Kellő időben hozott döntés

Két lelkész gyermekeként nőtt fel. Hogyan alakította szemléletét a családi háttere?

Ha vannak olyan gyerekek, akikről önkéntelenül is általánosításokban gondolkodik a többség, azok bizonyosan a lelkészek gyermekei. Azt érezzük, hogy a lelkészcsaládokkal szemben támasztott elvárások néha megugorhatatlanul magasak. A testvéreimmel ebben a speciális életformában szocializálódtunk, amelyben a szokásosnál erősebb a megfelelési kényszer a hívő szülők, a gyülekezet felé, lelki síkon pedig Isten felé. A lelkészgyerek az iskolában jól viselkedik, minden gyülekezeti alkalmon részt vesz, nem beszél csúnyán, előzékeny, jól sportol, énekel, orgonál – mindeközben mi is szerettünk volna ugyanolyan átlagos gyerekek lenni, mint a többiek. Első gyerek vagyok, rám még több felelősség és elvárás nehezedett, de hálás vagyok érte, mert sok mindent megtanítottak nekem az indulásom évei az életről. Mivel öt fiatalabb testvérem van, hamar elsajátítottam, hogyan kell gondoskodni a kisebbekről.

Az elvárások kereszttüzében választotta a jogi pályát?

Ha rajtam múlik, most hivatásos focista lennék. De komolyra fordítva a szót, jó eszű gyerek voltam, jeles tanuló. Amit a szüleim szerettek volna, azt mindig igyekeztem teljesíteni. Érdekelt a történelem, ezért történelem–kommunikáció szakra jelentkeztem a Károli Gáspár Református Egyetemre, közben megtetszett a jog, és elvégeztem a jogi egyetemet is, majd egy ügyvédi irodában kezdtem dolgozni. Többféle területen kipróbáltam magam jogászként. Szüntelenül újabb elvárásokat állítok fel magammal szemben, néha előfordult, hogy túl magasra is tettem a lécet.

Már fiatalon fontos pozíciókat töltött be, a közéletben is megfordult.

A jog mellett dolgoztam hazai és európai uniós támogatási projekteken, a pályázati lehetőségek mindegyikével találkoztam, majd a magánszektorban szereztem tapasztalatokat. Beszerzési és logisztikai vezetőként dolgoztam, láttam, hogyan működik egy jól szervezett, nyereséget hozó cég. Ezután kerestek meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi Jogi Koordinációs Osztályának vezetői állásával, majd a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának titkárságvezetője lettem. Itt már valóban a közéletben forgolódtam. Életpályámban minden egyes mozaik a helyére illeszkedik, a bejárt ív jelenlegi munkámban nyer végső értelmet. A rendszerek, amelyeket megismertem és működtettem, az állami hivatali adminisztráció, a pályázatok, az elszámolások, a támogatások mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban értsem a különböző nézőpontokat

A siker magában foglalja a kudarc lehetőségét is. Hogyan tud megbirkózni a problémás helyzetekkel?

A kudarcokról nem szívesen beszél az ember, pedig mindannyian hozunk rossz döntéseket. Hívő emberként azonban van lehetőségünk másként megközelíteni a sikert és a kudarcot egyaránt. A kudarc élménye tudatosítja, hogy Isten kezében vagyunk. Ha minden jól megy, könnyen elhisszük, nekünk ez jár, persze végül rájövünk, életünk bizonyos szakaszait Isten tette sikeressé. Igazán hálás vagyok a feleségemért, a családomért, mert megtartjuk egymást a valóság talaján, és próbáljuk reálisan szemlélni magunkat.

Miért mondott igent a Magyarországi Református Egyház meghívására?

Hálás vagyok Istennek, hogy a legelső állásom kivételével mindig hívtak valamilyen pozícióra, így történt ez az egyház esetében is. Több lelkész barátommal beszélgettem, mielőtt elfogadtam a felkérést, és bevallom, voltak, akik inkább lebeszéltek volna a munkahelyváltásról. Jó döntést akartam hozni, ezért hónapokig imádkoztam, ami nyomán kialakult a meggyőződésem, hogy ezt a munkát el kell vállalnom. Nem volt egyszerű igent mondani, mert jól éreztem magam az előző munkahelyemen, szerettem és élveztem a munkát, a vezetőim elégedettek voltak a teljesítményemmel. Mégsem bántam meg azóta sem, és tudom, hogy nem is fogom, mert Isten vezetésével jutottam el a belső elhatározásra.

