Online ülésezett a Zsinati Tanács

zst1.jpg

Tovább bővül szociálisintézmény-hálózatunk, folytatódhat a református tananyagfejlesztés, elfogadták a tavalyi évi záró számadást és módosították a költségvetést – összefoglalónk a Zsinati Tanács szerdai üléséről.

A 139. zsoltár szavaira figyelve kezdődött a Zsinati Tanács október 14-i ülése, melyet elővigyázatosságból, tekintettel a járványhelyzetre online formában tartottak meg. „Valósággá válik a zsoltár felirata: Isten mindenütt jelen van – mondta nyitó áhítatában Pásztor Dániel tiszáninneni lelkészi főjegyző. – Bár távol vagyunk egymástól, csak a képernyőn keresztül látjuk egymást, a szívünk mégis egy lehet, mert összeköt bennünket Lelke által.” Emlékeztetett: Isten mindenütt jelenvalósága félelmet válthat ki, mert az ember alapvetően nem szereti, ha valaki mindent tud róla, de ez belénk látás értünk van, életre szóló vezetés, útmutatás lehet a számunkra. „Az a legfontosabb, hogy ne el, hanem odafussunk szeretetéhez és irgalmához, minden nap tapasztaljuk meg jelenlétét, útmutatását, legyen ez számunkra erőforrás!” – kívánta.

zst3.jpg

„Ilyen még nem volt, most az Úristen ezt adta, fogadjuk alázattal” – kérte a rendhagyó tanácskozás résztvevőit Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke. Az Elnökségi Tanács és a Generális Konvent Elnöksége március óta rendszeresen tart online üléseket, ahogy egyházmegyei és egyházkerületi szinten is egyre gyakoribb ez a fajta tanácskozás. A Zsinat júniusi ülésén – a kijárási korlátozások idején szerzett tapasztalatokra alapozva – több rendelkezést is elfogadott, amelyek krízis idején az egyházi testületek működését biztosítják – emlékeztetett az ülést Huszár Pállal együtt levezető Fekete Károly tiszántúli püspök.

A Zsinat lelkészi alelnöke arra kért mindenkit, hogy imádkozzunk a koronavírussal megfertőződött betegek gyógyulásáért, valamint az intézményeinkben dolgozókért, ellátottakért és tanulókért. Információi szerint a szintén megbetegedett Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok állapota stabil. Beszámolt az örmény egyháznak juttatott segítségről, valamint adakozásra buzdított a viharkárt szenvedett viski műemléktemplom helyreállítására. Tájékoztatása szerint a kistelepüléseken szolgáló lelkészeknek idén év végéig megkapják a támogatásuk hatvan százalékos kiegészítését, a megígért további emelés szétosztásának módjáról pedig már a 2021 elején felálló új vezető testületek döntenek.

zst7.jpg

Fekete Károly örömét fejezte ki, hogy az épp zajló tisztújítás során egyre több helyen használják ki a belső egyházi nyilvánosság lehetőségeit. Mint mondta, a nyilvános beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy a jelöltek maguk mutassák be elképzeléseiket, a választók pedig megismerjék lelkiségüket, meggyőződhessenek alkalmasságukról. „Ne feledjük, nem mi választunk csupán, hanem együtt keressük az Isten által rendelt vezetőket, szeretnénk felismerni lelki ajándékaikat, hogy azokkal Isten dicsőségét és egyházunk javát szolgálják” – hangsúlyozta.

A koronavírus-járvány miatt hozott állami rendelkezések lehetővé tették, hogy őszre halasszuk a tavalyi évi költségvetési beszámolókat, így a mostani ülésen fogadták el a Magyarországi Református Egyház, valamint intézményei – a Bethesda Gyermekkórház, a Református Missziói Központ, a Diakóniai Iroda, a Kálvin János Kiadó, a Reformátusok Lapja, a Zsinati Oktatási Iroda, a Református Pedagógiai Intézet, a Református EGYMI, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium – 2019. évi zárszámadását. A közegyházi intézmények működését vizsgáló külső könyvvizsgáló sem talált szabálytalanságot. Ezek fényében módosították egyházunk és intézményeink idei költségvetését is.

zst5.jpg

A februári zsinati tanácsi ülésen merült fel, hogy dolgozzák át a lelkészi nyugdíjtörvényt és az ahhoz fűződő végrehajtási szabályokat, hogy méltányosabbá tegyék a nyugdíjszámítási módszert és az egyházi nyugdíjrendszerből kieső lelkipásztorok kompenzációját. A Zsinati Tanács most úgy döntött, hogy az esetleges változtatások mélyreható következményei miatt a törvénymódosítást mindenképp előzze meg egy vitanap, így a kérdésben majd a következő zsinati ciklusban születhet döntés. A koronavírus-járvány okozta nehézségek és kockázatok miatt a Zsinati Tanács úgy döntött, hogy a 2020. évi nyugdíjindexálás lehetősége tolódjék át a 2021. évre, és majd az akkori gazdálkodási, egészségügyi adatok, helyzet és a rendelkezésre álló egyházi erőforrások ismeretében kerüljön rá sor, összevontan, visszamenőleges hatállyal. Emellett méltányossági kérelmekkel is foglalkozott a testület.

Jövő év végén lejár az az egymilliárd forintos állami támogatás, amit saját fejlesztésű tananyagok létrehozására kapott egyházunk. A munka már harmadik éve zajlik, a visszajelzések pozitívak, a Zsinati Tanács azt javasolja a Zsinatnak, hogy hosszabbítsa meg a Református Tananyagfejlesztő Csoport mandátumát, valamint dolgozzák ki ennek szakmai, szervezeti és anyagi feltételeit. Az ülésen hozzájárultak a református szociális intézményrendszer bővítéséhez, valamint módosították a Lepramisszió okiratát is, a nemzetközi szervezet részeként működő misszió ezentúl Lepramisszió Magyarország néven végzi szolgálatát.