Őskeresztyén módi

A délután sötétjében úgy hatnak ránk a csillagos tornyú épület ívei és üvegfelületei, hogy Párizsba képzeljük magunkat. A Louvre üvegpiramisát idéző templom Szabó István Ybl Miklós-díjas építész tervei szerint valósult meg 1985-re. Czeglédi Péter Pál vezető lelkipásztorral a téli hidegből meleg, fényes kis helyiségbe lépünk be a gyülekezeti tagokhoz. A közvetlenség önmagában ma már nem szokatlan, de a velük töltött első öt perc arról tanúskodik, hogy lelki témákról is könnyedén beszélnek egymás között, sőt egy idegen jelenléte sem zavarja őket ebben. Kassai Hajnalka kántor, gyógyszerész és lelkészgyermek nevetve meséli, hogy amikor kislány korában még nem volt templom, és a gyülekezeti ház egybe volt építve a parókiával, a családi nyüzsgés elől az istentiszteletnek helyet adó teremben ült le tanulni. Baksa László gyülekezeti tag finoman megjegyzi: „szakrális hely”, és máris azt a következtetést vonjuk le, milyen jó – Isten templomában otthon érezhetjük magunkat. Az egyházközség 1907-ben alakult, amikor bátori Sigray Pál földbirtokos összehívta a város jogelődjének számító Dunapentelén és a környező pusztákon élő reformátusokat. Az alakuló „közgyüllésen” létrejött a Dunapentelei Református Fiókegyház, amely Iváncsához tartozott, majd fél évszázaddal később, 1951-ben megalakult a Sztálinváros-Rácalmás-Kulcsi Református Társegyházközség, ebből alakult ki mára a dunaújvárosi gyülekezet. Történetüket talán Kassai Hajnalka oral historyja eleveníti meg a legízesebben. Édesapja, Kassai Sándor 1952-ben lett itt lelkipásztor, ő építette a templomot.

– A gyülekezet az ötvenes évek elején kezdett gyarapodni, mivel sok református gyökerű ember költözött hozzánk az ország minden részéről a munkalehetőségek miatt. Viszont sokan el is zárkóztak, mondván: „Nagyapám, édesapám gondnok, presbiter volt, de én már nem akarok bekapcsolódni az itteni közösségbe.” A szocializmus alatt templomba járók kevés leszármazottja csatlakozott hozzánk, ám édesapámnak is szívügye volt a misszió, ennek révén mindig érkeztek újabb tagok a közösségbe – magyarázza Hajnalka.

A papi kutya, Kormos, szájában egy papuccsal bekukucskál a helyiségbe, komótosan végigmegy a szobán, majd a fekete labrador a bemutatkozás után kisétál.

Czeglédi Péter Pál lelkipásztornál rákérdezek a szocializmusban épült acélszerkezetű templomra. Vajon 2023-ban a kinézete, a tulajdonságai előnyt jelentenek vagy inkább hátrányt? – Egyértelmű az előnye – jelenti ki. – Templom alakú istenházából rengeteg van az országban, de ilyenből csupán kettő. Ha nem idevalósi sétál el mellette, hirtelen nem tudja, mi lehet ez. Az üvegfelületek révén rendkívül világos, a minimalista belső térrel és az új faburkolatokkal skandináv templom hatását kelti – vélekedik a lelkipásztor.

– Kétféle emlék köt ide – jegyzi meg a már említett Baksa László –, elsőként a lelki jellegűek, az erős prédikációk, a másik a gyülekezeti élethez kötődő események, mint a közösségi alkalmak vagy akár a disznóvágás – eleveníti fel. Ehhez a témához mindenkinek van hozzászólása. Mint megtudom, a sertés gyomorba temetéséhez rendszerint egy szép januári pénteken látnak hozzá. A disznóvágás munkafolyamatának megszokott elemeit és a tor hagyományos étkeit veszik sorra: sült vért készítenek, tepertőt és pecsenyét sütnek, húslevest főznek, délután pedig hurkát és kolbászt töltenek, utóbbiakat a rá következő vasárnapi istentisztelet után értékesítik a testvérek között. – Szabad-e egy református embernek sült vért fogyasztania? – teszem fel a kérdést a lelkipásztornak. – Nem biblikus, hiszen Az apostolok cselekedeteiben a rendelkezés úgy szól: „…tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől…”, ám nem tartom üdvösséget veszélyeztető véteknek. Némely gyülekezeti tagunk megtartóztatja magát, ezt is tiszteletben tartjuk – magyarázza Czeglédi Péter Pál. – Az összejövetelnek erős a nosztalgiafaktora, sokaknak van falusi kötődése. Akik ezt gyermekként, fiatalemberként otthon mívelték, örömmel élik meg újra, és értenek is a hentesmesterséghez – teszi hozzá László.

