Nagy Vanda kisgyermek kora óta keresztyén neveltetést kapott, de igazán közel a református általános iskolában került Istenhez, olyannyira, hogy rendszeresen ír prózát és verseket Istenről, Istennek. Az érdeklődése és a tanulmányai a jogász szakma felé terelték, de egyetemistaként is fontosnak tartja a tudás mellett a lelki épülést. Verseivel és különböző keresztyén cikkeivel nemcsak imádkozik, de kortársainak is igyekszik segíteni, hogy a bennük felmerülő kérdésekre választ találjanak. Nagy Vandával beszélgettünk.
„…Boldog vagy Te is, idős, szegény özvegy,
Ki utolsó pénzed adtad Istennek.
És áldott vagy, Áruló, ezüstöddel,
Megcsókoltad azt, aki érted is jött el.
Mutasd meg nekem az összes sebedet,
Add át darabokra zúzott szívedet.
És megmutatom, mit lát a Szeretet,
Amikor teljes valódban lát téged.”
(versrészlet)
Ezt a költeményedet szavaltad, amikor először találkoztunk. Engem nagyon megszólított. A verseiddel imádkozol Istenhez?
Verseket egyetemista koromban kezdtem el írni, sokszor a dicsőítő dalok inspirálnak. Volt, hogy egy sor megfogott egy dalszövegben, azon elkezdtem gondolkodni, és jöttek rá a rímek. Ekkor megkértem Istent, ha ő ezzel szeretne valamit kezdeni, akkor írja meg rajtam keresztül azt a verset, hiszen nem én akarok hatást elérni, és egyedül nem is tudok. Így születtek ezek a művek. A vers imádkozás, hálaadás, de sokszor elmélyülés is. Fél órát szoktam imádkozni reggelente, és amikor ez kimarad, érzem a negatív hatását: feszültebbé válok, és nem vagyok önmagam „legjobb változata”. Azért van szükségem az Istennel való mindennapi beszélgetésre, mert azt érzem, hogy így az Úrral együtt vágunk neki a napnak.
Az írás az Istennel való minőségi időtöltést jelenti?
2016 óta írok imanaplót. Írásban tudok leginkább, legbensőségesebb módon az Úrral beszélgetni. Így tudom leginkább kiönteni a szívemet, elmondani neki azokat a problémákat, kérdéseket, sikereket és kudarcokat, amelyek belülről feszítenek. Miután ezeket leírom, elolvasom a Bibliát, így olyan, mintha párbeszédet folytatnék Istennel.
Nagy Vanda, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója
A döntéseidet is Isten elé viszed?
Úgy gondolom, három dolog van, ami meghatározza, hogy milyen emberré formálódunk: a könyvek, amelyeket olvasunk, hogy milyen emberekkel töltjük az időnk nagy részét, és hogy mennyi minőségi időt töltünk Istennel. Ezek mentén lehet leginkább jó döntéseket hozni. Ha Istennel van egy szoros bizalmi kapcsolatom, az segít, hogy helyesen hozzam meg a kis és nagy döntéseimet egyaránt.
A döntéshozás a jövőbeli hivatásodban is fontos, hiszen jogásznak tanulsz és ügyvéd leszel…
Azt érzem, hogy a jogászság az a hivatás, amire Isten elhívott. Az orvosi és jogi pálya közt sokat vacilláltam, de az ELTE nyílt napján valami megszólított, ott azt éreztem, hogy hazataláltam. A további irányokat Isten fokozatosan mutatta meg. Lehetőségem adódott részt venni egy nemzetközi perbeszédversenyen, amit a csapatommal írásban megnyertünk, szóban pedig, egyetlen európai csapatként, bekerültünk a legjobb nyolc közé. Nagy ajándékként éltem ezt meg, mivel Isten nagyon sokat tanított nemcsak a jogról, de a csapatmunkáról is.
Az emberi jogok mint választott szakterületed vajon a keresztyénségedből fakad?
Nyáron beszélgettem egy jogásszal. Megragadott, amit mondott, hogy bár manapság nehéz ezen a jogterületen keresztyénként érvényesülni, pont emiatt van szükség ránk, akik úgy tudjuk képviselni az ember legalapvetőbb jogait, méltóságát, hogy tudjuk, ezek mind Istentől származnak. Közvetítjük az isteni szemszöget, miszerint azért vagy értékes, mert valaki azt mondta, hogy az vagy, valaki, aki nagyobb nálad, aki az egész világot teremtette, és aki annyira szeretett, hogy meghalt érted. Ezt nem szabad elfelejteni akkor, amikor az embert kínozzák, amikor kegyetlen bánásmódot alkalmaznak vele szemben, amikor diszkriminálják. Jó, ha vannak olyan jogászok, akik úgy tudnak odaállni a bíróság elé és képviselni a feleket, hogy közben tudják, hogy az igazságszolgáltatástól függetlenül Isten az embert értékesnek tartja, és végül beteljesíti az életére vonatkozó tervét.
A református iskolában kezdett mélyülni a kapcsolatod Istennel. Milyen hosszú volt ez a folyamat?
A hit mindig az életem része volt. Konfirmáció után elkezdtem ifibe járni, ahol Bodnár Máté volt a lelkészem. A megtérésem fokozatos volt, lépésenként haladtam azzal, hogy az életem minden területét teljesen átadjam Istennek. Elég küzdelmes módon, de mára azt tudom mondani, hogy ez sikerült.
Nagy Vandának rendszeresen jelennek meg írásai különböző keresztyén blogokon
Ez az ifjúsági közösség olyan mély ajándékokat adott neked, amelyeket te is szeretnél átadni másoknak?
A korosztályunknak rengeteg párkapcsolati problémája, tanulási nehézsége, pályaválasztási kérdése van. Mindig is késztetést éreztem arra, hogy segítsek másokon. Több keresztyén blogot olvasok, olyan közösségekbe járok, ahol ezekről a témákról tudunk beszélgetni. Írok cikkeket olyan témákban, amelyek a fiatalokat foglalkoztatják, de lehet, hogy olyan mélyen érintik őket, hogy nem merik másokkal megosztani azokat. Ilyenkor tudja őket orientálni egy ilyen cikk, hogy más keresztyén fiatalok hogyan döntöttek az övékhez hasonló szituációkban. Továbbá közösségi eseményeket szervezünk egy kifejezetten lányoknak szóló keresztyén bloggal, ahol az életük több területén sikeres, hasonló értékrendű emberekkel, példaképekkel beszélgethetnek számukra fontos témákról. A szakkollégiumom közjogi műhelyének is tagja vagyok, ahol a kutatási témám a bullyinggal érintett kiskorúak emberi jogainak védelme, ami a szívügyemmé vált. Szeretném ezt képviselni Magyarországon, mivel azt látom, hogy szükség van arra, hogy felkarolják ezt a témát a jog eszközeivel is. Meg akarom mutatni az iskolai bántalmazással érintetteknek egykor kiközösített, de ma már kiemelkedő emberek példáján keresztül, hogy mindig van kiút, és minden helyzetben van megoldás.