Ormánsági példa: búsongás helyett tettek

Az egyik legfontosabb újabb kori hagyomány a Magyarországi Református Egyház (MRE) életében a felzárkózási nap(ok). 2019 óta idén az ötödiket rendezték meg. Augusztus 22–24. között nyolcvannál is több résztvevő volt együtt a Pécsi Református Kollégium vendégeként. A református felzárkózási napok fővédnöke Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke volt, aki levélben köszöntötte a területen dolgozó szakembereket.

A konferenciával és a dél-baranyai Ormánságban, főként a sellyei járásban tett látogatásokkal kiegészülő találkozó súlyát jelzi, hogy három nagy szolgálati ág első számú vezetője is megtisztelte személyes jelenlétével. Hajdú Zoltán Levente (MRE Missziói Szolgálat), Czibere Károly (Református Szeretetszolgálat), Bruckner László (MRE Oktatási Szolgálata) egyaránt tartott előadást a résztvevőknek. Utóbbiak főleg a tanodák, a Biztos Kezdet Gyerekházak és Felzárkózó települések (Fete) program 2019-ben kezdődött projektjének a szakmai vezetői, munkatársai az ország minden érintett szegletéből, illetve a területileg illetékes lelkipásztorok és pedagógusok voltak.

Ne felejtsük el azokat a nevelőket sem, akik érintettek annak az oktatási mintakísérletnek (Első esély pilot projekt) a megvalósításában, amelyre a MRE Oktatási Szolgálata a Pécsi Református Kollégium szakembereivel vállalkozott egyre kiterjedtebb tagintézményi hálózatával a térségben, a Baranyai Református Egyházmegye egyes területein.

Itt mindenekelőtt a Baranya vármegye délnyugati határvidékén, a Dráva mentén és síkján található tájegységről, az Ormánságról van szó, amelyet terepi kirándulásokon is tanulmányozhattak a kiemelt felzárkózási szakmai rendezvény résztvevői. Ők a teljes második napot a Pécstől félszáz kilométerre található Sellye kisvárosban, illetve Drávafokon, Drávaiványiban és Kákicson töltötték.

De ha már Kákics: a magyarság huszadik századi történelme, sorsfordulói iránt érdeklődők jól tudják, utóbbi falu nevezetes lelkésze volt az író, néprajzkutató Kákicsi Kiss Géza (1891–1947). Meg is tekintettük a templom mellett a felújított parókiát, ahol nemrégiben rendezték be emlékkiállítását. Kiss Géza volt az, aki a két világháború között elsőként hívta föl a figyelmet az itt leginkább pusztító és innen országosan elterjedő egykejelenségre. Ezzel megelőzte a népi írókat is, köztük Kodolányi Jánost, Illyés Gyulát, Kovács Imrét. A jelenség lényege, hogy a főleg az Ormánság nyugati felében élő, törzsökös és döntően református magyarság, birtokos parasztság családjaiban általános gyakorlattá vált, hogy csak egyetlen gyermeket vállaltak a földínség idején a birtok elaprózódásának a megakadályozására. Ma már látjuk, hogy a megállíthatatlan egykézés és az őslakosság máig tartó elvándorlása nem a baranyai, tolnai németeket hozta helyzetbe – hiszen őket a háború után kitelepítették –, hanem a beás cigány közösségeket, tegyük hozzá azonnal: mára elegendő boldogulási esély nélkül. Vannak olyan települések is itt, ahol már a teljes lakosság cigány, például Alsószentmárton. Az egykézés okairól a tanulmányi utunkon is sokat hallottunk helyben élő református szakértőktől. Lantos Tamás – részben Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató munkái alapján – arról szólt, hogy az ormánsági magyar lakosság jellegzetesen ártéri, azaz „fokgazdálkodása” kényszerűen megszűnt a Dráva szabályozásával.

Az utolsó kákicsi parókus (vitéz Varga Ferenc) unokája, a Vajszlón élő Pálfai László, az egyházmegye Dráva Alapítványának kuratóriumi elnöke kitért arra is, hogy már Mária Terézia királynő intézkedései is szerepet játszottak az egykézés átöröklődő kultusszá válásában. Hiszen az ő idejében kezdődött el a folyamszabályozás, illetve kerültek el a jobbágyságtól a közös használatú ártéri földek.

