Valóban egyetlen fejmozdulaton múlt az amerikai történelem? Donald Trump szerint igen. A médiának nyilatkozva a volt elnök „a szerencsének vagy Istennek” tulajdonította, hogy az élete megmenekült a merénylő golyójától. – Most fogom csak fel lassan, valójában mi történt – mondta. – A leghihetetlenebb, hogy nemcsak elfordítottam a fejem, hanem pontosan a megfelelő időben és a megfelelő szögben tettem. Halottnak kellene lennem, de nem vagyok az – szögezte le.
A Pennsylvania nyugati részén tartott kampánygyűlésen felszólaló egykori elnök ellen elkövetett merénylet az amerikai politikai élet nagy tétekkel terhelt, rendkívül ingatag pillanatában történt. A lövöldözés, amely átfúrta Trump jobb fülét, megölte Corey Comperatore ötvenéves önkéntes tűzoltóparancsnokot, aki testével védelmezte családját, valamint súlyosan megsebesített két másik nézőt, aggodalmat keltett a választások előtt. Sokan ugyanis a politikai erőszak eszkalálódásától tartanak. Ugyanakkor a megdöbbent politikai ellenfelek között – legalább egy pillanatra – beállt az ideiglenes tűzszünet, és az elnökválasztásra való készülés hevében hangnemváltásra szólítottak fel a kampányban és a közbeszédben is.
Donald Trump számára az élet és halál közötti vékony mezsgye a másodpercnek az a törtrésze volt, amíg kissé elfordította a fejét, hogy ránézzen egy tőle jobbra levő, bevándorlási statisztikákról szóló grafikonra, mielőtt a golyó eltalálta volna. Ha ezt az apró mozdulatot nem teszi meg, a lövedék valószínűleg áthatol a koponyája hátsó részén. A hatást még jobban fokozva úgy is megfogalmazhatjuk, hogy körülbelül négyszáz milliszekundummal – vagyis négy tizedmásodperccel – a találat előtt döntött úgy a merénylő, hogy meghúzza a ravaszt. Ez a néhány másodperc teológiai, erkölcsi igazságot, valamint világnézeti dimenziót is feltár előttünk. Megmutatja, hogy élet és halál másodpercek és milliméterek kérdése lehet. A közösségi média oldalain közzétett képkockákon a világ lélegzetvisszafojtva nézte végig ennek az igazságnak a videóillusztrációit.
A világegyetem teremtő Istene a másodperc töredékében is gyakorolja szuverenitását, ez az, ami értelmet és reményt ad az életnek és nekünk. Isten jelenlétének buborékában éljük a mindennapjainkat.
Trump él, a családjára takaróként ráboruló Comperatore pedig halott. Keresztyénként ezen a ponton nincs hová fordulnunk, egyedül a Gondviseléshez. A világról alkotott felfogásunk középpontjában az önmagában létező, szuverén, mindenható, mindentudó Isten áll, aki az egész kozmoszt teremtette, dicsőségével tölti be és uralkodik felette. Semmi sem történik véletlenül, semmi sem puszta szerencse vagy véletlen. A világegyetem sem esetleges. Isten szuverén a teremtésben. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Istenen kívül nem volt semmi. Aztán lett valami: anyag, tér, idő, energia. És ezek ex nihil – a semmiből – jöttek létre. A teremtés akarása és kivitelezése egészében Istené. Nem volt metafizikai „szükségszerűség”, pusztán Isten szabad cselekvése. Hatalma, tudása és jelenléte szavatolja, hogy céljai megvalósuljanak, tervei beteljesedjenek. „Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Péld 16,33)
Hogyan lehet az emberi élet ennyire törékeny? Ennek megértése elemi fontosságú az élet ajándékának felismeréséhez. A bűn és a gonosz világában minden lélegzetvételünk ajándék, és bizonyos ponton lesz majd egy utolsó is. Ez az utolsó nagyon-nagyon közel volt az Egyesült Államok volt elnökéhez, és ezt az egész világ egyszerre láthatta.
A világegyetem teremtő Istene a másodperc töredékében is gyakorolja szuverenitását, ez az, ami értelmet és reményt ad az életnek és nekünk. Isten jelenlétének buborékában éljük a mindennapjainkat. Nincsenek hátsó ajtók, amelyeken elmenekülhetnénk, amikor nem figyel. Ha a tőlünk telhető legmagasabbra megyünk fel az égbe, ott van. Vagy elérhetetlen mélységbe – még mindig jelen van. Ha megragadjuk a hajnal szárnyait, fénysebességgel elrepülünk a kozmosz legtávolabbi részeibe, mindent tartó keze elől nem menekülhetünk. Még a kételyeinkre és a próbatételekre adott válaszaink felett is úr. És ez vigasztaló, mert azt jelenti, hogy senki sem ragadhat ki a kezéből – beleértve még magunkat is. Sőt azt is tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak mindent a javukra fordít
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!