Városi lányként falusi gyülekezetben szolgál Kutasiné Molnár Boglárka. A kaposmérői lelkipásztor büszke református felmenőire, akik a nehéz időkben is megőrizték hitüket. A tiszteletesnek mindig is a kisebb közösségben eltöltött szolgálat volt az álma, ahogyan az is, hogy anya lehessen. A lelkipásztor rendszeres szerzője a Dunántúli Református Egyházkerület online portáljának. Lelkészi hivatásról és örökbefogadásról, napjaink kihívásairól is beszélgettünk.
Mi indította a lelkipásztori szolgálatra?
Református családból származom. Felmenőim között is szolgáltak az egyházban lelkészként vagy tanítóként. Hajdú őseim a Rákóczi-szabadságharc után telepedtek le a Dunántúlon. A kommunizmus alatt születtem állattenyésztési üzemmérnök apától és óvódapedagógus anyától, akinek az ágán mindig is fontos volt a családomban a református hit és örökség megtartása. Ha nem is lehetett nyilvánosan gyakorolni a hitünket, de tudtuk, hogy a családi Bibliában hol sorakoznak beírva az őseink, és édesanyám hol tartja a damasztok között azt az emlékkendőt, amit a pápai templom építésekor az adományozásért kapott a család. Örököltem azt a tudatosságot, amit a felmenőim hagytak rám. A rendszerváltás után a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában tanultam, de már a konfirmációmkor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy Istent szolgáljam, akár presbiteri vagy kántori szolgálatot vállalva, vagy nőszövetségi tagként tevékenykedve. Végül tisztán kirajzolódott előttem a kép, hogy egy faluban szeretnék gyülekezeti lelkipásztori szolgálatot végezni.
Miért a kisebb települések vonzották?
Bár városi lány vagyok és a bölcsődétől az egyetemig mindent Pápán végeztem el, de a tradicionális, falusi gyülekezetek közelebb álltak hozzám, mint egy nagyvárosi. Megfogott a kisebb helyek összetartó ereje. Ennek ellenére gyakornok, segédlelkész és beosztott lelkész is először a somogyi megyeszékhelyen, Kaposváron voltam. Kértem a vezetőlelkészt, hogy ne kelljen bent laknom a városban, mert soha nem laktam panelban, fontos volt számomra a természetközeliség, így kerültünk ki a magyaratádi parókiára, ami mellett még négy faluban szolgáltam. Nem volt könnyű feladat, de a gyökereim is a földhöz, a faluhoz kötnek. A nagyapám volt az első, aki városba költözött, miután elvettek tőlük minden földet. Sok megaláztatásban volt része a nagyszüleimnek. Őrizgetek tárgyi emlékeket, megvan nagyapám pólyája és énekeskönyve, dédnagyapám borjúja, első világháborús katonatáskája, apám botja, amit az egyik pásztora faragott. Fontosak számomra azok az értékek, amelyeket a családom hagyományozott rám, de az is, hogy ezeket megosszam másokkal. Ahogy Pál is arról tanít, hogy semmim nincs, amit ne az Úr adott volna. Tudom azt, hogy ha az Úr el is vesz valamit, ad helyette másikat vagy mást.
Milyennek látja a helyzetét nőként, református lelkipásztorként?
Összetett feladat, mert van, amikor könnyebb, van, amikor kicsit nehezebb. Úgy fogalmaztam meg egyszer, hogy talán annyiban különbség az, hogy nem férfiként vagyok Kaposmérőben lelkipásztor, hogy engem nem hívtak ki a hegyre, a szőlőbe inni, merthogy egy nőt nem illik. Amúgy a szolgálatom terén mindent ugyanúgy elvégzek, mint a férfi kollégáim. A lelkigondozástól, temetéstől kezdve a hitoktatásig minden, a szolgálattal járó feladatot.
Az anyaság és a lelkészi hivatás is egy életre szól. Hogyan tud egyensúlyt teremteni?
