Nők szövetségben

A nőszövetség célja az újraalakulással, 1991-ben sem változott: a keresztyén hit és életvitel segítése, az imaszolgálat, a diakónia, a család- és ifjúsággondozás, a magányosok vigasztalása, a menekültek támogatása és más missziói szolgálat. Ma ezekből mit sikerül megvalósítani, és hogyan teszik mindezt?

Ahogy egyházunk, úgy a nőszövetség is a gyülekezeti kiscsoportokban él és munkálkodik. Számtalan formája van tevékenységünknek, hiszen maguk az egyházközségek is különböznek egymástól. Formálódnak az évek alatt, tagjaik élethelyzete változik. A helyi nőszövetségi csoportok saját missziói munkaterv szerint szolgálnak, kiegészítve a gyülekezeti programokat. Az asszonyok különös érzékenységgel veszik észre a tennivalókat, szükségeket, ezek mentén tervezik meg nőszövetségi csoportjuk tevékenységét.

Mivel gazdagítják a gyülekezetük életét?

A nőszövetségi bibliaórákon nem csupán az aktuális teendőket beszélik át a nők, a középpontban az Ige tanulmányozása áll. Ez különböztet meg bennünket a hímzőkörtől vagy nyugdíjasklubtól. Egyedülállókat, hittanosok szüleit, konfirmandusokat, gyászolókat, betegeket keresnek fel és hívnak a gyülekezet közösségébe. Egyes kórházlátogató csoportok külön képzésen vettek részt, hogy alkalmassá váljanak a szolgálatra. Ők a gyülekezet háziasszonyai. Segítik a rászorulókat, a Covid-járvány idején a fiatalabbak bevásároltak az idősebbeknek, kiváltották a gyógyszereiket. Az idősebbek telefonon tartották egymással a kapcsolatot, imádkoztak közösen, Igét olvastak, bátorították egymást. A nőszövetség a gyülekezet belmissziói csoportja.

Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni címmel jelent meg 2021-ben a szövetség tevékenységét bemutató könyv, amelyben ez olvasható: „A nőszövetség újraindulásakor egységben hordozta magában alapítói, Zsindelyné Tüdős Klára és Pilder Mária lelkiségét.” Mi jelent ez a szellemiség?

Egyrészt azt, hogy a Szentírás áll életünk középpontjában. Az Ige megértése, annak tanulása segít bennünket, hogy felismerjük missziói és diakóniai feladatainkat. Másrészt jelenti a nyitottságot a még nem Krisztushoz tartozók iránt. Isten közelébe szeretnénk segíteni az asszonyokat és lányokat, hiszen mi vagyunk Jézus 21. századi női tanítványai. Erősítenünk kell a tudatot, miszerint Isten szövetségében élünk, szeretetéből táplálkozunk, s ezt akarjuk mások elé is odaélni.

Gilicze Andrásné országos titkár egykor úgy fogalmazott: „Isten szeretete és vezetése, tanítása, amit tőle imádságban elkérünk és hittel, alázattal elfogadunk, sok mindent eszünkbe juttat.” Ez a nőszövetségnél időről időre nem szokványos szolgálatokat jelent.

