Négy tartóoszlop

Különböző elméletek léteznek arra, mi is tartja meg ezt a világot. Keleten terjedt el az a kép, hogy a világnak négy tartóoszlopa van, amelyeket hasonlítottak már egy elefánt négy lábához, vagy több elefánt együtteséhez. Ebben nyilvánvalóan az elefántlábak stabilitása a lényeg. A görög mitológiában az izmos Atlasz tartja a világot. Ha viszont átevezünk hazai vizeinkre, mit találunk? Mi mit tartunk az életünk négy tartóoszlopának? Talán sokan hasonlót: család – Isten – gyermek – munka. Esetleg betagozódhatnak a négyesbe a barátok, fontos személyek, szenvedélyek, hobbik is. Ha a lélektan felől közelítünk, ilyeneket mondhatunk: önbizalom – önbecsülés – önmegtartóztatás – önátadás. A bibliai mérce szerint: közösség – imádság – szolgálat – Ige. Az egyház négy ismertetőjegye pedig: az Ige tiszta hirdetése – a sákramentumok kiszolgáltatása – az egyházfegyelem – a szeretetszolgálat (diakónia). Ezek alapján most azt próbáljuk megfogalmazni, mi is lehet a mi négy oszlopunk a mai helyzetünkben, ezen a nyáron: gyümölcstermés – veszteségek – kereszt – pihenés (munka-ünnep).

Ha az ember visszatekint az életére, vagy annak egy szakaszára, esetleg egy véget ért tanévre, a megérett gyümölcsöket keresi. Nyaranként így tekinthetünk vissza mi is az elmúlt időszakra: milyen gyümölcsöt hozott az életem? Például a jól elvégzett munka is az. Vizsgálhatjuk az életünket, a hitéletünket is. Egyszer tartottam a gyümölcstermésről prédikációt egy teológusnapon, s azóta azzal ugratnak, hogy én mindig erről beszélek. Tényleg fontosnak tartom, életem egyik első igés lapja erről szólt: „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt.” (Mt 3,8)

Milyen gyümölcsöket terem az életed, a hited?

Amikor visszatekintünk egy-egy életszakaszunkra – s most így, a nyárban talán van is rá időnk –, szembesülünk olyasmivel is, ami nem kellemes, amit veszteségként élünk meg. A visszatekintés majdnem mindig szembenézés a hiányainkkal, halottainkkal, betegségekkel, nehezebb időszakokkal is. Vannak ebben számba vehető adatok (mennyivel kevesebb valami, hányan nincsenek), ugyanakkor nem megfogható dolgok is. Lehet, hogy le kell számolnunk hamis illúziókkal, vágyott vagy eleve hamis elvárásokkal. Egyházunknak nehéz időszaka van mögöttünk, felkavarodott a belső és külső közélet, sokat foglalkoztak velünk, most talán annak az ideje jön el, amikor saját magunkkal foglalkozunk.

Vajon valóban hitelünket vesztettük el, vagy csak az illúzióinkat?

Az élő Ige évében az a jó, hogy megelevenedhet bennünk mindaz, amiről egész évben hallottunk. Felszabadító arra gondolni, hogy az Ige így nem értékvesztett, sablonos szöveggé válik, hanem élővé – ha élünk vele. S ebben mindig kereshetjük a fókuszt, mindennek az eredőjét. S itt újra és újra rátalálhatunk a keresztre, a Krisztus megváltását jelző központi jelképre, a két út (égi és földi) kereszteződésében. Egy kedves tanítványom alkotása függ a nagyszobánk falán, a napokban elkérte tőlem egy kiállításra. A képet ő is számontartotta, én is. Noha csak pár hónapról van szó, már most hiányzik, mert éppen két út találkozását ábrázolja, amely keresztet formáz.

Keresztutakon járunk nyáron is. Mi a kereszt helye az életedben?

Az életünk nagy ritmusa a hétköznapok és az ünnepek változása. Gyönyörködés is. Sok kirándulást, tanulmányutat szervezek, s nagyon tetszett, hogy egy gyülekezet hegyek közé szervezett kirándulásának programjában ilyen pontot olvastam egyszer: gyönyörködés a hegytetőn. Én ezt nem szoktam beleírni, de megragadott, hogy ők ezt meg is fogalmazzák. A munka-pihenés váltakozása olyan ritmust ad, amellyel sokáig lehet élni. Ez már a teremtéskor látható, hiszen Isten megpihen alkotó munkája után, pedig neki fizikálisan nem volt szüksége rá. Nyáron talán mi is átélhetjük ezt, mert szükségünk van rá. A leállásra, a kiengedésre, amikor nem kell felugrani, felvenni, felnyitni, megnyitni, olvasni, válaszolni.

Pihensz-e úgy, ahogyan vágyod?

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa.