Összetartó szeretet

Meglepő módon még idejében, a vasárnapi istentisztelet kezdete előtt megérkezem a keszthelyi református templomhoz. Ha hamarabb jövök, meghallgathattam volna, hogyan gyakorolja a gyülekezet és annak énekkara azokat a darabokat, amelyek felcsendülnek majd február 11-én, a Kossuth rádió délelőtt tíz órakor kezdődő istentisztelet-közvetítésében.

Keszthely kétségkívül a Balaton koronája, ezen belül is a számos ékkő közül talán a helyi református gyülekezet 1932-ben épült temploma a legszebb – állapítom meg magamban, miközben áldás-békességet köszönve belépek a torony alatti főbejáraton. A templomtérben mívesen faragott fadíszek az erdélyi templomok hangulatát idézik, akárcsak a torony, bár az épületegyüttest tervező Szeghalmy Bálint szerint inkább csak az utóbbi „erdélyi hangulatú”, míg maga az épület népies magyar stílusúnak tekinthető, de erről vitatkozzanak az építészek. Kis keresés után szabad helyet is találok a százhatvan férőhelyes templom egyik faragott padjában.

Az istentiszteleten nem csak a gyülekezet lelkipásztora, Zichy Emőke szolgál: az Igét, a tíz leprás történetét például a felnőttkonfirmációra készülő Berényi Dénes Mihály olvassa fel. A gyülekezetet kilenc éve vezető lelkész rutinosan köti össze a leprások világnapja miatt választott Igét az ökumenikus imahét tanításával, amely az egész világon az irgalmas samaritánusról szólt, érintetté téve a hallgatóságot saját Covid-tapasztalataik felidézése révén. Kiemeli a magára maradottság, kirekesztettség érzését és azt, hogy a betegség és az egymásra utaltság még az olyan ősi ellenségeket is együttműködésre készteti, mint a zsidók és a samáriaiak.

– Egy közösséggé kovácsolja a leprásokat a betegség, ahogyan a gyülekezetünket is a felújítás a sok gond közepette – fogalmaz Zichy Emőke, aki igehirdetése végén a hálaadás fontosságára éppúgy felhívja a hallgatóság figyelmét, mint az evangélium hirdetésének szükségességére. – Ha nem is szavakkal, ahogy én a szószéken, de mindnyájatoknak megvan az a lehetősége, hogy hirdessétek az evangéliumot, ki-ki a maga talentumával.

Az igehirdetés után Berzsenyi Éva, a hazai lepramisszió és a helyi gyülekezet aktív tagja olvas fel részleteket Riskóné Fazekas Márta, a Magyar Lepramisszió vezetőjének körleveléből. A hirdetésekből a többi között az is kiderül, hogy a következő vasárnap szintén tartanak majd énekpróbát. Az alkalom végén a gyülekezet lassan hagyja el a templomot, az ajtóban Zichy Emőke mindenkivel kezet fog egy-egy jó szó kíséretében.

Ezután ülünk le beszélgetni a felújított gyülekezeti terem süteményekkel megrakott egyik asztalához, ahol rögtön azt kérdezem, miért fontos ennyire az éneklés a közösségnek, hogy még fél órát gyakorolják az előadandó darabokat a rádiós közvetítés előtti vasárnapokon. A választ Czencz Kornéliától, Nellitől kapom. Hosszú ideje presbiter már, gyakran ír beszámolókat a velük történtekről, de szívesen rajzol is, a templomról készült egyik grafikája épp a mellettünk levő falat díszíti.

– Mert nemrég visszahallgattuk a korábbi rádiós istentisztelet-közvetítéseket, és szeretnénk, ha a gyülekezeti éneklés nálunk is a Psalmus Protestáns Kamarakórusunkkal összhangban, szépen szólna – mondja magától értetődően. Szó szót követ, majd nyilvánvalóvá válik, hogy a vasárnapi alkalom előtti közös gyakorlás nem új keletű hagyomány Keszthelyen. Azóta gyűlnek össze ilyenkor e célból, amióta megjelent az új református énekeskönyv, hogy a hívek megismerhessék az énekgyűjtemény új darabjait is.

