Megigazulás: ma is aktuális

Miért fontos még ma is a reformáció?

A reformáció feladatot ad: a Szentírás fényében ismerjük meg még mélyebben a keresztyén hit tartalmát, és igazítsuk ehhez gyülekezeteink és intézményeink életét! Ez az örökség számonkéri rajtunk, egységben van-e a hitünk és az életvitelünk, és elhárítunk-e minden téves tanítást vagy ideológiai elhajlást, amely ezt az egységet megbontja. Bűnbánattal és önvizsgálattal kell megvallanunk, hogy sokszor méltatlannak bizonyulunk ehhez a küldetéshez, és veszélyeztetjük az evangéliumhirdetés tisztaságát, az egyház szolgálatának hitelességét. A reformáció történelmi leckéje szembesít bennünket a romlott állapotokat felszámolni kész élő Istennel. Fontos számomra a Második Helvét Hitvallás bevezetésének az a kitétele, hogy „ha valakik Isten igéjéből jobbra tanítanának”, akkor adjak helyet az olyan teológiai felismeréseknek és hitbeli megtapasztalásoknak, amelyek gazdagíthatják a szentírásismeretemet, az igehirdetésemet, az imádságom mélységét, és Isten terveihez igazodóbbá teszik egyházunk életét és szolgálatát. Példa számomra, hogy így alakult ki reformátoraink követelményrendszere, mert a legfontosabbra összpontosítottak, és ebből a lényeglátásból születtek a tételeik: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztus áldozatának érdeméért, hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján üdvözülhet, amiért egyedül Istené a dicsőség!

Forradalom volt a reformáció?

Tanulságos, hogy a reformáció kezdete nem az odamondás és a vagdalkozás, nem az ellenkezés és a harc volt. A visszaalakulás állapota csendigényes. A nagy belső átrendeződés titka az Istennel töltött elcsendesedés, amikor az ember belátja, hogy ahogyan jelenleg él, az nem élet. Amit istenként elképzelt vagy gyártott magának, az nem Isten. Rájön, hogy „az ég oly messze van, még messzebb tőled én”. Felismeri: nem jól van ez így, mert ha így haladok, a vesztembe rohanok. Magasabb és nagyobb erő kell, amely életre kelt. Így kezdte Luther és Kálvin, Kálmáncsehi és Méliusz, meg még sokan, akiket más-más élethelyzetben, de „csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”, és rájuk talált a Krisztus szeretete. Az Isten előtti elmélyült csendből indulva aztán mertek megszólalni, kiállni, következetesnek maradni.

Hogyan befolyásolta a reformáció az emberek mindennapi életét?

Bátor bibliai és dogmatikai felismerések születtek, amelyek látványos gyakorlati következményekkel jártak, és az élet számos területére kihatottak. A Biblia tanítása szerint az embert elhívó-elküldő Istennek célja van az életünkkel. Az ember az ég és a föld, a szellemi és az anyagi világ határán él, benne találkozik ez a két világ. Minden tevékenységében kifejeződik ez: munkájával igyekszik az anyagit áthatni a szellemivel, a szellemit új alkotások készítésére használni. Reformátoraink újraértelmezték a hivatást, és a világit az egyházi szintjére emelték. Vallották, hogy az ember minőségi világi munkájával is dicsőíti Istent, azaz a tisztességes és hűséggel végzett mindennapi tevékenység az istentisztelet rangjára emelkedhet. Új gazdaságszemlélet alakult ki a reformátori munka- és hivatásetika nyomán. A reformáció az ingyen kegyelemből, hit által történő megigazulás tézisével kihúzta a talajt a középkorban vallásos ideálként kikiáltott szegénység alól. A szegényeket a gazdagok közbenjáróinak tartották, mint akik a jó cselekedeteknek csupán tárgyai. A reformáció részéről a szegénység megoldására a „cselekvő hit”-ként megfogalmazott szegénygondozás, illetve a szeretetszolgálat lett a válasz. Kimondták, a bűnbánat nem cselekedet, hanem a hívő egész életét átjáró valóság. A középkori alamizsnálkodás eszköznek tekintette azt, akinek adott. A cselekvő hit viszont Isten gyermekének, testvérnek. A reformáció kora lett a szociális segítségnyújtás intézményesítésének kezdete, amikor például ispotályokat alakítottak ki.

Milyen hatással volt az istentiszteletek rendjére, az imádságra és az oktatásra?

Kálvin A genfi egyház kátéjában az ember életének fő céljaként jelöli meg: „Isten minket azért teremtett és helyezett ebbe a világba, hogy bennünk megdicsőíttessék. És bizonyára méltó dolog, hogy életünket, melynek Isten a kezdete, az ő dicsőségére fordítsuk.” Az emberi tevékenységek közül az istentisztelet a legszentebb, ezért megengedhetetlen, hogy éppen ez süllyedjen babonáskodásba. Ezért lépett fel a templomtisztítás mozgalma a képek, szobrok, zeneszerszámok istentiszteleti használata ellen. Az egykori Kálvin-kutató lelkipásztortól, Békési Andortól tanultam: „A középkorban a szenttel való találkozás »dologélménnyé« vált, a dolgok hatalmával való találkozássá. A reformációban viszont a személyes megszólítottság lesz döntővé, ezért a dolgok hatalma megcsorbul, elvesztik szakrális jellegüket.” Az istentiszteleten Kálvinnál a képek helyett az anyanyelvű igehirdetés vált a bibliaismeret forrásává, majd a megértett Igére jöhetett a népnyelvű válasz a közös imádságban, a gyülekezet zsoltárénekében és a Krisztustól rendelt két sákra­mentumban (a keresztségben és az úrvacsorában). Kálvin erőteljesen tanította a genfie­ket az úrvacsora gyakoribb vételének a jelentőségére, hogy ne „csak prédikáció” legyen, mint ahogyan odaérkezésekor az a városban szokásban volt. Példát adott arra is, hogy a párbeszéd Istennel milyen változatos lehet a gyülekezetben. Kötött imádság volt a bűnvallás és az igehirdetés előtti, míg a lelkipásztoré a prédikáció után kötetlen. A köznapi imádságok teljesen szabadok voltak. A szerdai imaórák jellegzetes formája volt a közbenjárás, amelyben név szerint is könyörögtek a rászoruló testvérekért. Az úri imádság szó szerinti elmondása mellett szabadon, kibővített parafrázisként is megszólalt az istentiszteleten. Kálvin alakját úgy őrzik a tőle fennmaradt könyörgések, mint aki Krisztus közbenjáró tisztét komolyan vevő, a kötött és szabad imák együttes erejét minden hamis rajongástól mentes liturgus volt.

Mi volt a reformáció szerepe az iskoláztatás elterjedésében?

A reformátorok felismerték, hogy az anyanyelvű Szentírás megismeréséhez az iskoláztatás lehetőségét széles körben meg kell teremteni. A Bibliát ismerő lelkipásztor és az azt olvasó gyülekezet ugyanis együtt küzdhet a babonák és tévtanítások ellen. Isten Igéjének nyilvánosságigénye van, a „szent tudomány” nem lehet csupán kevesek privilégiuma. Ezért jelentette ki az 1567. évi debreceni alkotmányozó zsinat 64. bekezdése: „Mivel pedig az iskolák Isten igéjének veteményeskertjei, az Úr az iskolák által neveli az egyház tanítására a lelkipásztorokat és iskolamestereket.” Az oktatás elérhetővé tétele tehát kulcskérdés volt. A Heidelbergi Káté 103. felelete egyenesen hitvallási kötelezettségként fogalmazza meg az iskolafenntartást. Az elmúlt évszázadokban ezért fordítottak erre annyi gondot és figyelmet gyülekezeteink: hitvallásos követelmény, amelynek harcok és áldozatok árán is igyekeztek eleget tenni elődeink.

Miért lett a megigazulás a reformáció meghatározó kérdése?

Mert ez Isten bátorító ígérete. Nem az ember vallásos teljesítményei, érdemei tesznek Isten előtt méltóvá az üdvösségre – Jézus Krisztus kereszthalála tette lehetővé az Isten megbocsátását és kiengesztelődését irántunk. Jézus Krisztus felszabadulást hozott a világ istentelen megkötözöttségei alól. Ő maga a váltság és a megigazulás. Ez az, amit az ember elveszített, aminek a hiánya miatt egyre lejjebb süllyed, ami miatt szenved, és ami miatt szenvedést okoz. A tanácstalanság – bűn – szentségtelenség – adósság dicstelen állapotában vergődő embernek Krisztus által bölcsesség – igazság – szentség – megváltás lehet a része. Krisztus bölcsessége úrrá lett az ember tanácstalanságán, igazsága leleplezi és felszámolja a bűnt, szentsége nem tűrheti el a szentségtelenséget, megváltásával egyszer és mindenkorra rendezte az ember adósságát. Ez lett Isten teljes, egész, mindenre kiterjedő megoldása. Ezért ma is kulcsfontosságú, hogy a megigazító Krisztus segítségével visszatérjen az életünk az emberhez méltó medrébe.