A Károli Gáspár Református Egyetem már végzett hallgatójaként vehettem részt a Bölcsföldi András református lelkész, az egyetem spirituálisa által szervezett tanulmányúton, amely sokkal több volt egy egyszerű kirándulásnál: lelki utazást jelentett számomra. A közel hatvanfős csoport idén Pál apostol nyomában fedezhette fel Olaszország kulturális kincseit. Hiába természetes, hogy nyáron meleg van, a tikkasztó forróság bizony a belső világunkra, a gondolkodásunkra is rányomhatja bélyegét. Rajtunk áll, hogy egy hasonló, nehézségekkel teli barangolásból mégis mit hozunk ki. Magam sem gondoltam volna, hogy ez a kánikulában eltöltött néhány nap ennyire közel tud vinni a hibáimhoz és Istenhez.
Első úti célunk Ravenna volt. Ott még mindenki kipihenten, energiával teli és felfedezésre készen állt. Az időjárás még elviselhetőnek tűnt, felhők kedveztek nekünk az égen. Természetesen nem kellett sok idő, és mindenkin megjelentek az út fáradalmának jelei. Miközben a buszunk falta a kilométereket, társaságunk egymás után „hódította meg” a taljánok nagyvárosait: Bolognát, Sienát, Assisit, Rómát, Nápolyt és Firenzét. Persze, ennek ára is volt. Saját magamon tapasztaltam, hogy az induláshoz képest egyre későbbre állítottam az ébresztőt, szemem alatt karikák jelentek meg, és sokszor úgy éreztem, jobban örülnék az ágyamnak, mint még egy látványosságnak. De ott motoszkált bennem a kíváncsiság is, hiszen Bölcsföldi András mindig szép helyekre visz minket. Ez és a csapatszellem vitt előre.
Amikor társaságról beszélünk, fontos megemlíteni, hogy szinte minden közösségben előfordulnak súrlódások. Az ember nem a saját ágyában alszik, sokszor nem akkor eszik, amikor éhes, meg nem azt, amit szeretne, vagy legalábbis nem annyit, melege van a buszon, vagy csak szimplán rossz hírt kap otthonról. Ilyenkor ingerültebbé válunk, óemberi természetünkből adódóan sokszor nem úgy szólunk a másikhoz, mintha ott lenne bennünk a krisztusi szeretet. Nem beszélve a gondolatainkról, hiszen felbukkanhat az irigység, nyugtalanság, félelem és szeretetlenség. Jó jel azonban, ha ezt felismerjük magunkban, hiszen így már Isten elé vihetjük, aki megszabadít minket.
Egy ilyen úton sokan vagyunk, és persze nem ismerünk mindenkit személyesen. Akarva-akaratlanul konfliktusokba kerülhetünk, könnyen felidegesíthet minket a másik. Ez megtörténhet akár az előítéletek miatt is. Nem olyan szimpatikus a másik, furcsán néz rám, biztos utál… Arra nem is gondolunk, hogy talán csak az előző napokon megtett több tíz kilométer miatt kialakult vízhólyag nyomja a lábát, vagy éjjel ő is felriadt a kempingtől nem messze üvöltő zenétől. Ilyenkor rádöbbenhetünk arra, milyen nagy igazság van a Máté evangéliuma 7. fejezet 3. versében, amikor azt olvassuk: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?” Ezekben a helyzetekben sokszor eszembe jut ez az Ige, és persze az is, hogy ez olykor annyira nehéz!
A tanulmányút úti céljai Bologna, Siena, Assisi, Róma, Nápoly és Firenze voltak
Ott van emellett a türelem kérdése is. Amikor ötven ember egyszerre tódul le a buszról és áll be a mosdó előtti sorba, ami valahogy mindig hosszabb a női oldalon, akkor elhangozhat bennünk párszor a következő imádság: Adj, Uram, türelmet! Természetesen ugyanúgy megértésre van szükségünk önmagunkhoz is, hiszen furcsán állhatunk a helyzethez, amikor épp az Uffizi képtárban egy Botticelli-képpel állunk szemben, de mégsem tudunk önfeledten örülni, mert a teremben nem működik a légkondicionáló, vagy mert nem aludtunk jól a sátorban.
Pál apostol nyomában rájöttem, hogy egy ilyen út nem a pihenésről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól, viszont nagy lehetőség a tanulásra és a fejlődésre. Hálás vagyok azért, hogy sokszor frusztráltan és fáradtan Isten újra meg újra rádöbbentett arra, hogy amikor gyengének érzem magam, akkor vagyok erős. Nem szégyen segítséget kérni vagy megosztani bajainkat az útitársainkkal. Jó volt megtapasztalni, hogy nemcsak szóláncozással tudtuk elütni együtt az időt a buszon, de esténként elvonulva mély beszélgetéseket is folytattunk egymással. Csapatként is jól működtünk, hiszen egy ilyen kiránduláson különösen fontos, hogy ne csak magunk körül forogjunk, hanem figyeljünk a másikra is, a kedvesség ugyanis ragályos.
Sokat tanultam az úton magamról és Istenről is. Ő nem azt kéri, hogy takargassuk fent említett vagy más tökéletlenségünket, hisz ő mindenkinél jobban ismer minket. Azt várja, hogy ezen hibáink tudatában menjünk hozzá bátran, hisz ő nem ítél el, ha elé visszük bűneinket és emberi természetünkből adódó nehézségeinket. Szeret minket, és naponta képes új szívet teremteni bennünk! Mire van a legnagyobb szükségünk, ha nem erre?! Hiszen mit ér, ha Olaszország legszebb ajándékait és élményeit megnyerjük magunknak, a lelkünkben viszont kárt vallunk?! Jézusunk azt mondja: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33)