Viszonylag friss anyuka vagyok a lelkipásztorsághoz képest. Lelkészként 2004 óta szolgálok gyülekezetekben, és 2018-ban született a fiunk. Az egyensúlyt magánélet és hivatás között korábban is igyekeztem megtartani, de amikor elhatalmasodtak felettem a feladatok, tudatosabban kezdtem figyelni rá. Amikor anyukává válhattam – bár egész életemben készültem rá – mégis hirtelen gyorsasággal történt. A kisfiunk, Illés Som szívünkből született gyermek. Sokat imádkoztam azért, hogy az Úr megáldjon minket. Isten különleges ajándékának tartom, hogy hasonló külső vonásai vannak, mint nekem. Amikor a férjemmel jelentkeztünk örökbefogadó szülőnek, tudták néhányan a presbitériumokban és az elöljáróim közül is. Ahogy egyre előrébb kerültünk, jeleztem az esperesnek, hogy enyhítsen a feladataimon. Felemelő és különleges élmény volt, amikor Isten belesúgta a lelkembe, hogy gyermeked van. Éppen a lelkészi hivatalban ültem, és hallottam egy bensőséges hangot, többször is. Bár először nem gondoltam rá, hogy az Úr szól hozzám, ám a harmadik után felhívtam az örökbefogadási ügyintézőt, aki nagyon csodálkozott, honnan tudok arról, hogy van egy gyermek. Nem akartam, hogy bolondnak nézzen, ezért azt válaszoltam neki, senki ember nem szólt, csak érzem. Közölte, hogy bár hivatalos papír még nem érkezett róla, de a gyámhivatalban aláírtak egy lemondást. Onnantól kezdve imádkoztam a gyermekemért és a kihordóért is. Április vége volt, hittanórát tartottam, amikor értesítettek, hogy megszületett a gyermek. Sietve haza kellett mennem, mert a hivatal még tartott egy rövid terepszemlét, hogy minden rendben van-e a csecsemő érkezéséhez. A gondnokunk segített ki és látta el helyettem az aktuális hivatali teendőket, hogy bemehessünk a gyermekünkhöz. A Somika hazaérkezését követő első vasárnapon zajlott Kaposmérőn a konfirmációi vizsga, tele volt a templom. A férjemmel azt találtuk ki, hogy telefonon jelzek neki az istentisztelet végén, és ő behozza a kisfiunkat. Letettem a palástomat, „átvedlettem anyává”. Elmondtuk a gyülekezetnek, hogy erre a kis teremtményre egyszer igent mondtak, amikor megszülethetett, de másodjára már nem, és Isten minket jelölt ki mellé. A gyülekezet meleg szívvel fogadta a kisfiunkat, aki öt és fél éves, és azóta is együtt cseperedik a többi gyermekkel.
Boglárka keresztelte meg a fiát, vagy másik lelkipásztor kért fel?
Bár a lelkész megkeresztelheti a saját gyermekét, de azon az ünnepi istentiszteleten „csak” anyuka szerettem volna lenni. A templomban beültem az asszonyok első padsorába, ahogy minden más édesanya, akinek a gyermekét kereszteljük. Fodorné Ráskó Éva csokonyavisontai lelkipásztort kértük meg, hogy keresztelje meg Illés Somot, mert nekik szintén örökbefogadott gyermekeik vannak. Megható és emlékezetes alkalom volt.
Miért egy bibliai próféta és egy vármegye után nevezték el a gyermeküket?
A fiunknak is úgy kezdődött az élete, mint Illés próféta történetében, hogy magára maradt. Az Illés név azt jelenti: az Úr az Isten. Szerintem ezt nem szabad elfelejtenünk, még a legmélyebb ponton sem. Remélem, hogy később, amikor a kisfiunk nagyobb lesz, megérti, hogy mindig Isten az Úr, és ahogy Illés prófétának, úgy neki is megmutatta, hogy nincs egyedül. Elküldte egy családhoz és annak gyülekezetéhez. Közösségeink, a mérői és a hetesi gyülekezetek is befogadták a fiunkat, ő maga is szereti ezt a nagy családot. Illés Som abban nőtt fel, hogy adni ugyanolyan fontos, mint kapni. Keresztelője alkalmából a gyülekezettől kapott egy játszóteret, amit a parókia udvarán állítottunk fel. Ahogy érkeznek istentiszteletre a gyülekezet tagjai és a gyerekeik, ők ugyanúgy birtokba veszik, és Somika örömmel megosztja velük. Kisgyermekként a testvérem gyermeke, keresztfiam, Barna is úgy nőtt fel, hogy sok játékát megosztotta a többiekkel, amikor pedig nagyobb lett, itt hagyta a kisebbeknek. Nagyon büszke vagyok rá is, ő már konfirmandus, én konfirmálom majd. A Som nevet pedig Somogy vármegye után kapta, mert Somogyországban született, itt vannak a gyökerei. Somogy azt jelenti, hogy a te somfád, azaz a somod, aminek az utolsó hangzója lágyult gy-re. Ez az eredeti alakja a keresztnévnek, viszont a Soma becenév forma mára teljesen kiszorította a használatból az eredeti, férfiasabb, határozott hangzású Som nevet. Reméljük, mások is választják majd ezt a keresztnevet.