Így van! Sokszor támadnak olyan ötleteink, amelyekre magunk is rácsodálkozunk. De Isten Igéje inspirál bennünket. Kiemelnék néhány esetet. Amikor észrevettük, hogy hiányos nőszövetségi csoportunk biblia- és hitvallásismerete, bibliaiskolákat szerveztünk. Ennek Szécsi Andrásné tiszántúli titkár volt az egyik kezdeményezője. Sokat tanultunk tőle, később más kerületekben is megszerveztük a bibliaiskolát. Vagy amikor Pásztor Jánosné, a nőszövetség akkori elnöke megtudta, hogy a tbc tarol Kárpátalján, eszébe jutott: a kecsketej a legjobb ellenszere a betegségnek. Gyűjtöttünk erre, s a „kecskepénzből” sok család kapott állatot, hogy segítsük őket az egészségmegőrzésben. A Kárpát-medencei imanap perselypénzéből orvosi kezelésre szorulókat segítettünk. A Vajdaságban egy segédlelkész javadalmazásához járultunk hozzá. A Kárpátalján 2017-ben elkezdett Reformáció gyermekei programot jó „keresztmamákként” pártfogoljuk. Rendszeresen támogatunk ötven, mélyszegénységben élő, sokgyermekes családot. Több mint tízmillió forintot juttattunk el eddig hozzájuk. De nemcsak az országhatáron túl, itthon is nyújtunk segítséget: házát tűzben elvesztő családnak, drogos szülőknek, hogy terápiára kerüljenek, és addig gyerekeiknek ne legyen anyagi gondjuk, a legutóbbi pedig: rendszeresen támogatjuk azokat a gyülekezeteket a keleti határ mentén, amelyek menekülteket fogadnak be. Nemegyszer a nőszövetség egy-egy olyan ügy kezdeményezője, amely azután egy egész gyülekezet vagy egyházmegye megsegítését szolgálja.

Jó gazdasszonyság – így határozta meg néhai Csiha Kálmán erdélyi püspök a nőszövetség feladatkörét. Mit jelent ez?

Alapszabályunk is tartalmazza, hogy a lelkipásztorok és a presbitériumok segítőtársai vagyunk. A presbitérium a jó gazda, amely a gyülekezet anyagi életéért felelős, a nőszövetség a jó gazdasszony, amely az otthon, a gyülekezet melegét, szeretetteljes befogadó jellegét segíti elő. Mi sütjük a süteményeket, készítjük a szeretetvendégséget az öregek napján vagy a gyerekeknek. Hittan- és gyülekezeti táboroknak teremtjük meg a jó légkörét, hogy vágyjanak hozzánk jönni az emberek.

Ünnepélyes alkalmakkor akár több ezren is összegyűlnek a tagok a Kárpát-medencéből.

Valóban szeretünk egymás konferenciáin részt venni, szolgálatokat is szívesen vállalunk. Számomra az a debreceni konferencia a legemlékezetesebb, ahova a tiszántúli és az anyaországi kerületek több száz képviselője mellett a Királyhágómellékről ezerhétszáz asszony jött el. Az egységnapokon is nagy számban veszünk részt. A korábbi években két nagy busszal érkeztek a tagjaink Kárpátaljáról. Legutóbb sajnos a járvány, de főként a háború megakadályozta őket ebben.

Kifejezetten fontos az imádság az önök számára: a Kárpát-medencei imanap megálmodói és előkészítői.

Ennek hátterében a 2004–es csúfos népszavazás áll. A határon túl élő hat kerület asszonyai úgy érezték, „megtagadtuk őket”, fájdalmukat látva úgy gondoltuk, ezen csak az imádság segíthet. A program anyagát minden évben a soron lévő kerületi nőszövetség állítja össze. Az imanapot felkészítő alkalom előzi meg, ezen mutatja be az adott kerület egyháztörténeti múltját, épített örökségét, beszámol az életükről, és bevált, jó recepteket oszt meg velünk. Szeptemberben Horvátországban voltunk felkészítőn, a december 4-ei Kárpát-medencei imanap liturgiáját ezúttal tőlük kapjuk. Ez nem központi rendezvény, a gyülekezetekben imádkozunk ezen a vasárnapon református magyarságunk megtartatásáért. Több mint kétezer gyülekezetben mondjuk együtt az imádságokat, hisszük, hogy Urunk meghallgat minket. 2006-ban tartottuk az első imanapot, így hiszem, hogy már a Magyar Református Egyház létrejöttében is benne voltak az imádságaink.

A Reformátusok Lapjában 2019-ben Jézus titkos ügynökeinek szövetségeként írtak önökről, akik egy nagyobb erő, hatalom érdekében félreteszik személyes érdekeiket, céljaikat, szinte láthatatlanul működnek az egyházban. Az önök bal keze tudatosan nem akarja tudni, mit tesz a jobb?

