2023 szeptemberének első napjaiban, amikor sok évtizede hagyományos „régi magyaros” konferenciánkon sok egyházi témájú előadás is elhangzott, még egyetlen kósza hírt sem hallhattunk arról, hogy a méltán nevezetes iskolavárosban, a magyar puritanizmus fővárosában a hittudományi főiskola február első napjától már egyetemként fog működni. Egy bizonyos: az 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégium, amelyet Vas István Cambridge-i elégia című, jelentős versében egy angliai útja során méltán hasonlított Cambridge-hez, a XVII. századi magyar református deákok, Medgyesi Pál és társai szeretett „Kémhidájá”-hoz. Mert ezt a kedves magyarítást találták ki hosszabb-rövidebb ottani tanulmányaik idején, mintegy honosítva az eleinte idegen környezetet és nyelvet. De közülünk sokakat – Patak esetében – még honosítani sem kell, olyan otthont és otthonosságot nyújt ez a város a Kollégiumtól a Rákóczivárig, a Bodrog partjától a könyvtárig és a levéltárig. Aligha véletlen, hogy a sárospataki barátaink jóvoltából megjelent, A bokályos házban című hatodik verseskötetemben, s azon túl is, ezt a minden megpróbáltatást kibíró szellemi és lelki fellegvárat „szülőföldemmé áhított városom”-nak neveztem, s annak tartom és érzem ma is. Számtalan ottani tudományos és baráti találkozás, a Rákóczi Múzeumnak végzett munkák és könyvpremierek, ottani családi nyaralások nem halványuló emlékével.
A pataki kisded
Ami pedig az írásom elején említett szeptemberi tudományos napjainkat illeti, arról őrzök egy emléket, amely formájában csupán egy kedves újszülött, de valójában akár már a mostani egyetemmé válás lehetőségét is megelőlegezi. Sárospataki szállásunk faborításos mennyezetén ugyanis, pontosan ottlétünk második napján, észrevettem egy, a fa erezetéből csak jelzésszerű finomsággal kibontakozó babafigurát, egy „kisdedet”, olyan szorosan bepólyázva, ahogyan ez a pataki vár úrnőjének, Lorántffy Zsuzsannának ifjú anyai éveiben szokásban volt.
A későbbi időkben egy ilyen, szülői óvatosságból és gyakran a kezdetleges fűtés miatt „bábuvá kötözött” kis figura legfeljebb a mézeskalácsosok boltjaiban, sátraiban kerülhetett a szemünk elé, feldíszített mézesbábok formájában... Szeretném most a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemet hűséges szeretettel, jövőjük iránti nagy bizalommal és ennek a mennyezeti kisdednek a fotójával, valamint a látványa nyomán született versemmel köszönteni!
Pataki látomás
Akár maga Lorántffy Zsuzsanna is így, vagy legalábbis ilyen mézesbáb-forma pólyában ringathatta fiúmagzatait.
De ez a szunnyadni készülő újszülöttet formázó figura, itt, ágyam fölött, a famennyezeten, minden, csak nem történelem.
Sokkal inkább a természet véletlenül, a fűrész nyomán képpé bomlott, ajándék csodája, hogy beleálmodhattam ezt a sosemvolt babát ebbe az egyre-kopárodó világba.
Sőt, hajszál híján altatódalt dünnyögtem neki, hogy úgy érezzem, s érezze úgy Ő is odafenn, hogy a közelemben tanyázik egy dajkálható, aprócska Valaki ezen az átlényegült darabka mennyezeten.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!