítségünkre lehetnek ezek az alkotások is, hogy méltóképpen emlékezhessünk a nagyhét eseményeire.