Miért félünk a mesterséges intelligenciától?

„Az MI veszélyesebb, mint egy rosszul tervezett repülőgép vagy autó. Azért gondolom így, mert megvan a lehetősége – bármennyire kicsinek is tartjuk az esélyét – annak, hogy elpusztítja a civilizációnkat” – olvashattuk Elon Musk techguru vészjósló mondatait. Most tekintsünk el attól, hogy mennyiben komolyan vehető az „őrült zseni” képében előszeretettel tetszelgő Tesla-vezér, aki „aggályai” ellenére azóta elindította saját, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupvállalkozását. Mindenesetre a ChatGPT nevű program tavalyi megjelenése óta egyre többeket foglalkoztat a kérdés, hogyan fog megváltozni a világunk a mesterséges intelligencia révén.

A mesterséges intelligencia fejlődése központi téma lett a világsajtóban is, számtalan cikk jelent meg a várható hatásokról mind gazdasági, mind pedig társadalmi szempontból. Vajon tömeges munkanélküliséget okoz-e majd az új technológia, hogyan fog átalakulni az oktatás, miként formálódnak a jövőben a társas kapcsolataink? – és ez csak néhány a felmerülő, jogos kérdések közül.

Az egyik leggyakrabban visszatérő félelem, hogy a mesterséges intelligencia öntudatra ébred, saját akarata lesz és az emberiség elpusztítására tör. Nagyjából a sci-fi-irodalom létezésétől kezdve foglalkoztatja az embert, hogy mi lesz akkor, ha saját „teremtménye”, amelyet önmaga képmására alkotott, lázad fel ellene (gondoljunk például a Frankenstein-történetre). A tudomány mindenhatóságában hívő ember szemében ez egy fenyegető veszély, mert úgy gondolja, hogy a technológiai fejlettség révén képesek leszünk értelmes lényeket alkotni. Az öntudat kialakulása kapcsán Freund Tamás agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy interjúban kifejtette: „Az ateista elképzelés szerint a tudat az anyagi agy működésének emergens tulajdonsága. Úgy gondolom, az anyagnak nem lehet olyan emergens tulajdonsága, ami visszahat az őt létrehozó idegsejthálózatra.” Az öntudatra ébredő mesterséges intelligenciának, programnak ahhoz, hogy öntudatra ébredjen, ki kellene termelnie egy tőle független elmét, amely „az éterből visszahat és programozza a gépet létrehozó chipek hálózatát”. Ennek a közelébe sem ér a mesterséges intelligencia, mégis érdemes elgondolkodni az említett félelem forrásán. Paul Taylor, az amerikai Peninsula Bible Church lelkipásztora szerint ez is egy erős érv a Biblia igazsága mellett, hiszen honnan máshonnan eredne ez az aggodalom, ha nem valamiféle ősemlékezetből, kollektív tudatalattiból, ahol még él annak az élménye, hogy fellázadtunk a Teremtőnk ellen. Keresztyén szemmel persze elképzelhetetlen, hogy az ember meghaladja saját természetéből fakadó korlátait, és felérjen az Istenhez. Emlékezzünk csak a Bábel tornyának ószövetségi történetére, ahol az ember kísérletet tesz arra, hogy szembemenjen az Úr parancsával, amelyet Noénak és családjának adott: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Móz 9,1) Ehelyett az emberek azt mondták: „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!” (1Móz 11,4) Saját erejükből akartak boldogulni, pedig a Mindenható nem erre hívta el az embert, hanem a vele való közösségre. Ebben a tekintetben pedig a legfontosabb esemény már megtörtént, az Isten emberré lett, hogy közel jöjjön hozzánk, magára öltötte a létformánkat, megtestesült, hogy könnyebben tudjunk kapcsolódni hozzá.

Egy másik, kissé földhözragadtabb, de rendkívül fontos kérdés, hogy vajon átveheti-e – akár csak részben is – az emberi kapcsolatok szerepét a mesterséges intelligencia, ha nélkülözi az egyik legfontosabb tulajdonságunkat, a testi létet. Gondoljuk csak végig, milyen változásokat hozott az emberi viszonyrendszerünkben a közösségi médián keresztül történő kommunikáció, mennyivel könnyebben írnak az emberek egymásnak bántó, sértő üzeneteket csak azért, mert az nincs ott testben. Hogyan tanuljuk meg elhordozni egymást, ha a hétköznapi kommunikációnkban, a munkánkban nem hús-vér emberekkel érintkezünk, miként fogjuk elfogadni, ha ellentmondanak nekünk – a mesterséges intelligencia mindig udvarias és segítőkész –, és akkor a párkapcsolatokról ne is beszéljünk. Persze vonzó lehet az igényeink egyszerű, konfliktusmentes kielégítése, de hosszú távon mindez az egymástól való elidegenedést, a közösségeink felbomlását hozhatja.

Természetesen mindig elhangzik a mesterséges intelligenciát övező diskurzusban, hogy az nem önmagában rossz, hanem a felelőtlen használata járhat negatív következményekkel. Amennyiben az emberiség ismert történetére tekintünk – megkockáztatom, hogy az ismeretlen részére is ugyanez vonatkozik –, akkor láthatjuk, hogy az ember minden adandó alkalommal visszaélt azzal, ami eszközként adatott számára. Ne legyenek illúzióink, a mesterséges intelligenciával is vissza fogunk élni. Emellett persze valóban rengeteg lehetőség rejlik benne, és kétség sem fér hozzá, hogy áldásos hatásait is élvezni fogjuk. Temérdek új problémát és megoldást fog hozni az életünkbe, amelyeket még nem látunk tisztán. Várhatjuk bizalommal, szkeptikusan, félelemmel a mesterséges intelligencia előretörését, de addig is ismerjük fel, hogy az erről való beszélgetés képes a felszínre hozni az emberiség legfontosabb kérdéseit, mint például azt, hogy mi tesz bennünket emberré, mennyiben különbözünk egy óriási adatbázis alapján „gondolkodó” géptől. Ragadjuk meg az alkalmat, és mondjuk el, hogy az az Isten tett minket emberré, akitől elfordultunk. Amikor pedig arról álmodozunk, hogy teremtünk – hozzá hasonlóan –, akkor a felszínre tör lázadásunk emléke. A teremtmény nem fog felérni a Teremtőjéhez, de erre nincs is szükség, hiszen fordítva már megtörtént.