Nem követelmény a megszólalás, és ez felszabadító érzés. Amikor együtt vagyunk, eltölt a szeretet – osztja meg velünk imaközösségi élményeit Acsainé Földes Ibolya. A monori gyülekezet szolgálattevője arra kéri az Urat, vele kezdje egyházunk megújítását. Az Élő gyülekezeteiben élő egyház elnevezésű országos református imalánc nyomában jártunk.
A kezdeményezést gyülekezeteink és egyházunk lelki megújulásáért hirdette meg a Magyarországi Református Egyház (MRE) Missziói Szolgálata. Az élő Ige évében, pünkösd után kezdődött, és tizenöt héten át tart az imalánc, az új gyülekezeti évad kezdetéig, szeptember 2-ig. A kedd esti beszélgetésbe Istennel egyénileg, családilag az otthonunkban is bekapcsolódhatunk, de arra kérték a csatlakozó egyházközségeket, hogy a templomukat, gyülekezeti termeiket nyissák meg arra az órára. Ennek a felhívásnak tett eleget a monori nagytemplomi református közösség is.
Hallgass meg!
Acsainé Földes Ibolya némi izgatottságot érez, amikor fohászkodásra kulcsolja a kezét. – Ahhoz hasonlítanám, amikor lelkendezünk egy kedves barátunk miatt, akivel találkozni készülünk. Izgalmas a mindenható Úrral beszélgetni! – indokolja a talán meglepő vallomást.
Ibolya azért csatlakozott az országos imalánchoz, mert meghatározónak látja az imaközösséget Istennel és a lelki testvérekkel. – Örülünk, hogy együtt vagyunk, még ha ezt szavakkal nem fejezzük is ki, érezhető mindannyiunkon. Bár az ember egyedül fesztelenebb módon beszélget Istennel, a Szentlélek kimunkálhatja, hogy felszabaduljunk a közösségben, bensőségesebb témákat érintsünk, akár a bűneinket is megvalljuk az Atyának egymás előtt. Munkálkodik az Úr, legutóbb már könnyedebben osztottam meg a gondolataimat, mint korábban – magyarázza az egyéni és a közös imádság közötti különbséget. Megtiszteltetésnek veszi, ha mások vállalják a gyengeségeiket a jelenlétében. – Ez számomra azt jelenti, Krisztusban testvérek vagyunk, a bizalmukba fogadnak, és ez szeretetteljes.
„Izgalmas a mindenható Úrral beszélgetni!”
Monoron a gyülekezet egyébként is rendszeresen tart imádságokat vasárnap reggelenként, mégis be akartak kapcsolódni ebbe a kezdeményezésbe, hogy az ország többi reformátusával is közösségben legyenek. Az alkalom látogatottsága változó, a felhívásnak megfelelően kedd esténként nyolckor találkoznak a templomban, mintegy fél órára. Vannak állandó résztvevők is. A késői időpont ellenére is nagy az érdeklődés. Időnként még a gyermekes, fiatal családok is megoldják, hogy az egyik szülő eljöhessen. A nagytemplomi gyülekezet mindhárom lelkipásztora részt vesz az imaalkalmon. Közös énekléssel, igeolvasással kezdenek. – Hangsúlyozzuk, a jelenlét a legfontosabb, örülünk, hogy együtt vagyunk, nem kötelező hangosan fohászkodni. És ez felszabadító érzés. Olykor akár egy percig is csendben, csak magunkban beszélgetünk Istennel – érzékelteti az alkalmak hangulatát beszélgetőpartnerünk.
Mit él át akkor, amikor elhangzik az ámen? – fordulunk Ibolyához, aki maga is megéli Pál apostol „szüntelenül imádkozzatok” felszólítását. – Általában elérzékenyülök, mivel eltölt a szeretet, és békességet érzek. Isten Máté evangéliuma szerinti ígérete – „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” – biztosít arról, hogy nem hiábavaló a könyörgésünk, ő meghallgat bennünket, közöttünk van. Ennek a megélése attól is függ, mennyire terhes a munkanapom, minél fárasztóbb, annál nehezebb elcsendesednem. Ilyen szempontból előnyös a késői időpont, addigra az ember már lelkileg is hazaér, megnyugszik – érkezik a felelet.