Zichy Emőkének megemlékezést hoz 2024, harminc éve ugyanis, hogy Kaposvárott a vállára terítették a lelkészi palástot. Huszonhárom évesen sokat jelentett és óriási biztatás volt számára, amikor első szolgálati helyén a köveskáli lelkipásztor, Tar Tamás megosztotta vele egyszerű életigazságát: „Nem kell félni, csak szeretni kell az embereket.” A lelkészcsaládból származó Emőkét 2015-ben, tizennyolc év tapolcai szolgálat után hívta el a gyülekezet, miután Kuti Géza, a keszthelyi egyházközség esperes-lelkipásztora nyugdíjba vonult. – Az akkori gondnokunk szerint azért engem kértek fel, mert változást szerettek volna, és úgy látták, én alkalmas lehetek erre – mondja Emőke. – Azt viszont nem sejtettem, hogy az Úr így fogja kérni tőlem a változást – utal a lelkész arra a gyülekezeti központot és parókiát érintő felújítási folyamatra, amely 2017-ben kezdődött, és tavaly ért véget.

A lelkészváltás időszakában a gyülekezet abban a jól ismert állapotban volt, mint az az ember, akinek annyi feladata van, hogy nem is tudja, melyikkel kezdje. A templomtorony meg volt csavarodva, csúcsán a korábban már megdőlt csillagot sokak szerint csak a Szentlélek tartotta a helyén, és egy kisebb viharnál is félő volt, hogy leesik. A viharoktól a villámvédelem hiánya miatt is tartottak, akárcsak az elavult elektromos hálózattól. Végül annak az egykori szolgálati lakásnak épült, akkor épp raktárnak használt helyiségnek a felújításával kezdték, ahol a templomépítő előd, Németh Károly és felesége élt nyugdíjas éveiben. – Ő a halála után sem akart távol lenni a templomtól, az volt a kívánsága, hogy hamvait ott helyezzék el, gyülekezete pedig teljesítette a kérését – árul el egy érdekességet a gyülekezet történetéből a lelkész. A felújított lakrészt a gyülekezet úgy igyekezett berendezni, ahogy az Németh Károly idejében kinézhetett, majd Tábita vendéglakás néven nyitották meg elsősorban egyházi, egyház közeli vendégek számára. – A kis lakás azóta is betölti – nevéhez híven – a hivatását. Egy évig például itt kapott szállást a lakását tűzeset miatt elveszítő kántorunk és családja – mondja Zichy Emőke.

A felújítás a közösségi tér renoválásával folytatódott, ideértve a teljes héjazat cseréjét is, utána következett a lelki központ külső és belső felújítása. Aki csak tehette, valamilyen módon kivette a részét a munkákból. Hasonlóképp, mint kilencvenegy évvel ezelőtt, amikor a gyülekezet tagjai maguk is segítették a templomépítők munkáját. A jelenlegi egyháztagok például együtt verték le az átázott vakolatot kalapáccsal az épület faláról, az egyik orvos-presbiter fúrót ragadott, és belekezdett a gyülekezeti terem felpúposodott padozatának kiszárításába, a korábban rendőrnyomozóként dolgozó, a gyülekezetben az informatikáért felelő Szermek Zsolt pedig egy testvérrel együtt több száz tulipánt festett vissza a templom belső falára. A feladatokat sokszor ki sem kellett osztani, volt, hogy a presbiterek maguk kezdték el feldarabolni és betárolni a pincébe a torony régi gerendáit, amikor annak felújítására került sor.

Zichy Emőke kijelenti, hogy a legnagyobb feladat a torony felújítása volt, ehhez nem is találtak helyi szakembert, így Muronyig kellett menni Darvasi László ácsmesterért, akit a munkálatok alatt két segédjével együtt a vendéglakásban szállásoltak el, a gyülekezeti tagok pedig a tenyerükön hordozták őket. – Pátyolgattuk őket, süteménnyel kedveskedtünk nekik. Ők is azt mondták, majdnem olyan jól érzik magukat nálunk, mint otthon – teszi hozzá Nelli.

