Számon tartani is nehéz, hányszor gyűltek már össze Tahitótfaluban az egyházi kóruséneklés szerelmesei az elmúlt évtizedekben. Mondhatni, a Tahi Egyházzenei Hét idén visszatért a gyökerekhez, mert mint az '50-es évekbeli megalapításakor, úgy most is az új református énekeskönyv énekei álltak a zenei hét középpontjában.
A Pest megyei Tahit sok református ismeri a település végén, a Sionhegyi utcában fekvő református üdülőről, amely mára már száz főt befogadni képes konferenciaközponttá fejlődött. A területet még a negyvenes években vásárolta meg a Tahitótfaluban szolgáló református lelkipásztor, Ecsedi Aladár. A lelkész jó érzékkel választotta ki a záródó völgyben fekvő, ősfás telket, ahová egy nagyteraszos házat is felhúztak, amelyet az évtizedek alatt újabb épületek követtek. A református üdülő valamilyen csoda folytán elkerülte az államosítást, és végig az egyház kezén maradt.
Szélfútta dallamok
A konferenciaközpont kapuján belépve énekszót sodor felénk a szél. A hangok egy szobából jönnek, ahol három-négy asszony gyakorol. Felmászva a kápolnához vezető lépcsősoron (nem a meredek egyenesen, mert azt balesetveszély miatt lezárták) újabb éneklő csoportokat találunk. Éppen szólampróbák zajlanak, ezért van szétszóródva a társaság. A zenei hét résztvevői tíz, az új énekeskönyv énekeire épülő kórusművet tanulnak meg, hogy azokat több helyen is előadják majd a hétvégén. „Most az a feladata ennek a tábornak, hogy teszteljük egy kicsit az új énekeskönyv énekeit, megvizsgáljuk dallamaikat és szövegeiket. Éppen ezért állítottam össze tíz kórusművet az új gyűjtemény alapján, ezeket gyakorolják most a különböző szólamok” – mondja a bennünket fogadó házigazda, Bódiss Tamás. „Hagyományosan a leányfalui szeretetotthonba és a tahitótfalui gyülekezetbe szoktunk elmenni, illetve a záróalkalom Pócsmegyeren lesz vasárnap délután. Emellett hangzó formában szeretnénk rögzíteni az énekeket. Ez is hagyomány már Tahiban, és most különös jelentősége is van, mert az nem elég, hogy csak kottában jelenik meg egy énekeskönyv: sokkal fontosabb, hogy hallani is lehessen” – jegyzi meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének protestáns tagozatát vezető egyházzenész.
Tízéves munka
Miközben beszélgetünk, megsárgult borítójú, repedt gerincű kis könyvecske kerül elő házigazdánk táskájából. A kötet az 1948-ban kiadott énekeskönyv előkészítő füzete, amely százkét éneket tartalmazott a későbbi gyűjteményből. Az új énekeskönyvből szintén készült előkészítő füzet, amelyben kilencvenkét ének olvasható. „Ez másfél évvel ezelőtt jelent meg tízezer példányban, országosan már száz gyülekezetben használják rendszeresen. Jó előszele ez a jövőre megjelenő új énekeskönyvnek” – véli Bódiss Tamás, aki már a kezdetek óta részt vesz az új gyűjtemény szerkesztésében. „Ősszel kell lezárni a kötet anyagát, utána kezdődhet a nyomdai munka” – mondja, majd hozzáteszi: az új énekeskönyv elkészítéséről egy tíz évvel ezelőtti, Balatonszárszón rendezett zsinati konferencián döntöttek, és várhatóan az őszi Zsinaton véglegesítik majd annak tartalmát.
Az idei Tahi Egyházzenei Héten közel harminc énekelni szerető gyülekezeti tag gyűlt össze, jellemzően az Északpesti Református Egyházmegyéből. Sokan közülük már évtizedek óta visszajárnak, szívügyüknek tekintik az egyházzenét és az éneklést. Amíg beszélgetünk, véget érnek a szólampróbák, mindenki visszatér a kápolnába, hogy közösen folytassák a gyakorlást.
A szemünk előtt, illetve a fülünk hallatára áll össze és tökéletesedik a „Ma örvendezzetek, hisz nincs okunk a búra” kezdetű ének, amely szintén szerepelni fog az új énekeskönyvben. Bódiss Tamás sokszor leállítja az éneklést, külön-külön gyakoroltat egy-egy hajlítást, levegővételt vagy hangsúlyt az egyes szólamokkal. A félórás munka után szinte tökéletesen szól az ének, pedig a résztvevők között kevés a szakmabeli, a legtöbben saját gyülekezetük kórusának, énekkarának tagjai. Mivel közeleg az ebéd, a 134. zsoltár dallamára írt asztali áldást is előveszik és gyakorolják, hogy még szebben szóljon majd az ebédlőben.
