Nem látszik a mosoly az arcmaszk mögött

Kéthónapos kényszerszünetnek vetett véget május 11-én a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A grémium legújabb állásfoglalásában a következőt olvashatjuk: „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket Budapest és Pest megye kivételével.”

A lehetőséggel számos gyülekezet élt is, kitárva a hetek óta zárva tartott templomajtókat, megnyitva az összegyülekezés szent helyeit a hívők előtt. Így tett a Veszprémi Református Egyházmegyében lévő Balatonarácsi Református Egyházközség is, ahol szeretettel és arcmaszkokkal várták a gyülekezet tagjait.

Izgatottsággal és kíváncsisággal telve szállunk ki a kocsiból az arácsi református templom előtti, macskakövekkel borított parkolóban. Izgatottak vagyunk, mert az elmúlt két hónapban – mint ahogy sokan mások az országban – mi is otthonról dolgoztunk, telefonon és e-mailben szerezve információkat a készülő cikkekhez. Kíváncsiságunk oka pedig az érdeklődés, hogyan formálja át istentiszteleti rendünket a koronavírus-járvány.

Az 1784-ben épült református haj lék idilli környezetben várja ismét gyülekezetét. A Koloska-patak még a szemerkélő esőben is vidáman csörgedezik a templom előtt, miközben az épület mögötti hegytetőt sejtelmes párafelhő borítja. De nem csak mi igyekszünk a 10 órakor kezdődő istentiszteletre, a közösség érkező tagjai mosolyogva köszöntik egymást: „Áldást, békességet!”, és noha mosolyuk a maszktól nem látszik, a szemükben vidámság csillog. Rögtön feltűnik, hogy alig látunk közöttük idősebbeket.

A templom tégláig bontott bejárata előtt Tósoki Csaba gondnok fogadja az érkezőket, és akinél nincs arcmaszk, tőle vehet el egyet. Figyelemreméltó, hogy alig egy-két gyülekezeti tag él ezzel a lehetőséggel, a többség hozza magával a saját védőeszközét. Akadnak olyanok is, akik saját készítésű maszkjaikat még ki is hímezték.

A templomban meghittség és fertőtlenítőszer illata fogad, majd a gyülekezeti tagok némelyikéhez hasonlóan mi is tétovázunk kicsit, hová üljünk. Hamar feltűnik azonban, hogy minden második padra zöld jelzést ragasztottak, így már nem kell a helyes padsorok kiválasztásán morfondírozni, csak a másfél méteres távolság megtartására kell figyelni. Ezt a biztonságosnak mondott távot láthatóan több padsorban nem tartják: akik egy háztartásban élnek, a templomban is ülhetnek egymás mellett. Végül mindenki megtalálja a helyét, a jelenlévők mind arcmaszkot viselnek. Vannak olyanok is, akik még kesztyűt is húztak.

Egyedül Császár Attila esperesen, az arácsi gyülekezet lelkipásztorán nincs maszk, ő szolid mosollyal az arcán köszönti az egybegyűlteket. Elgondolkodtató látni a sok eltakart arcot, a maszkok mögül az ének is kicsit tompábban szól. A lelkész az égő csipkebokorról szóló történetet olvassa Mózes második könyvéből. Az igerész utolsó versét emeli ki az egybegyűlteknek: „Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A »Vagyok« küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14)

– Valamennyien egyetértünk azzal a gondolattal, hogy a mai első szavunknak a hálaadás szavának kell lennie. Mindannyiunknak meg kell köszönnie a teremtő Istennek, hogy – majdnem napra pontosan két hónapos kényszerszünet után – az óvintézkedéseket betartva, épségben és egészségben újra összegyűlhetünk Isten házában, a kétszázharmincöt éves arácsi református templomban azért, hogy meghallgassuk az üzenetét, és ezáltal épüljünk, erősödjünk – kezdi prédikációját a lelkipásztor, aki 1999. július 1-je óta szolgál Balatonarácson.

