Melanchthon, a békítő tudós

Amikor 1529-ben a második speyeri birodalmi gyűlésen a tradicionalista többség gátat kívánt vetni a reformáció további előretörésének, a lutheri nézeteket vallók tiltakozásukat fejezték ki a határozat ellen (ezután kezdték protestánsoknak nevezni őket). Az eseményen jelen volt Luther kísérőjeként barátja és tanára, Philipp Melanchthon is.

Egy évvel később, 1530-ban, Augsburg városában ismét birodalmi gyűlést tartottak. Melanchthon erre készítette el az evangélikusok tanításának tételes összefoglalását, az Ágostai Hitvallást (Confessio Augustana), amely a későbbi protestáns irányzatok hitvallásait is meghatározta. A felek közti ellentétek végül hosszú évekig tartó háborúskodásig fajultak. V. Károly német-római császár és katolikus követői, valamint a protestáns fejedelmek által létrehozott schmalkaldeni szövetség küzdelmeinek az 1555-ös vallásbéke vetett véget.

1497-ben német földön született Philipp Schwarzerd, aki később Melanchthonra görögösítette nevét. Pályája – tehetségének köszönhetően – gyorsan felívelt, fiatalon már görög nyelvtankönyvet írt, huszonegy évesen a Wittenbergi Egyetem professzora lett. Nagy hatást gyakorolt rá Martin Luther, így a két tanár között olyan barátság szövődött, amely inspirálóan hatott mindkettejükre. Melanchton görög nyelvre tanította barátját, Luther pedig arra bátorította őt, hogy mélyüljön el a római levél magyarázatában. Nemcsak remek előadónak bizonyult, hanem kiválóan írt, és kiemelkedő rendszerezőképességről tett tanúbizonyságot. Írásait több egyetemen forgatták a későbbi századokban is, 1521-ben pedig ő készítette el – Loci Communes címmel – a reformáció tanainak első összefoglalását, amely lényegét tekintve a lutheri nézetek rendszerezése. Később elkészült az evangélikusok hivatalos hitvallása, az említett Ágostai Hitvallás is.

A két barát karaktere igen eltért egymástól. A vitától ugyan nem félt, de Melanchthont barátja heves természetétől eltérően inkább a békülékenység, engedékenység jellemezte. Owen Chadwick fogalmaz így róluk: „A vérmes természetű ember áll itt szemben a békeszerető lélekkel; a lelkipásztori lelkület áll szemben a tudóssal és az entellektüellel…” A két különböző habitusra jellemző eset az 1529-es marburgi kollokvium, amelyen mindketten részt vettek. A disputa célja a protestáns egység megteremtése lett volna, és bár látszottak előremutató jelek, ez végül nem jött létre. A konferencián – amelyen részt vett Zwingli és Bucer is – hiába próbált Melanchthon békíteni a felek között, Luther nem volt hajlandó engedni az úrvacsora kérdésében. Amikor Luther 1546-ban meghalt, tanítványa az ő utódjaként léphetett egyet előre, a lutheri reformáció lehetséges szellemi vezetőjeként. A nagy reformátortól eltérő, a kiegyezésre törekvő természete azonban sokakban csalódást keltett, így a lutheránusok tábora megosztottá vált. Melanchthon 1560-ban Wittenbergben fejezte be tartalmas földi pályafutását. Az egyetem tanáraként több száz magyar diákkal találkozott, és figyelemmel kísérte a törökök által sanyargatott hazánk sorsát is. Síremléke a wittenbergi vártemplomban barátja és munkatársa, Luther nyughelye mellett van.