Egy asztalnál
A délelőtti próbának szinte az étkezést jelző harangszó vet véget. A tágas ebédlőnek csak a felét töltik meg az egyházzenei hét résztvevői. Asztaltársaságunkhoz csatlakozik Vizi István, a Dunamelléki Református Kántorképző tanára, és mellénk ül Gaál Eszter is, aki Bódiss Tamás munkáját segíti az új énekeskönyv szerkesztésében. Vizi István megjegyzi, hogy most lelkészi minőségében van jelen, ugyanis Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök mellett ő felel a reggeli áhítatokért.
Újragondolt énekeskönyv Fontos lépéssel kerültünk közelebb az új református gyülekezeti énekeskönyv megjelenéséhez: a Zsinat tavaszi ülésszakán elfogadták az eddig összegyűjtött énekanyag beosztását. A rugalmas rendezési elv lehetővé teszi a későbbi bővítést is – átszámozás nélkül.
Még a leves felénél sem tartunk, amikor kiderül, hogy Vizi István írta az új énekeskönyv több énekének is a szövegét. Mint mondja, sokszor elalvás előtt írja fel az ötleteit az éjjeliszekrényén lévő jegyzetfüzetbe, amelyeket másnap reggel, ébredés után letisztáz. Leginkább angolból és németből fordít, de az sem jelent gondot számára, ha ismeretlen nyelvből kell magyarra átültetni a szöveget. „Ilyenkor versbe szedem a nyersfordítást, és ráillesztem a dallamra. De sok a kötöttség: a rímek, a dallam, a zenei hangsúly” – avat be az egyházzenész. „Akkor jó egy-egy énekfordítás, ha úgy hangzik, mintha magyarul írták volna, annyira illeszkedik a dallamra” – teszi hozzá Bódiss Tamás országos egyházzenei vezető.
Amíg a második fogásra várakozunk, naivan megkérdezem, hogy nehéz-e református éneket írni, mire szinte egyszerre kacagnak fel beszélgetőpartnereim. Mert hát mi is az a református ének? Végül Gaál Eszter ment meg, aki szerint van olyan tipikus dallamvilág és szövegstílus a 16–17. századból, amelyet hallva ma legtöbben a református felekezetre asszociálnak, noha annak idején ezek egyaránt megtalálhatók voltak a protestáns és a katolikus énekgyűjteményekben is. „Valószínűleg azért van ez így, mert ma mi őrizzük leghívebben ezeket a szövegeket. Lesznek majd az új énekeskönyvben is olyan új énekek, amelyek ebből a 16–17. századi repertoárból valók” – magyarázzák.
Új számozás, régi énekek
Bódiss Tamás elmondja, hogy a készülő énekgyűjteményben megtalálhatók lesznek majd a régi énekeskönyv énekei, illetve százötven-kétszáz új tétel is. „Nagyjából ötven éneket hagyunk majd ki, amelyek nem gyökereztek meg. Az új énekeskönyvbe átemelt régi énekek közül akad majd jónéhány, amelyeken szintén változtattak egy keveset. Lesznek, amelyeknek változni fog a ritmusuk vagy lejjebb kerül a dallamuk, mindkettő a jobb énekelhetőség kedvéért. – Az ilyen apró változtatások nem légből kapottak, hanem többen összejövünk, és szinte az összes korábbi forrást megvizsgálva elénekeljük a lehetséges változatokat, és megpróbálunk megegyezni az újról. Ahol nem szükséges, ott nem feltétlenül változtatunk” – mondja Gaál Eszter. „Nagyon ismert dallamot csak nagyon indokolt esetben lehet módosítani” – veszi át a szót Bódiss Tamás, aki megnyugtat, hogy nem készült új 42. zsoltár, viszont az énekek számozása változni fog. Például a 436. dicséret a továbbiakban már nem ezt a számot fogja viselni. „A mostani énekeskönyvben a Heidelbergi Káté témái szerint osztottuk be az énekeket, az újban pedig a funkciójukat próbáljuk megkeresni, szerepük szerint rendezve el őket” – avat be a szakember. Vizi István szerint mindenki megtalálja majd kedvenc régi énekét az új énekeskönyvben, sőt azokat is, amelyeket a bibliakörökben, nyári rendezvényeken és csendesheteken tanultak az elmúlt évek alatt.