A többéves épületfelújítási munkálatokért és azok eredményeiért 2023. szeptember 16-án adtak hálát. Zichy Emőke szerint megindító volt Steinbach József püspökkel és az egyházkerület, egyházmegye elöljáróival végigjárni a gyülekezeti központot úgy, ahogy azt kilencvenegy évvel ezelőtt Németh Károly és az akkori dunántúli püspök, Antal Géza tette. Az akkori ünnepi istentiszteleten a korabeli fényképek tanúsága szerint Móricz Zsigmond, a neves író is részt vett. A mai lelkipásztor a felújításért hálát adó alkalmon negyedszer mondhatta el azt az Igét, amely az ajándékba szánt bögréket is díszítette: „Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor a te szolgád ezen a helyen imádkozik!” (1Kir 8,29) – Tapolca, Sümeg, Badacsony után a keszthelyi a negyedik templomtorony, amelynek felújításához közöm volt – vallja be.

Megindokolja azt is, miért volt fontos a gyülekezeti hajlék felújítása. – Azért, hogy legyen itt élet, méltó helye a gyülekezetnek, a gyermekeknek. Az Úr hajlékát, egy szakrális helyet csak szeretetből lehet építeni. A mi szakrális helyünk is így újult meg, Isten szeretetéből, amelynek mi voltunk az eszközei.

A Keszthelyi Református Egyházközség választói névjegyzéke kétszáz nevet tartalmaz, de ennél lényegesen több emberrel állnak kapcsolatban. A gyülekezet folyamatosan bővül, köszönhetően annak, hogy a Balaton-parti várost sokan választják új lakhelyüknek, a legtöbben a környező településekről, Budapestről, netán Németországból vagy akár Erdélyből költöznek ide. Nem meglepő módon sok közöttük a friss nyugdíjas, de érkeznek kisgyermekes családok is. – Hatalmas körzet, határtalan missziós lehetőséggel. Jól jönne egy fiatal lelkipásztor vagy segédlelkész munkatárs, aki a missziós munkát erősíthetné – gondolkodik hangosan Zichy Emőke, aki szintén ezt tartotta legfontosabbnak Keszthelyre érkezése után.

– Nemcsak a keszthelyi gyülekezet tartozik hozzám, hanem a környékbeli települések is. Első teendőim közé tartozott, hogy az összes iskolában és óvodában – már ahová beengedtek – megkezdjem a hittanoktatást. Ehhez adott nekem lelkészmunkatársat a Jóisten Szabó Barnabás személyében, aki később Keszthelyre is költözött, és hitoktatóként kezdett szolgálni. Ma már vele és még három másik hitoktatóval látjuk el ezt a feladatot a környék intézményeiben, mintegy ötven hittancsoportban. Erre a változásra nagyon büszke vagyok, és úgy látom, mintha kezdenének is beérni az erőfeszítéseink gyümölcsei – újságolja a lelkipásztor.

Igaza lehet, mert az istentiszteletről legalább húsz-huszonöt gyermek ment át a nekik készített alkalomra a gyülekezeti terembe, a nyári gyermektáborok is mind telt házasok, tavaly pedig tizenkét ifjú konfirmált Keszthelyen. – Az intézményi hittanoktatáson keresztül érünk el sok szülőt, akik közül többen be is kapcsolódnak a gyülekezet életébe – mondja el Emőke. Beszédes adat az is, hogy a templomfelújítást követő tíz vasárnap mindegyikén tartottak keresztelőt, az év alatt pedig összesen húsz gyermeknek szolgáltatták ki a keresztség sákramentumát. Idén öten készülnek felnőttkonfirmációra, akad köztük gyermekpszichiáter, informatikus és középiskolás is.

A gyermekek és fiatalok mellett az idősebb testvérek is a figyelem középpontjában állnak a keszthelyi gyülekezetben, köszönhetően a kilencvenöt éves múltra visszatekintő Keszthelyi Református Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetség tagjainak, akik számos feladatuk mellett rájuk is szakítanak időt.

A beszélgetőtársaim között van Horváth Csabáné Bereczki Ildikó, a nőszövetség korábbi elnöke és Farkas Szilvia presbiter, aki nemrég vette át a hosszú múltra visszatekintő szervezet vezetését. Szerinte a gyülekezeti életben is fontos, hogy a tagok igyekezzenek még jobban megismerni egymást. Ezért is tartja áldásnak azt az elődjénél tartott csütörtöki házi csoportot, amelyen bár csak négyen-hatan jönnek össze, mégis remek alkalom nemcsak az Ige tanulmányozására, hanem beszélgetésre is. – Ha tudunk a másik problémájáról, bajáról, akkor talán segíteni is tudunk egymásnak. Ha mással nem, imádsággal, énekkel, néhány jó szóval, öleléssel vagy egy tál étellel. Ezt én is megtapasztaltam – hangsúlyozza Farkas Szilvia.

Horváth Csabáné Bereczki Ildikó 1956-ban, kilencéves korában került a gyülekezetbe, még személyesen ismerte Németh Károlyt és feleségét, akiket hitbeli nevelőinek tart. – Beleégett a szívembe, hogy továbbadjam azt a szeretetet, amely az emberek iránt itt már a kezdetektől megvolt, a diakónia pedig e szeretetátadás egy formája – mondja. A harminc évvel ezelőtt újjáalakult nőszövetség ezt a területet is magáénak tekinti, három ciklusig tartó elnöksége alatt pedig Ildikó igyekezett minél több szolgálatot vállalni benne.

A nőszövetség tagjai rendszeresen járnak a keszthelyi kórház elfekvő és krónikus osztályaira, rehabilitációs részlegére imádkozni, beszélgetni, társaságot nyújtani, és állandó látogatói a helyi idősek otthonának is. – Ez több mint diakónia. Az emberek igénylik, hogy legyen, akinek elmondhatnak dolgokat, én is igénylem ezt, ilyenkor összetalálkozik a lelkünk. Ez valami fantasztikus érzés – vallja be Ildikó, aki sokszor telefonon is felhívja a gyülekezet idősebb tagjait, de örömét leli a gyermekmunkában is, amely szintén a nőszövetség egyik szolgálati területe. – Nőszövetségünk folyamatos vállalása az aktív részvétel a nemzetközi imaalkalmakon, különös tekintettel az ökumenikus világimanapra – teszi hozzá. – A gyülekezettel együtt szervezzük a családi napokat, a rendszeres, gyermekeknek szóló kézművesfoglalkozásokat szeretetvendégséggel, a havi úgynevezett hittúrákat, amelyek vezetett kirándulásokat takarnak a környéken – mondja a fiatal elnök, Farkas Szilvia.

Közben elém kerül három vaskos kötet, amelyekben precízen dokumentálták a nőszövetség elmúlt harminc évének minden jelentős mozzanatát, ideértve a különböző találkozókat, kirándulásokat, együttléteket, de találni benne dokumentumokat az elődszervezet munkásságából is.

Az már nyilvánvalóvá vált, hogy a keszthelyi nőszövetség munkája nem merül ki a takarításban és a süteménykészítésben, Farkas Szilvia viszont azt is szeretné, ha segíthetnének megváltoztatni a fiatalokban a történelmi egyházakról kialakult képet. Szerinte a fiatal korosztályban olyan kép él az egyházról, hogy az valami régi, elavult dolog, ahol nem történik semmi, és csak az öregek járnak oda. – Feladatunknak tekintjük, hogy ezt a gondolkodást megváltoztassuk, megcáfoljuk. Láttatni szeretnénk, hogy a közösségünk nem zárt és belterjes, hanem nyitott és befogadó – nyomatékosítja a keszthelyi nőszövetség elnöke. Egyetért ezzel Czencz Kornélia is, aki szerint a keszthelyi gyülekezet egyáltalán nem betokosodott, régimódi közeg, ahová csak az öregek járnak imádkozni, hanem az Urat vidáman dicsőítő és szerető társaság.