Az ormánsági világban az eredeti református magyar népelem csak tizenöt százalékot képvisel Pálfai szerint. Ebben nemcsak az egykézés játszott szerepet, hanem a hajdani (katolikus) uradalmi cselédség falvakba települése, illetve a kommunista szövetkezetesítés is. Ez, illetve a dél-baranyai aprófalvak látható elöregedése, elnéptelenedése is okozta, hogy egyre kisebbé vált a református jelenlét. A jövő egy lehetséges ijesztő kimenetének jelképerejű látványa Okorág hatalmas méretű templomának beomlásközeli, életveszélyes állapota, összefüggésben azzal, hogy református közösség szinte már nincs is az alig százharminc lakosú településen.

A pusztulás képeivel szembeállítható a térségben az állami pályázati pénzből felújított sok műemléktemplom, faluközpont – és még inkább az, amit tanulmányutunk sellyei, drávafoki állomásán tapasztaltunk a református egyház különleges szerepvállalásáról. Amikor a drávaiványi kazettás mennyezetű, népi motívumokkal kifestett templomban nézelődtünk, amelyet annak idején, 1792-ben még önerőből (!) tudott megépíteni a korabeli, gazdacsaládok alkotta gyülekezet, elmerenghettünk azon, mi süllyedt itt el. Viszont jó volt azzal szembesülni: a mai egyház nem búsong a múlton, teljes egészében a táj mai lakóiért dolgozik szeretetszolgálatával, oktatási apparátusával, nem kevésbé cigánymissziójával.

A baranyai térségben ez a hátrányos helyzetűekhez való határozott odafordulás oktatási téren azzal kezdődött, hogy a kétezres évek második felében tömegével igyekezett bezáratni a falusi kisiskolákat az akkori kormány. A drávafokiak ötvenöt tanulóval működő intézményét is megszüntették volna. A helyiek azonban a Pécsi Református Kollégiumhoz és a baranyai egyházmegyéhez fordultak. Kérésük meghallgatásra talált. Az akkor még Hoppál Péter vezetette Pécsi Református Kollégium 2007-ben átvette és tagintézményeként felkarolta a drávafoki iskolát.

– Az egyház felismerte, hogy nekünk az Ormánságban küldetésünk van, méghozzá minden itt élő népelemhez szólóan, beleértve a legelesettebb helyzetűeket is – vázolta a hőskort Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium jelenlegi főigazgatója a drávafoki református általános iskola tágas, jól felszerelt tornacsarnokában. A csarnok 2023-ra készült el az iskolaépület felújításával, kibővítésével együtt. Most már több mint százhúsz gyermek jár ide!

A főigazgató, akinek többcélú oktatási intézményében összesen háromezer tanuló kezdi a tanévet, így folytatta: – A sellyei mezőgazdasági technikumot és szakképző iskolát sem birodalomépítési szándékkal vettük át egy éve. Az elején, a drávafokiak hívásakor még csak spontán folyamat volt ez, de Isten látta, hova akar eljuttatni minket – nos, oda, hogy tizenhét év múltán tizennégy tagintézménnyel, majdnem az egész egyházmegye területén működik ez a többcélú református intézmény… De nekünk hosszú ideig mindig csak a következő lépést világította meg.

A sellyei szakképzőben ma már a végiggondolt koncepciók érvényesülnek, a Bruckner László vezette református oktatási szolgálat kísérésével. Kibővítették a szakmakínálatot, fejlesztik a diákotthont, hogy még inkább idekössék, fejleszthessék a máshonnan bejáró gyerekeket. Különleges kísérletként szakkollégiumot is indítanak Sellyén. Hogy mi ebben az országos újdonság? Az, hogy bár ilyen intézményt egyetemista fiatalok számára szokás létrehozni, itt a középfokú oktatásban történik. A cél Kádár Péter szavai alapján „a hozzáadott értékekkel megerősített esélyteremtő tanulástámogatás bentlakásos módon, fejlesztő tartalmak és többletismeretek révén, szakma, érettségi, illetve akár felsőfokú továbbtanulás érdekében”.

A Pécsi Református Kollégium főigazgatója arról is szót ejtett, hogy immár tudatosan szeretnék „a tanpályát összeépíteni”, óvodától a szakmaszerzésig, érettségiig, a munkaerőpiac küszöbéig. Ezért vették fenntartásba legutóbb nemcsak a sellyei szakképzőt és technikumot, hanem már a drávafoki óvodát is.