Császár Attila szerint Mózes elhívása azért is különleges szakasz a Bibliában, mert akárhányszor olvassuk ezt a többezer éves történetet, mindig mutat valami újat. – Egyrészt rácsodálkozhatunk az Isten nagyságára, hatalmára, uralmára, és egyértelműen közelebb kerülhetünk hozzá, másrészt pedig a vele való kapcsolatunk kerül mindig mérlegre – fogalmaz a lelkipásztor. Szerinte az égő csipkebokor története pontosan ezt a célt szolgálja, mert Isten ebben a rendkívül figyelemfelkeltő és furcsa jelenségben került közel Mózeshez, és szólította meg őt név szerint, személyesen. – Miért így mutatta meg magát Isten? Négy kulcsszó vezessen bennünket az igei felfedező úton: meglátni, megjelenni, megszólítani és megbízni – ad sorvezetőt a lelkipásztor.

Császár Attila rámutat: Isten meglátta népe nyomorúságát – ahogy azt is látja, ha mi szenvedünk, majd miután meglátott bennünket és problémáinkat, megjelenik mellettünk. – Az Isten nem siet, nem felejt: mindig úgy és akkor érkezik meg, amikor és ahogyan ő azt jónak látja. Isten néven szólít bennünket, mint ahogy Mózest is néven szólította ott, az égő csipkebokor mellett. Tervei nem az embertől függetlenül működnek, mert annyira szeret bennünket, teremtményeket, hogy számít ránk. Isten a bűnt akarja felemészteni, nem a bűnt elkövető embert – magyarázza az Úr és az ember közötti viszonyt a lelkész. Kiemeli, hogy a megszólítást követően Isten mindenkit – saját talentumai szerint – feladattal bíz meg. – Az Úristen alázatot és engedelmességet vár tőlünk, mert csak így tud rajtunk segíteni – hangsúlyozza Császár Attila.

A kijárási és gyülekezési korlátozások utáni első szabad istentisztelet negyvenöt perce gyorsan elszalad, a záróének után az ötven résztvevő egymástól két lépés távolságban hagyja el a templomot, majd áll össze egy csoportkép erejéig a még mindig szemerkélő esőben. A fénykép elkészülte után a Gaál család tagjait arról kérdezem, hogy milyen volt két hónap után eljönni istentiszteletre.

– Felemelő érzés – fogalmaz tömören Gaálné Bódy Viktória. Legidősebb lánya kicsit beszédesebb: – Jó volt, hogy újra közösségben lehettünk – válaszolja Réka, aki jövőre már a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának diákja lesz. Azt is elárulja, hogy a korlátozások alatt rendszeresen követték az interneten a templomban felvett istentiszteleteket, de szerinte az nem ugyanolyan, mint személyesen jelen lenni.

Gaál Botond ötgyermekes édesapa, a gyülekezet egyik presbitere hasonló véleményen van, mint Réka lánya. – Teljesen más hangulata van a közösségi együttlétnek. Habár az online felületek valamelyest pótolták, visszaadni nem tudták a templomi légkört, az érzéseket és az egész vasárnap megélését. Ehhez a naphoz hozzátartozik, hogy az ember felkel, eljön a templomba, és találkozik a gyülekezet tagjaival – magyarázza Gaál Botond. A presbiter úgy véli, a koronavírus-járvány pofon a modern, „mindent legyőzni tudó” társadalomnak, amelynek tagjai most ébredtek rá arra, hogy milyen kiszolgáltatottak is valójában. Szerinte ez sokakat elgondolkodtathatott, és az sem kizárt, hogy közelebb vitte őket Istenhez.

– Habár remek dolog volt, hogy az interneten keresztül minden vasárnap megnézhettük az aktuális istentiszteletet, de az a közösségi élmény, amelyet csak egyetlen helyen, a templomban lehet átélni, hiányzott. Szerintem ezzel mindenki így volt – egészíti ki presbitertársa gondolatait Tósoki Csaba gondnok.

