Öleljük át a templomot!

Október utolsó vasárnapjának perselyadományait a Zsinat határozatának értelmében valamely kiemelt célra gyűjtik a református gyülekezetek. 2018-ban a kedvezményezett a kesznyéteni egyházközség, akik tíz éve használhatatlan állapotú templomukat tervezik felújítani, hogy újra az épületben tarthassák istentiszteleteiket.

képNapsütéses, nyáriasan meleg októberi napon látogatunk el az ezernyolcszáz fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községbe. A közeli Sajó-hidat felújítják, ezért pontonhídon kelünk át Kesznyéten felé. Az átkelőhely körül a honvédség járművei, sátrak, különféle ideiglenes épületek állnak – mintha hadiállapot lenne. Később megtudjuk, hogy az ilyen hidak működtetése szükségszerűen együtt jár a katonai jelenléttel, de így is szokatlan, hogy a falut csak valamiféle „háborús övezeten” keresztül tudjuk elérni.

Életveszélyessé vált az épület

Odaérkezve ismét eszünkbe jut a hadiállapot szó, amely, ha átvitt értelemben is, de a református templomra is illik. A település legmeghatározóbb épülete igencsak szomorú látványt nyújtva fogadja az odalátogatót. A tetőt szürke műanyag fólia borítja, a falakról nagy darabokban hull a vakolat, a valamikor színes, ólomkeretes ablakok fehér üveggel pótolgatott darabjai itt-ott már kitöredeztek, az ajtókról pereg a megfakult festék. A száztíz éve felszentelt hajlék fénykorában felemelő szépségű lehetett. Még így, nagybetegen is lenyűgöző, de minden pillanatban gyógyulásért kiált. Tíz éve már annak, hogy a templom felmérését végző építészmérnök megállapította: a födém és a padlásszerkezet statikai állapota életveszélyes, így az épületet nem lehet használni. Ahhoz, hogy újra ott tarthassák az istentiszteleteket, teljes körű felújítás szükséges, a külső-belső tatarozást, a vizesedés megállítását, a nyílászárók, a padló és az elektromos vezetékek cseréjét is beleértve.

kép

Számítanak a segítségre

Kesznyéten a múlt század első felében még jól élt a mezőgazdaságból, távolabbról is erre a tájra hajtották legelni jószágaikat a gazdák, virágzott a környék. A szorgos és öntudatos református lakosság 1907-ben nagy templomot építtetett, amelyet 1908-ban szenteltek fel. A gyülekezet jelenlegi gondnokának felesége a családi papírok között rálelt a hálaadó ünnepség meghívójára, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy az úrvacsorán kívül keresztelés is volt az istentiszteleten.

képA falu az államosítás után sok hasonló hazai település sorsára jutott: az addig helyben gazdálkodó emberek egy része már máshová, többek között a tiszaújvárosi vegyi kombinátba járt el dolgozni, majd a 21. századra a falu lakossága megfogyatkozott és jórészt elöregedett. Ma Kesznyéten lakosainak közel fele cigány származású, a magyarok a tiszaújvárosi óvodába és iskolába járatják gyermekeiket. „Kesznyétenen nincsen iskolai hittanoktatás, én is Tiszaújvárosba járok át órákat tartani, illetve itt, a községben heti egy alkalommal, összesen négy csoportban van az óvodában református hittanóra. Így a gyülekezetépítés szempontjából sajnos nem igazán számíthatunk a gyerekekre, mivel ők idejük legnagyobb részét a szomszédos városban töltik. A kesznyéteniek túlnyomóan idős emberek, akik nagyon alacsony nyugdíjból élnek, nem tudnak milliókat adományozni, de az erejüket, idejüket örömmel áldozzák a közösségért és a templomért" – hangsúlyozza Nagy István Károly lelkipásztor.

képA kis református gyülekezet összetartó, elhivatott tagokból áll, akik szívügyüknek tekintik a közösség fennmaradását és a templom újjászületését. Ezt bizonyítja az is, hogy a hátrányos helyzetű településen milliós nagyságrendű adomány gyűlt össze önerőből. A templom felújításához azonban a költségvetések szerint kétszázmillió forintra lesz szükség. Mint a lelkipásztortól megtudjuk, ennek legnagyobb részét már megkapta a gyülekezet – egyrészt közvetlenül állami forrásból, illetve a Tiszáninneni Egyházkerületen keresztül, részesedve az egyház államtól kapott támogatásából –, de ahhoz, hogy a teljes összeg együtt legyen a munkálatokhoz, megközelítőleg tizennyolcmillió forint hiányzik, ezért számítanak a magyarországi gyülekezetek október végi perselyadományaira.