Mindebből visszaköszönt az MRE Oktatási Szolgálata főigazgatójának közlése, Bruckner László a nyitónapi előadásában ugyanis elmondta: célul tűzték ki, hogy a református oktatási rendszerben tanuló, általános iskolát végzettek mindannyian legalább középfokú végzettséget szerezzenek, illetve érettségizzenek. Ehhez egyaránt szükséges a református felzárkózási hálózatok szoros kooperációja és a református iskolahálózat kiteljesedése, elemeinek együttműködésével. Sőt, arra is szükség van, hogy az iskolaszintek között akadálytalan legyen az átmenet; pont ilyen célból hoznak létre középfokú szakkollégiumot Sellyén.

A pécsi nyitónapon egy másik előadásból, amelyet Eperjesi Tamás, a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának szeptembertől leköszönő vezetője tartott, kiderült: amennyiben őszi ülésén a Zsinat tagjai is támogatják, a jövőben különválasztják az egyház cigánymissziós és felzárkózási stratégiáját. A 2013-ban megalkotott cigánymissziós stratégia eddig tartalmazta az utóbbi fő irányait is, de most külön-külön átdolgozva, két anyagként újítják meg. A felzárkózási ágazatnak várhatóan a neve is megváltozik, nem elképzelhetetlen, hogy Testvéri Szolgálat lesz az új elnevezése. Eperjesi Tamás hangsúlyozta: a Magyarországi Református Egyház mára a legnagyobb felzárkózási intézményfenntartóvá vált az országban.

Pena-Sztojka Szabina lelkipásztor, az Országos Református Cigánymisszió vezetője az átdolgozott cigánymissziós stratégia főbb célkitűzéseit ismertette. – Ki a cigány? – vetette föl a hallgatóság előtt Pena-Sztojka Szabina. Az egyház felismerte: a cigányság akkor tud a leginkább közeledni Krisztus őket is hívó szeretetéhez, az egyetemlegesen felkínált megváltáshoz, ha segítünk visszaszerezni a méltóságukat, márpedig ennek az identitás vállalása is fontos része.

A szakmai napok résztvevőinek lelki töltődését szolgálta a többi között az MRE Missziói Szolgálata főigazgatójának – egyben szóládi lelkipásztor – sellyei prédikációja, majd előadása. Hajdú Zoltán Levente az istentiszteleten megállapította: – A mai korban sem múlt el az emberek kíváncsisága Jézus iránt, csak az odatalálás útjai nehezültek... De nem lehetetlenült el a misszió, csak az a kérdés, hogy az övéi odateszik-e életüket nap mint nap az Úr lábához, ezt az életrendet élik-e. Az átélt, megélt, életgyógyító kegyelem sugárzik-e a szolgálók életéből? Ha igen, csodák megélői vagyunk!

Szolgálatvezetői minőségében Hajdú Zoltán Levente a többi között azt taglalta, hogy a közegyházi nagy struktúrákban, intézményekben sem kell elsikkadnia a lelkiségnek, a feladatuk éppen az, hogy a gyülekezetek mellé álljanak, építőleg hassanak vissza rájuk.

– A metró hat ajtaja közül öt záródik – alkalmazott szemléletes párhuzamot Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója arra, hogy szerinte mintegy tizenöt éven belül öt zárványosító tényező érvényesül majd fokozottan, ami tovább béníthatja a társadalmi mobilitást. A magyar iskolarendszer zöme most sem kezeli jól a halmozottan hátrányos helyzetet, érdemi hátránykompenzáció nem várható. Foglalkozási zárvány is jellemző lesz, szigetszerűvé válik majd a munkaerőpiac. A szociális lakhatás megoldatlansága izolátumokhoz vezethet, a városban való letelepülést nehezítik a megfizethetetlen lakbérek, ingatlanok. A földrajzi mobilitás sem biztosítja a munkába állást, a tömeg-távközlekedés negyed évszázada megoldatlan. A zárványosodást fokozni fogja, hogy a szemünk láttára növekszik a védőnő-, gyerek- és háziorvos-, no meg a tanárhiány, különösen a peremterületeken élőknek lesznek nehezen elérhetők a szolgáltatások... Mindezeket nem tudják egyedül ellensúlyozni az egyházak vállalt karitatív szolgálatai, miközben a felzárkózási uniós források sem állnak rendelkezésre.

Czibere Károly úgy véli, nem vállalhatjuk magunkra a társadalom minden baját, viszont szakemberekből tudásbázist, menedzsmentet építhetünk, nálunk bevált hátránykompenzációs modelleket bocsáthatunk az állam és a társadalom rendelkezésére. Ezek mellett a Református Szeretetszolgálat főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyháznak emlékeztetnie kell a mindenkori hatalmat a Biblia szociális útmutatásaira, fokozottan ki kell állnia a nincstelenekért, az esélyhiányos, nehéz sorsú emberekért.