Szavaikat Császár Attila esperes is megerősíti: – Szerintem a felvételeken is látható, hogy nincs meg az a tűz az igehirdetőkben, amikor az üres templomban prédikálnak. Nekem hiányzik a személyes kapcsolat: nem látom a gyülekezeti tagok szemein, hogy értik-e a prédikációt. Ráadásul az istentisztelet közösségi jellege roppant fontos: az egymás hite által való épülés nem csak amolyan szent lózung, hanem tényleg működik. Ez hiányzott a legtöbbünknek: a közösség!

Nem véletlen az idősebb gyülekezeti tagok hiánya sem. – Habár az ajánlás szerint már a hatvanöt év felettiek is eljöhetnének a templomba, mi mégis azt javasoltuk nekik, hogy maradjanak még otthon. Egy átlagos vasárnapon nyolcvanöt-kilencven körül alakul az istentiszteleten résztvevők száma, de a legtöbb gyülekezethez hasonlóan nálunk is az idősek vannak a legtöbben. Sok olyan törzsegyháztagunk van, aki ebbe a korosztályba tartozik, de most nem volt itt. Abban bízom, hogy a járványhelyzet alakulása és a bizalom helyreállása eredményeként egyre többen leszünk – osztja meg Tósoki Csaba gondok.

Császár Attila esperes elmondása szerint a presbitérium tagjai között is többen vannak hatvanöt év felettiek, akik szintén otthon maradtak. – Amit zsinati ajánlásként megkaptunk, azt próbáljuk a lehetőségekhez képest betartani – teszi hozzá.

A gyülekezeti vezető azt is megosztja velünk, hogy a rétegalkalmakat – például a bibliaórákat – egyelőre nem tartják meg. Ez alól talán a gyermek-istentisztelet lesz majd kivétel, amelyet jó idő esetén a parókia udvarán tartanak meg jövő vasárnaptól. Habár a kormány járványügyi rendelkezése engedélyezné a napközis táborok megtartását, a gyülekezet a szokásos nyári gyermekprogramját – az Elnökségi Tanács korábbi útmutatásai értelmében – sem szervezi meg. Az arácsi gyülekezet nem akar többet, mint amennyit lehet, a vasárnaponkénti személyes találkozás újbóli lehetőségének is örülnek. – Minden hasonló tábort, kirándulást lefújtunk – mondja némi beletörődéssel a hangjában a lelkész. Hozzáteszi: sok gyülekezethez hasonlóan a konfirmációt sem tartják meg május 24-én, hanem idén rendhagyó módon október 31-én, a reformáció napján tesznek majd hitvallást és fogadalmat a konfirmáló fiatalok. – Az esküvők többsége is átkerült jövőre, de van néhány bátor pár, akik „csak” októberig halasztották a templomi szertartást.

Habár a balatonarácsi szabálykövető gyülekezet, azt még ők sem tudják, hogyan úrvacsoráznak majd pünkösdkor. – Két variáció lehetséges. Az egyik, hogy úrvacsoraosztás nélkül tartjuk meg a pünkösdi istentiszteletet, a másik pedig, hogy rendkívül ügyelünk a higiéniára. A kenyeret ki tudjuk osztani úgy, hogy a lelkész és az úrvacsorázók is kesztyűt viselnek majd. A bor már kicsit nehezebb kérdés: mi két nagy kehelyből szoktuk kiszolgáltatni ezt a sákramentumot. Habár nem vagyok híve a kiskelyhes verziónak – szerintem úgy elvész az úrvacsora közösségi jellege –, de most lehet, hogy mégis ez lesz a megoldás.

Az esperes szerint a legkönnyebben úgy tudják ezt megoldani, ha megkérik a híveket, hogy mindenki hozzon magával egy kis borospoharat, ezekbe töltené bele a két gondnok azt a kis bort, ami a kenyér után fogyasztható. Császár Attila szerint a koronavírus-járvány és a védekezés új helyzet elé állítja az egyházat és a gyülekezeteket, a rendkívüli helyzetre pedig sajátos megoldás lehet a válasz