Lélekben fiatalok

A parókiától átmegyünk a templom mellett álló gyülekezeti házhoz, közben a lelkipásztortól megtudjuk, hogy a közel háromszáz méternyi kerítést is szeretnék majd kicserélni, mert nagyon rossz állapotban van, de most a fontossági sorrendben az első a templom. A torony statikai állapota nem károsodott, a süveget tizenkét évvel ezelőtt felújították, vasárnaponként a benne lévő villamosított harang hívogatja a híveket istentiszteletre, amelyet a gyülekezeti házban tartanak. A választói névjegyzék szerint százkilencven tagja van a gyülekezetnek, ebből huszonöt-harminc fő jelenik meg rendszeresen Isten Igéjét hallgatni.

képA gyülekezetből most hatan, Murvai Barnáné Irmuska harangozó, Firtko Barnáné Ilonka presbiter, az egyházközség pénztárosa, Turóczi József, aki több mint ötven éve presbitere és 2012 óta gondnoka a gyülekezetnek, felesége, Katica, valamint Kádár Bertalanné Kati és Kókai Dezsőné Esztike presbiterek várnak bennünket a gyülekezeti házban. A közösség mindennapjairól beszélgetve elmondják: remélik, hogy a felújított templom egyszer megtelik majd, de addig is örülnek annak, hogy az ünnepeken többen eljönnek az istentiszteletekre, és olyan programjaik is vannak, amelyekkel meg lehet szólítani a ritkábban vagy egyáltalán nem járókat.

kép„Sokan azt mondják, hogy majd akkor jövök templomba, ha majd készen lesz a felújítás, de mi itt is ugyanúgy érezzük magunkat, mint a templomban" – mondja Katica néni a közösség mostani istentiszteleti helyéről, amely régen iskolaépület volt, és a kárpótlások idején kapta vissza az egyházközség, majd állami támogatással újította fel hat évvel ezelőtt.

Kilátások a fólia alatt

Vendéglátóinkkal átmegyünk a templomba, ahol felelevenednek az emlékek. A legidősebbektől megtudjuk, hogy itt is az volt a szokás, mint sok helyen, hogy az asszonyok és a férfiak nem egy padsorban ültek, sőt a régi időkben a módos gazdáknak, a fiataloknak, a konfirmandusoknak is külön kijelölt helyük volt a templomban. Ahogyan Irmuska néni, a harangozó elmondja, a téeszidők előtt a harangtorony őrtoronyként is szolgált aratásidőben. A leányok nappal, a férfiak éjjel őrködtek odafent, figyelve, hogy nem üt-e ki tűz a házaknál a csépléskor. Ma már csak a madarak járnak a toronyban, a korhadó lépcsőkön nem ajánlatos felkapaszkodni közéjük.

képSajnos, ahogyan Kesznyétent madártávlatból, a szép hangú orgonát és a szószéket sem tudjuk megnézni, takarófólia alatt várják a templom megszépülését – így próbálja a gyülekezet megóvni azokat az esővíztől, a potyogó faldaraboktól és a belső térben is csapatosan repkedő galamboktól. A tető borítását huszonkét évvel ezelőtt lecserélték ugyan, de az akkor felhelyezett kátrányalapú hullámlemez nem bírta az időjárás viszontagságait, hamarosan elkezdett lehullani. Most műanyag fólia védi a templom tetőszerkezetét, de a keletkezett beázásokat és a mennyezeten tátongó öles lyukakat megszüntetni csak a felújítás tudja.

Összefogással, közösségben

A gyülekezet tagjai évente többször is kitakarítják a templomot, így próbálva megóvni többek között a padokat, amelyeket mindenképpen szeretnének megtartani. A közösség a szívén hordozza a felújítás ügyét, és ehhez a falu más vallású és nem hívő lakosai is csatlakoznak. Három éve fogalmazódott meg a kesznyéteni reformátusokban a gondolat, hogy felújítsák a templomukat, azóta már számtalan módon megtapasztalták a helybeliek és a környékbeliek segítőkészségét. „Isten nemcsak helyben munkálkodik, a környező településeken is nyitogatja a szíveket. Hálásak vagyunk, mert mára elértük a célunkat, de ezért három éven keresztül sokat kellett dolgoznunk" – mondja Nagy István Károly.

képAz önkormányzat, a szomszédos települések is csatlakoztak a különböző adománygyűjtő programokhoz, Tiszaújváros reformátusai például templomukat adták kölcsön egy jótékonysági orgonahangversenyhez, hiszen Kesznyétenben nem lehetett volna koncertet tartani. Amikor pedig a kesznyéteni reformátusok belekezdtek a már lassan hagyománnyá váló palacsinta- és fánksütésbe, amelynek bevételét a templomukra szánták, Tiszaújváros adott helyet több fesztiválján a reformátusok standjának. Több világi szervezet adományozott alapanyagokat, az önkormányzat dolgozói is segítettek, de helyi támogatók mellett például – a lelkipásztor agilitásának köszönhetően – az egyik ismert kereskedelmi üzletlánc adott tejet, olajat és élesztőt a finomságok elkészítéséhez. A koncertek és a sütés mellett jótékonysági bálokat szerveznek, rendszeresen tartanak a gyülekezeti házban használtruhavásárt is, amelyhez sokszor adományként kapnak ruhákat, és amelynek a bevételéből szintén a felújítást támogatják. „Ezek is jó alkalmak arra, hogy közösségben legyünk, beszélgessünk" – mondja Esztike néni, aki szerint ilyenkor meg tudják szólítani a cigány lakosságot is. Ők javarészt katolikusok, a református istentiszteleteket nem látogatják, legfeljebb kereszteléskor vagy esküvő alkalmával fordul ott meg egy-egy család. Kádárné Kati mosolyogva idézi fel, amikor egy helyi program keretében fáklyás felvonulást tartottak, és élőláncot alkotva átölelték a templomot. „Nagyon izgultunk, hogy legyünk annyian, hogy éppen körbeérjünk, de végül sikerült" – mondja. A kesznyéteniek, ha jelképesen értve is, de azóta sem engedték el templomukat – szeretetükkel, hitükkel, összetartásukkal ölelik körbe a közösség hajlékát.

Jezsoviczki Noémi, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. október 21-i számában.