Az imaközösségre a lelki elmélyülést és felkészülést a Magyarországi Református Egyház közösségi médiafelületein – a Reformátusok Lapja Facebook-oldalán is – minden pénteken megjelenő igei üzenet segíti. Mielőtt elindulna az alkalomra, Ibolya otthon elolvassa a rövid leírást, értelmezi, felmerülő kérdéseit az Úr elé viszi, ahogy azt is, hogy az imaláncon a Szentlélek vezetésével könyörögjön. – Tudjuk, hogy az összegyülekezés lényege a közösség megújulása, mégis hajlamosak vagyunk elfelejtkezni másokért fohászkodni. Ilyenek vagyunk mi, emberek – mondja. Hangsúlyozza, azért imádkozik a Lélek vezetéséért, hogy ne csupán az emberi akarat szavai hangozzanak el.
Acsainé Földes Ibolya és férje a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközség aktív tagja. Közösségükben rendszeresen vállalja vasárnapi gyermek-istentiszteletek vezetését. A Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának munkatársa.
Az Ige hatása alatt
Ibolya két ígéretet mindennap magával visz a lelkében. – Felnőttként keresztelkedtem meg, az akkor a János evangéliumából kapott Ige nélkül nem tudnám megélni ezt a közösséget: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” Jézus nélkül lehetetlen az Istennel olyan kapcsolatot kialakítani, amilyet ő szeretne velünk. A másik Ézsaiás próféta könyvéből való: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Ez nekem azt jelenti, ne féljek a próbatételektől, sem attól, hogy elé vigyem a problémáimat, a kérdéseimet, akár az egyházunkkal kapcsolatosakat is – magyarázza.
Az előre megírt fohászról úgy vélekedik, ha a Szentlélek vezetése által készül, és nem puszta monológ rólunk, az Úr ezáltal is munkálkodhat. Korábban ő is élt ennek a lehetőségével, amikor istentiszteleten imaszolgálatot végzett.
Kitérünk azokra, akik nehezebben jutnak el a templomba, illetve akik gyülekezetében nem szerveznek imaközösséget keddenként. – A református médiában pénteken megjelenő poszt az ő lelki megállásukat is segítheti. Már az Ige olvasása is kapcsolódás Istenhez, indíthat könyörgésre, és a lelkészek által megírt rövid magyarázat segít megérteni az üzenetét. Ha nincs lehetőségünk elmenni a templomba, megállva egy pillanatra – akár a munkahelyünkön is – mondhatjuk: „Istenem, én is itt vagyok. Csatlakozom a többiekhez!” Akárhol legyünk, előtte nincs lehetetlen, minden imádságot meghallgat.
„...nem hiábavaló a könyörgésünk, ő meghallgat bennünket, közöttünk van”
Némelyek nehezen mondanak áment mások könyörgésére, talán mivel nem ismernek egy-egy történést, vonatkozást. Ezért arról is érdeklődünk, minden elhangzó fohásszal egyetért-e. – A többiek imádsága közben arra kérem az Atyát, hogy hallgasson meg bennünket. Nem minősítek. Összpontosítok, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el, és megéljem a közösséget. Ez a leglényegesebb! – hangsúlyozza Acsainé Földes Ibolya.
A gerenda szálkája
De mi hozná el a gyülekezetek és az egyház megújulását? Ibolya elsősorban az egyénenkénti megújulásban látja a választ. Mint vallja, Isten segít levetni a rossz tulajdonságainkat, ha kérjük rá. – Ha példaértékűen élünk, és nem szégyelljük vállalni Krisztust, mások is kedvet kaphatnak megismerni őt. Így nyílik esélyük arra, hogy biztonságban, békességben és boldogságban éljenek. A nehézségek ellenére magam is ilyennek tapasztalom a megváltott életet. Ezt szeretném sugározni is – mondja el, mi mozgatja belül.
Elárulja, hogy a tizenöt héten át tartó imalánc lelki útjának az elején jár. Az ítélkezéstől igyekszik megszabadulni. – Talán a többi keresztyénnek is ettől a legnehezebb megválnia. Kérem az Urat, segítsen nem megítélni az embereket a környezetemben, az egyházunkban, az otthonomban, a barátaim között vagy az utcán sétálva. Nehéz feladat – vallja meg.
Ibolya úgy véli, a gyülekezetében az imalánc legfontosabb eredménye, hogy a közösség résztvevői arra kérik Istent, bennük kezdje az egyház megújítását, formálja őket a saját képére, tiszta életre.
Mindörökké, ámen!
Arra is kíváncsiak vagyunk, milyen változást vár az imalánc lezártával a közösségében. – Az Úristen munkálkodik, ebben nincsen kétségem. Meghallgat, de az ő akarata teljesül, és ebben nyugodjunk meg. Remélem, ránk találnak és lelki otthonra lelnek nálunk azok a testvérek, akiknek a képességei, talentumai még hiányoznak a gyülekezetünkből. Az ilyen imádkozás közösségformáló erő, várom, hogy még szorosabbá váljanak a kapcsolataink, hiszen az együttlét az Úrral felszabadít bennünket egymás mélyebb megismerésére. Remélhetőleg nemcsak azért csatlakozik az ország minél több református közössége az imalánchoz, hogy megújuljon az egyházunk, hanem azért is, mert szeretnek együtt lenni. A családunk mellett a gyülekezetünk az otthonunk: ott ugyanolyan jól érezhetjük magunkat, mint a lakásunkban – teszi hozzá a monori szolgálattevő.
Az imameghallgatásról végezetül megosztja velünk: nem véletlen, hogy az első keddi alkalmon nyolcan, a másodikon már tizenhatan gyűltek össze. Érzi, Isten az ő szívét, jellemét is formálja, és naponként tapasztalja gondoskodását.
A Szentírásban az imádsághoz számos esetben kapcsolódik a böjt, ezért egyházunk missziói szolgálata bátorítja erre azokat, akik ezzel is készek elkötelezni magukat az egyéni és közösségi lelki megújulásért.
Az eloige2024.hu oldalon megtalálható és folyamatosan frissül az Élő gyülekezeteiben élő egyház országos református imalánc aktuális igei üzenete. Az oldalon világtérkép alapján követhető nyomon, hivatalosan mely településekről csatlakoztak a kezdeményezéshez. Eddig tizenegy személy és kilencvenegy gyülekezet jelzett vissza, a legidősebb számontartott egyéni résztvevő kilencvenéves, a legtávolabbi Bécsben él.
Schaller Tamással, a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközség vezető lelkipásztorával folytatjuk beszélgetésünket.
Miért fontos a közegyházhoz tartozás érzése?
A tény, hogy egy nagyobb közösségnek vagyunk a tagjai, akkor kap mélyebb jelentést, ha megértjük hitünk alapját – Isten gyermekei vagyunk Jézus által. És akikkel gyermekségben élünk, azokat lelki testvérnek kell tartanunk.
Hogyan tekintsünk az elöljáróinkra?
Az Ige világosan tanít erről. A keresztyénüldözésben, a Római Birodalom elnyomásában is látszik, senki sem kerül Isten tudta nélkül tisztséghez. Ez nem zárja ki azt, hogy szükségünk van az Úr előtti őszinte véleményalkotásra, viszont felelősségünk elöljáróink terheit imádságainkban hordozni, hogy a státuszukban Isten eszközeiként álljanak fölöttünk.
Sokat beszélünk az egységről, mégis nehéz megragadni.
Sok mindent mondanak erről: „egységben az erő”, „ha összekapaszkodunk, több mindent kibírunk”. Az egyház sokféle. A nagy gyülekezetek akkor is megmaradnának, ha kizárólag magukkal foglalkoznának, de némelyik kicsi, esetleg gyenge közösségünknek támogatásra van szüksége. Azaz helyenként óhatatlanul tapasztalható a rászorultság, máshol pedig a felelősség érzése. Számos lelkipásztor példaképemet üldözték a kommunizmus érája alatt. Egyikük, akit az ötvenes években távolítottak el a hite miatt az egyházból, azt vallotta: „Ha Jézushoz tartozva közösségben vagyunk, akkor már itt, a földön meg kellene szoknunk az egységet, hiszen a mennyben is ez vár ránk. Az egyház felekezeti határokon belül is sokféle lelkiségében, kegyességében, lelkiállapotában, de ne erre összpontosítsunk.” Ide kívánkozik Wesley János XVIII. századi anglikán lelkipásztor gondolata: „A komolyabb kérdésekben egyetértés, a kevésbé fontos kérdésekben szabadság, mindenben kegyelem.” Vannak gyülekezeti különbözőségeink is, viszont az Istenre utaltságban, a megváltásra való szükségünkben egyformák vagyunk. A felekezetben ez még hangsúlyosabb, mivel reformátusként az Igét azonosan igyekszünk megérteni a hitvallásaink alapján.
Amerikai testvéregyházunk a tengerentúli magyar református egyházat, a Kálvin Zsinatot is tagjai között tudó Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) és világmissziós szervezete (Global Ministries) heti rendszerességgel közöl egy-egy imádságot és rövid missziói helyzetképet partneregyházai életéből. Az egyházunk kezdeményezéséről szóló ismertetőt szeptember elején teszi majd közzé honlapján (globalministries.org), és Hajdú Zoltán Levente imádságával hívja közös fohászra követőinek csaknem hétszázezer tagját.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!