Milyen a Kaposmérő környéki reformátusság?
Többnyire kis közösségek alkotják ennek a somogyi térségnek a református gyülekezeteit. A mérő-újlaki és másik szolgálati helyem, a hetesi református közösség is szeretetteljes, lelkiségben erős eklézsia. A helyi reformátusok büszkék a múltjukra. 2009 végén 175 fővel vettem át a közösséget. Most 186-ot számoltunk a fizetők között, pedig sok testvérünket el is temettem ez idő alatt. Törekszünk rá főgondnok társammal, a presbitériummal, a templomos gyülekezeti tagokkal, hogy aki hozzánk eljön, érezze jól magát és a lelki kapcsolódást. Az is missziói munkával jár, hogy a létszámunk ne csökkenjen. A belső-somogyi gyülekezetekben gyakori volt évtizedeken keresztül, hogy egy gyermeket vállaltak, ami miatt jelentősen megcsappant a létszám. Napjaink nehézsége az is, hogy sokan nem helyben, hanem nyugaton akarnak boldogulni. A fiatalokkal gyakran beszélgetek erről. Azt tanácsolom nekik, hogy ne csak az ifjú éveikre gondoljanak, hanem hosszú távon tekintsenek előre. Az élet nem csak a fiatalkorról szól, és később gondját kell majd viselniük szüleiknek, segíteniük kell őket. Amikor hittanon a felsősökkel a törvényt tanuljuk, a szeretet kapcsán sokat beszélgetünk a hazaszeretetről is, aminek ugyanúgy teret kell adni, mint a többi szeretetparancsnak. Szerintem a lelkipásztori felelősségbe az is beletartozik, hogy a mai korra reflektál. Ragaszkodnunk kell Istenbe vetett hitünkhöz, amire büszkék lehetünk. A keresztyén értékrend szerinti nemi identitás kérdését is hangsúlyosnak tartom. Úgy gondolom, hogy erről egy lelkipásztornak beszélgetnie kell a fiatalok szüleivel és nagyszüleivel is.
A fiatalok megszólításánál milyen utat tart hatásosnak?
Az iskolai hittanoktatásban tanmenet szerint haladunk, de a didaktikus, tankönyv szerinti tanítás mellett többet ad számukra, ha élmény által gazdagodnak. A személyes beszélgetések sokat adnak nekik. A bibliai történetek meghallgatásakor saját érzéseiket, életüket is jobban megérhetik. Tapasztalom szerint pont a történetiséggel való találkozás élménye tudja megerősíteni őket magukban és hitükben. Az élményközpontú foglakozásokat és közösségi programokat a gyerekistentiszteleteken és táborokban is alkalmazzuk. Megélhetik a gyerekek, hogy saját erejük együttesen közösségé formálhatja őket a Lélek által. Fontosnak tartom, hogy ezek az alkalmak az odafigyelésről is szóljanak. Megismerjék azt, amikor valaki meghallgatja őket, ahogyan az Úr is teszi velünk ezt nap, mint nap.
A megvanirva.hu állandó szerzője. Interjúkat, saját publikációkat is közöl a portálon? Milyen témák indítják meg?
A megvanirva.hu a Dunántúli Református Egyházkerület online magazinja, ami 2021-től működik, de már előtte, 2014–2020 között a blogjellegű reposzt.hu oldalnak voltam a társszerzője. Ott kizárólag reflektálásként saját gondolatok leírására volt lehetőség, de a megvanirva.hu oldalon lehetőséget kaptam interjúk készítésére is. Szívesen csinálom, annak ellenére, hogy sokkal több időbe kerül, mint egy-két oldalnyi saját eszmefuttatás legépelése. Jellemzően hosszabb terjedelmű életútinterjúkat készítek. Engem nem csupán egy szegmense érdekel az interjúalanynak, hanem a teljes élete, gondolatai, meglátásai. Hálás vagyok Köntös László felelős szerkesztőnknek, hogy szabadon dönthetek az interjúalanyok kiválasztásakor. Számomra fontos, hogy a Dunántúlhoz kötődő református személyekkel beszélgessek, és egyfajta egyháztörténeti lenyomatokat hagyjunk az elkészült interjúkkal. Akár lelkészi, világi, idős, fiatal, nő vagy férfi személlyel beszélgetek, mindig testvéri szeretetet tapasztalok, és ez csodálatos módon feltölt. Ezért is tartom hobbinak ezt az elfoglaltságot, és nem sajnálom rá az időt.