Kilépett az elmúlt hetekben stúdióvá alakított gyülekezeti terméből és autós istentiszteletet tartott a Budai Református Egyházközség április 19-én délelőtt az őrmezői P+R parkolóban. Így a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések betartása mellett nemcsak a Youtube-on és a Zoomon keresztül, hanem személyesen is tudtak találkozni a fővárosi közösség tagjai.
A gyülekezet Szilágyi Dezső téri templomát épp felújítják, így nem ez az első szokatlan helyszín, ahol összegyűlnek: vasárnap esti könnyűzenés istentiszteleteiket egy dunai rendezvényhajóra költöztették, de szerveztek már adventi alkalmat a Budai Vigadóba, azon a vasárnapon pedig, amikor a járvány terjedése miatt az istentiszteleteket csökkentett létszámmal még meg lehetett tartani, a templomkertben találkoztak. Egy hónapja azonban a többi gyülekezethez hasonlóan ők is online tartják az alkalmaikat, így nem csoda, hogy népszerű volt az ötlet, hogy a vasárnapot egy hétvégén szinte teljesen üres parkolóban szenteljék meg.
„Az elmúlt hetekben megéreztük, mennyire tud hiányozni az együttlét a másik emberrel” – mondta Illés Dávid, az alkalom ötletgazdája. A gyülekezet vezető lelkészét napi sétája közben kezdte foglalkoztatni a személyes, de biztonságos találkozás gondolata, lelkésztársaival ötletelve esett a választásuk a kelenföldi vasútállomás mögött kialakított parkolóra. A hatóságok engedélyét és a szükséges technikai eszközöket is rövid idő alatt sikerült beszerezniük. „Különleges dolog adatott meg számunkra. Nagyszerű, hogy Isten megengedte, hogy így együtt legyünk” – adott hálát az istentisztelet elején.
Ötletesen P+R, vagyis Pray and Rejoice!, magyarul Imádkozz és örvendj! címmel hirdették meg a szabadtéri alkalmat, de az istentisztelet mottója akár a Parkolj és remélj! is lehetett volna. Az igehirdető mikrofonba mondott bátorítását a környező panelházak falai visszhangozták. A gyülekezeti tagok ugyan csak autóik biztonságos távolságából integettek egymásnak, sokan már ezt is rég nem tapasztalt szabadságnak élték meg. A jókívánságaikat, személyes hitvallásukat többen is a szélvédőkre ragasztva fejezték ki.
A szabad ég alatt a szokásosnál is könnyebb volt Jézus mennybemeneteléről, mégis jelenvalóságáról elmélkedni. A világjárvány miatt sokak kérdése lett az is: foglalkozik-e Isten ezzel a világgal, ahol így eluralkodott a betegség, nyomorúság és halál?
„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lk 24,50-53)
„Jézus mondhatná, hogy végeztem az emberiséggel, mert ezek engem kivégeztek, mégis úgy megy el közülünk, hogy megáld bennünket” – hangsúlyozta a budapest-déli esperes.
Nagyon sok mindent elvesz tőlünk most ez a helyzet, ugyanakkor rádöbbent, mitől függünk, mit kell elengedünk, mi az igazán értékes. Bár Jézus húsvétvasárnap után negyven nappal visszatért az Atyához, Lelke által mindenütt jelen van: „Búcsúzóul nem jóléttel és kényelemmel, hanem a vele való közösséggel áldotta meg ezt a világot. Bárhol kapcsolatban lehetünk vele, bárki hallhatja őt, aki Isten felé nyit. Ahogy Pál apostol írja: a Szentlélek temploma vagytok, bennetek lakik Isten lelke.”
Jézus az egyházon, a benne hívő emberek közösségén keresztül is jelen van ebben a világban – emlékeztette hallgatóságát Illés Dávid. „Krisztus azt akarja, hogy a keze, a lába, a szeme, a szíve legyünk, hogy rajtunk keresztül közöttünk tudjon járni, szólni, tenni, szeretni. Ha így teszünk, akkor bennünk mutatja meg magát a többi embernek.” A lelkipásztor megköszönte a gyülekezet tagjainak, hogy ezekben a nehéz időkben segítenek egymásnak: beszélgetnek az idősebbekkel, bevásárolnak nekik, telefonon keresztül bekapcsolják őket az istentiszteleti közvetítésekbe – így adják tovább egymásnak Isten áldását.
A résztvevők dudaszóval köszönték meg azok helytállását, akik harcolnak a járvánnyal, illetve biztosítják az alapvető szolgáltatások folyamatos működését az országban és a fővárosban. Hazafelé indulva az adakozásról sem feledkeztek meg. A parkoló kijáratánál azzal a reménnyel intettek egymásnak búcsút, hogy Istennek van célja ezzel a helyzettel is, s ki fogja vezetni az emberiséget belőle. Addig is, ha a körülmények engedik, egy hét múlva – még ha csak kereken gurulva is, de – újra együtt dicsérik Őt.