A disznóvágáson közel harmincan, a nyári gyülekezeti táborban, amelyet évről évre máshol, az ország különböző pontjain tartanak, legutóbb nyolcvanan vettek részt. Ez a közösség mintegy negyven százalékát jelenti, mivel kétszázhúsz egyházfenntartót számolnak.

Az óévet istentisztelettel és utána vendégséggel zárják. – Ez teret ad végiggondolni, átbeszélni a saját és a közösség múltját. A presbitériummal is felelevenítjük az év történéseit, Isten kegyelmébe helyezzük a sikereket, a hibákat, és a következő feladatra összpontosítunk. Fontos, hogy ne ragadjunk bele a kiértékelésbe. Ki nem követ el hibát? Akkor kezdjünk el kötekedni a másikkal, ha mi abban a dologban már tökéletesek vagyunk! De mivel nem így van, öleljük át egymást szeretetben, megbocsátásban. Csak ez visz előre! – mintagyülekezet képét vetíti elém Ábrahám János főgondnok, ám gyanús, hogy mindenben ennyire tökéletesek. – Miben van kegyelemre szükségük? – kérdezem, mire a szobában lévők elnevetik magukat. – Mindenben. Harminc éve tapasztalom a presbitériumban, hogy ha egy kérdésben nem értünk egyet, feszült a hangulat, olykor megbántjuk egymást. Még ezek a rossz helyzetek is kegyelmi pillanatok: az egyikünk megbocsáthat, a másikunk átélheti az örömöt, hogy megbocsátottak neki. És máris megízleltük a mennyország ízét – vélekedik a főgondnok.

Baksa László hozzáteszi: – A gyülekezet ereje, hogy a tagok jelentős része felnőtt fejjel tért meg, nemcsak beleszületett a keresztyénségbe, nemcsak kulturális tradícióból jár templomba, hanem mert megtalálta az Úristen, és ezért tudatosan, aktívan éli a hitét. Kereső emberként én itt érkeztem meg. Nem több száz éves közösség a miénk, de ahogy Hajnalka is mondta, mindig eleven, újra és újra felfrissül – állítja a történelemtanár.

Czeglédi Péter Pál lelkipásztor három éve vezeti a gyülekezetet. Amikor a főgondnok felkereste, az első, amiben egyetértettek, az volt, hogy az evangélium üzenetének az átadása a legfontosabb teendő. – A Biblia minden története tartalmazza vagy előfeltételezi az evangéliumot. Amikor igemagyarázatra készülök, azt a kérdést teszem fel magamnak: Pali, mit árul el ez a történet Jézusról, a megváltásunkról, az elesettségünkről? – részletezi.

A dunaújvárosi reformátusok János evangéliumát tanulmányozzák szeptember óta, mégpedig négy lépésben. A soron lévő igeszakasz elemzése még hét közepén, a bibliaórán megkezdődik. A gyülekezeti tagok részt vesznek a lelkipásztor prédikációra készülésének folyamatában. – Igyekszem kerülni a frontális kommunikációt. Legutóbb egy hosszabb igeszakaszt boncolgattunk. A csoportok negyed órát kaptak eldönteni, milyen témákra osztanák fel azt, majd megfogalmazták, melyik gondolatmenet kibontására lenne szüksége a gyülekezetünknek. Valójában mi, reformátusok mindannyian igehirdetők vagyunk, csak nem mindenki áll fel a szószékre közülünk. Akkor lehet hatásos a bizonyságtételünk, ha a bennünk lévő hitet közérthetően osztjuk meg, ezért is jó gyakorolni – magyarázza a lelkipásztor.