Így terjedhet el
Meglepetésemre desszert is jár az ebédhez: az önkéntesként dolgozó felszolgálók akkora diós piskótakockákat hoznak az asztalunkhoz, hogy alig fér el egy a kezemben. Miközben majszolom, Bódiss Tamás arról beszél, hogyan segítik majd az új énekeskönyv terjedését a gyülekezetekben. „Az a célunk, hogy ne legyen drágább, mint a jelenlegi Biblia, de a gyülekezetek a saját használatukra még ennél is olcsóbban kaphassák meg. Ha valaki bemegy majd egy könyvesboltba, akkor lehet, hogy kétszer annyiért tudja megvenni az énekeskönyvet, mint egy egyházközség. Ez is azt szolgálja majd, hogy ösztönözzük a váltást” – magyarázza Bódiss Tamás. Szerinte az elterjedést az is befolyásolja majd, hogy az egyházi vezetés kötelezőnek vagy ajánlottnak nyilvánítja-e majd a kiadványt. „Mind a kettő lehetséges, de a kötelezőt ma nehezebb kimondani” – véli az egyházzenész.
„Volt néhány esztendő, melyben nem látványosan haladt a megújítás, de az akkori kutatások és konferenciák eredménye most érik be." Erről az útról a Liturgiai és Himnológiai Bizottság vezetőivel beszélgettünk.
Bódiss Tamás szerint az idei Tahi Egyházzenei Hétnek az is célja, hogy az elkészült munkát minél többféle körben megismertessék, de van más elképzelése is arról, hogyan lehetne ismerté tenni majd az új énekeskönyvet. Úgy véli, egyházmegyénként kellene végigjárni az országot, hogy a lelkészek és a gyülekezetek megismerjék és megszeressék azt.
Tahitól Tahiig
Az ebédet a kórustagok a korábban gyakorolt asztali áldással zárják, amely helyet kap majd az új énekeskönyvben is. Meg kell hagyni, remekül éneklik még teli hassal is. Fodor Józsefné Éva és Kovács Péter, a gyöngyösi gyülekezet Ádám Jenő Kórusának tagjai nyolcadmagukkal érkeztek az egyházzenei hétre. Mindketten már több mint tíz éve járnak Tahiba, ami szerintük nemcsak lelkileg ad sokat, hanem gyarapíthatják énektudásukat is, amelyet aztán hazavisznek a saját közösségükbe. „Így a gyülekezet átveszi tőlünk az új énekeket, amelyeket itt tanultunk. Istent énekkel dicsérni dupla dicséret. Mindig várjuk a következő évet, számoljuk a napokat. Nekünk egy év Tahitól Tahiig tart” – mondja Fodor Józsefné Éva.
Szintén a gyöngyösi delegációval érkezett Ágai Ferenc, a gyülekezet kórusának korábbi vezetője, aki tizenegy éves korában járt először Tahiban, és már legalább ötvenszer vett részt az egyházzenei héten. „Tahi olyan, mint a légyfogó papír. Akit megérint, azt nem ereszti” – élcelődik Ágai Ferenc, és felidézi: korábban volt olyan év, hogy kilencvenen is voltak az egyházzenei héten, illetve hogy Gyöngyösről tizenheten érkeztek a táborba. „Mindig nagy öröm itt lenni és énekelni” – teszi hozzá.
„Én nem lelkesedem az új énekeskönyvért” – vallja meg a gyöngyösi gyülekezet zenei vezetője. Azt ajánlja mindenkinek, hogy olvassa el az 1948-as énekeskönyv bevezetésének utolsó bekezdését. Szerinte ott intő példát találni arra, milyen nagy felelősség egy-egy ilyen mű kiadása. „Timóteusnak azt írta Pál apostol: »De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad.« Rám Csomasz Tóth Kálmánt, Gárdonyi Zoltánt, Máté Jánost, Osváth Viktort és Ádám Jenőt bízta az Úr, nekem ők a példák” – szögezi le a férfi.
„Csomasz Tóth Kálmán és Gárdonyi Zoltán virtuálisan jelen vannak most az új énekeskönyv szerkesztésénél is, hiszen forgatjuk azt a két, személyes bejegyzéseikkel, jövőre vonatkozó elképzeléseikkel kiegészített, kipreparált énekeskönyvet, amely gyakorlatilag az ő nekünk szóló testamentumuk, üzenetük” – mondja Bódiss Tamás, és hozzáteszi: a nagy elődök számos megállapítását figyelembe vették az új énekeskönyv szerkesztése során.
Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.