Ezt tanítja Krisztus, s mi igyekszünk betartani.

Mi az, amit a presbitérium nem, csak a nők tudnak észrevenni?

Teremtettségünkből fakadóan gondolkozunk másképpen. Mi, nők más megoldásokat találunk egy-egy problémára, mint a férfiak, sokszor gyakorlatiasabbak vagyunk. Igyekszünk jó segítőtársai lenni a presbitériumoknak. Nem az igazunkat hangoztatjuk, hanem kivesszük részünket a megvalósításból, így váltjuk aprópénzre a terveket.

Sokféle erőfeszítést tesznek kulturális kincseink megőrzésére is.

Az asszonyok ápolják, tartják karban az úrasztali terítőket és a klenódiumokat. Ez esetenként szaktudást is igényel, ezért tagjaink előadásokat hallgathattak, ahol a magyarországi tájegységek hímzéseivel ismerkedtek meg. Gyülekezeti termeinket, házainkat, iskoláinkat, idősotthonainkat és üdülőinket sokszor díszítik kézimunkáink. Nemcsak őrzik, de művelik is tagjaink ezt a szép hagyományt.

Milyen jövőképük van, tíz év múlva hol tart majd a nőszövetség?

Csak Isten tudja. Az ő kezében vagyunk. Hála van a szívemben az elmúlt harminc év folyamatosságáért. Zsindelyné Tüdős Klára és Pilder Mária alig kezdték el a tevékenységüket, a második évben a háború miatt már csak „csendes nagygyűlést” tarthattak, összejönni nem lehetett. A háború után Klára néniék villájában zajlott az asszonyok erősítése, képzése, mígnem nemcsak államosították a házat, de a nőszövetséget is betiltották. Kegyelem, hogy az újraindulás nemcsak nosztalgikus lelkesedés volt, hanem az Isten Igéjét követve mai napig tartó folyamatos szolgálat. Némelyik helyi csoportunk megszűnt, de minden évben alakulnak újak. Hívogatunk. Nem magunkhoz akarjuk kötni az embereket, hanem Isten közelébe szeretnénk eljuttatni őket, a vele való kapcsolatra. Bízom Isten megújító kegyelmében!

Az önök „jutalmam, hogy tehetem” lelkisége hogyan fér össze azzal, hogy kiemeljenek valakit, és kitüntessék munkájáért?

Ez nem kitüntetés, hanem köszönetnyilvánítás a kitartó, példamutató szolgálatért a közösség részéről. Nem jár pénzösszeggel, egy szép plakettet és oklevelet kapnak a díjazottak.

Mit jelent önnek a Zsindelyné Tüdős Klára-díj? Milyen hatással van arra, aki kapja, és a Magyarországi Református Nőszövetségre?

Hálás vagyok, hogy Isten adott erőt, képességet arra, hogy az újjáalakulás óta szolgálhatok a vezetőségben. Márciusban azért jelentettem be lemondási szándékomat, mert korosodom. A fiatalokra a vezetőségben is szükség van. Örülök, mivel méltónak tartott a közösségünk, hogy megköszönjék az életem és szolgálatom példáját. Ezt én kapom, de nem az én érdemem. Nem egyedül értem el a díjazást, sok-sok asszony munkájának, szorgalmának, lankadatlan tevékenységének köszönhető, hogy Isten előtt kedvesek maradtunk, és nőszövetségünk nem került a történelem süllyesztőjébe harminc év alatt. Köszönöm a családomnak, amely segített, elviselte, hogy sokat szervezek, utazom, előadásokra vagy épp igehirdetésekre készülök. Hálás vagyok egyházi vezetőink támogatásáért, soha nem kaptam elutasítást, felkarolták a nőszövetség munkáját. S köszönöm móri csoportunk tagjainak, lelkipásztorának, hogy lelki otthont nyújtottak, hiszen egy országos vezetőnek is otthon kell lennie valahol. Mindenért legyen Istené a dicsőség!