Ezután harminc-negyven perces teológiai elmélkedést, közérthető egzegézist tesz közzé görög nyelvelemzéssel, kortörténeti áttekintéssel – azaz biblikateológiával –, és hogy könnyebben nyomon követhető legyen, diavetítéssel a YouTube-csatornáján.

A harmadik megközelítés a vasárnapi igehirdetés, amelynek gyakorlati oldalát a házi csoportokban beszélik át. – Már meglévő baráti körök összejöveteleinek adtunk igei célt, ha már úgyis összejárnak, sütiznek, beszélgetnek egy sör mellett, az együttlétben az imádság, az Igéről elmélkedés is kapjon helyet. Ott hangzanak el az önreflektív kérdések. Mire bátorít téged ez a történet? Mik a te bálványaid? Mitől várod, hogy az életed újra teljes lesz? Bibliaórán, tíz-húsz ember között nincs helye ezeknek a válaszoknak, viszont egy asztalközösségben, ahol könnyebben megnyílnak egymás előtt a testvérek, van. A tanításom alappillérei: a teológia, az evangélium hirdetése és a reflexió – foglalja össze a lelkipásztor, aki a házi csoportok részére rövid beszélgetésindító videót is közzétesz az interneten.

A baráti körök két és fél éve jöttek létre, többnyire kétheti rendszerességgel járnak össze öt darab nyolc-tíz fős csoportban. Elsődleges szabály, hogy nem szólhat a vendéglátásról, bár van olyan közösség is, ahol néha közösen főznek. A lelkipásztor feleségével együtt a gyülekezethez újonnan csatlakozó kisgyermekesek közösségét vezeti. – Nem baj, ha ordít, kiabál a gyermek, vagy szétszedi a lakást, csak legyünk együtt! Elsősorban baráti körök létrehozására törekszünk, ezek valójában mini házi gyülekezetek őskeresztyén módra. Az első órában mindenki megosztja az éppen aktuális életeseményeit, a másodikban az Ige üzenetét tanulmányozzuk – részletezi a lelkipásztor. Baksa László hozzáteszi: – Eleinte elcsúszott az arány, de megtanultuk a protokollt. Sokszor még a feleségemmel is rácsodálkozunk, milyen jó megismerni egymás gondolait, mivel otthon nem feltétlenül beszélünk biblikus témákról. Barátként is sokszor mondunk egymásnak újat. Szeretek összejönni az öt családdal, úgy érzem, mintha Az apostolok cselekedeteinek a korában lennénk. Most úgyis olyan a világ, mint a késő Római Birodalomban, teljes a dekadencia – vélekedik.

Az ünnepre terelődik a szó. László az idei advent vezérfonalát is megosztja velünk: – Jézusban ne csak a megszülető gyermeket lássam, hanem a Megváltót, hiszen a betlehemi történetben ez ad nekünk reménységet!

Kassai Hajnalka karácsonykor az elcsendesedés fogalmát értékeli újra. – Nemrég a teadélutáni prédikációban hallottam: hajtsunk térdet, boruljunk le Isten királyi nagysága előtt, amely Jézus Krisztusban megjelent! – magyarázza. – Hogyan kell hódolni? – érdeklődöm. – Az odaszánásunkkal, azzal, hogy megtaláljuk a lehetőséget a másik szolgálatára. Persze nem csak decemberben kell foglalkozni ezzel, de Isten szeretete, amely karácsonykor különösen kifejeződik, sokszor megkopik bennünk, ezért jó újra és újra átgondolni, majd aprópénzre váltani az életünkben – fejti ki Hajnalka.

– A minden hatalomnak birtokosa kiszolgáltatott kisgyermekként született meg – nyomatékosítja Ábrahám János főgondnok. – Idén arra koncentrálok, hogy ezt a mélységes szeretetet átélhessem, és a családomnak is továbbadjam, a gyermekeimnek, a feleségemnek, a szüleimnek. Az életem eddig az egyházról szólt, és sajnos a nagy kegyességben a családom háttérbe szorult. Nem tudom, hogy egyensúlynak fogalmazzam-e meg, vagy inkább istenibb útnak, azonban vissza kell fognom a munkatempómat. A szolgálatomat már nem bírom a korábbi lendülettel végezni, több benne a kényszer, mint a szívbéli odaszánás. Még magam sem tudom, hogyan lehet erőteljesebben megélni az Úr szeretetét, de hagyok a lelkemben erre időt. Például mostanában gyakrabban veszem kézbe az olvasmányokat, amelyek az evangéliummal foglalkoznak. Korábban ez is háttérbe szorult, csak mentem, jöttem, futottam – vallja meg a tizenhat év után leköszönő főgondnok, testnevelő tanár és osztályfőnök.

Ott van az áldás, hiszed-é?

A kis lelkészi iroda falán akusztikus gitár lóg, a lelkipásztoré, a gyülekezet zenekarában basszusgitáron játszik. A zenei szolgálatot Papp Imola beosztott lelkipásztor koordinálja, ő végzi az ifjúsági munkát is. Van hegedűs, zongorista, akusztikus és basszusgitáros is a csapatban. Havonta tartanak délutáni zenés istentiszteletet. – Két éve kezdtük a főgondnokkal, ő gitározott, én énekeltem. Amióta a megye fiataljait is meginvitáltuk, egyre több a résztvevő. Megtörtént, hogy a környéken élő tinédzser a saját lelkipásztorát kereste fel és kérte meg, hogy hozza el a zenés alkalomra, azóta is rendszeresen leszervezi a fuvarját – részletezi Imola.

– A gyülekezet fiataljai a péntek esti ifi iránt elkötelezettek, de templomba járni nem nagyon akarnak. Hiába hangsúlyozom a közösség fontosságát, egy-két kósza lélek jelenik meg vasárnaponként. Mentségükre szolgáljon, hogy segítőkészek, ha szükség van rájuk a szeretetvendégség előkészítésében vagy a vendégfogadásban, számíthatok rájuk. Ha azzal búcsúzom el ifjúsági óra végén, hogy „vasárnap találkozunk, segítségre van szükségem”, akkor eljönnek – magyarázza a beosztott lelkipásztor. A fiatalok minden évben készítenek mézeskalácsot. Tavaly a gyülekezetet is megajándékozták vele, idén hideg porcelánból formáznak karácsonyfadíszeket, ezzel kedveskednek a dunaújvárosi reformátusoknak. – Mindannyian leterheltek, némelyek idén érettségiznek, mégis lelkesen készülnek az ajándékokkal. Felcsillan a szemük, ha arról beszélünk, hogy készítsünk és adjunk valamit a közösségnek. A minden korosztályt felölelő karácsonyi színdarabból is kiveszik a részüket – osztja meg Papp Imola.

Későre jár már, de még az ifjúságról és a nekik szóló prédikációk stílusáról is diskurálunk egy kicsit a lelkipásztorral. – Öt-hat évvel ezelőtt még úgy véltem, az embereket elsősorban szórakoztatni kell, és ha annak a segítségével bármilyen gondolat megmarad bennük, akkor az egyháznak nyert ügye van. Kissé standuposak voltak az igehirdetéseim, elsütöttem az összes kötelező viccet, amelyet be lehet építeni a prédikációba, és az emberek, gyerekek jól érezték magukat. Viszont rájöttem, hogy az evangélium nincs kellőképpen a középpontban, és ezt nem pótolhatja a tréfa, az emberi közvetlenség. A lelkészek is fejlődnek, változnak. Például az egyházmegyei ifjúsági alkalmakon ma már nem szórakoztatni akarom a gyermekeket, nem az a cél, hogy mind az ötvenen nevetve térjenek haza, hanem hogy belőlük legalább tízben elinduljon valamilyen mélyebb gondolat, akkor is, ha a többiek az Instagramot nyomkodták prédikáció közben – magyarázza Czeglédi Péter Pál.

A helyi református iskolás gyerekeknek és szüleiknek családi istentiszteleteteket szerveznek. – Ezek a félórás gitáros alkalmak a hagyományos vasárnapi istentisztelet előtt a sztereotípiák lebontásáról szólnak, és hogy magamnak mindjárt ellent is mondjak, szórakoztatóak – vallja be a lelkipásztor.

Minden bizonnyal egyszerre lesz tehát evangéliumi és élvezetes a Dunaújvárosból a Duna televízióban közvetített istentisztelet az év utolsó napján, délelőtt 11 órakor.