Hogyan tud a munkájával hozzájárulni egyházunk eredményes működéséhez, egyháztagjaink hitéletéhez?

A Zsinati Hivatalban több mint százan dolgoznak olyan stratégiai jelentőségű osztályokon, mint a pénzügyi, a jogi, a kommunikációs és a külügyi, de a hivatalhoz kapcsolódik a missziói, az oktatási, valamint a pályázati és beruházási szolgálat is. A munkám túlnyomórészt operatív jellegű. Bár a pályám során korábban már megismerkedtem ezekkel a területekkel, most mégis hatalmas felelősség van a vállamon, és minden nap hoz valami újat, aktuális feladatot, amit abban a pillanatban kell átlátni, megtanulni, vagyis helytállni. A célom olyan hivatali rendszer létrehozása a munkatársaimmal, amely megőrzi egyházi jellegét, emberséges arcát, mégis felveszi a versenyt a 21. század kihívásaival. Szeretném továbbá a Zsinati Hivatal munkatársait közelebb hozni a gyülekezetek, az egyházmegyék, az egyházkerületek életéhez. Azon dolgozom, hogy hivatalunkra az egyháztagjaink az életüket segítő szervezetként számíthassanak. Nehéz megjeleníteni az adminisztrációs munka eredményét, hiszen nem könnyű kívülről nézve megérteni, mennyire fontos az egész egyházra nézve ennek a rendszernek az olajozott működése. Sokan nyűgnek vélik a hivatalok létét, pedig elengedhetetlenek. Ha csak a Pénzügyi Osztályt emeljük ki, nyilvánvaló, hogy a zökkenőmentes működéshez profi költségvetési elszámolásra van szükség. A kommunikáció versenyképességét is biztosítanunk kell, hogy az egyház méltóképpen jelenhessen meg a különböző információs felületeken, többek között a közösségi médiában. Ha a kampányok sikeresek – az 1%-os vagy a népszámlálási kampány –, ha a Csillagpont református ifjúsági találkozó magas színvonalú, akkor az a szervezetünk hatékonyságát is mutatja. Kulcsfontosságú, hogy programjainkra elegendő forrást különítsünk el. Szervezésükbe csak úgy érdemes belefogni, ha kiváló minőségben tudjuk megrendezni őket. A hatékony munka néha egészen apró változtatásokkal kezdődik. A heti áhítat időpontját például csütörtökről hétfő reggelre tettük át, így a munkahetet imádsággal, Isten jelenlétében kezdhetjük együtt.

Milyen operatív feladatai vannak?

Az osztályvezetőktől beszámolókat kérek az előző héten elkészült feladatokról, mert ezekből értesülök arról, hogy vannak-e elakadások, és milyen döntéseket kell meghozni. A jó vezető pontosan meghatározza és kiosztja a feladatokat, nem mindent egymaga végez el, bízik a kollégáiban, és közösen hordozzák a terheket. Örülök, ha munkatársaim érzik, rám lehet számítani, megerősítés érkezik tőlem, a kérdéseikre választ kapnak, a fontos döntéseket pedig időben hozom meg. Nekem is van a vezetőim felé jelentési kötelezettségem, és ha az ügymenetben elakadás tapasztalható, természetesen megfogalmazom és széles körű tájékoztatást adok. Hivatali munkánk újabb mérföldköve a szabályzatok bevezetése, amelyek keretet adnak a folyamatoknak. Nemcsak leírjuk ezeket, hanem arra törekszem, hogy be is tartsuk, hiszen támogatják a munkánkat, kijelölik a mozgásteret, biztonságot adnak. Ebben az évben szeretnék minden egyes munkatársammal beszélgetni, hogy megismerjem őket kollégaként, emberként. Sorra vesszük, kinek mi a feladata és mit várok tőle. Jól megtervezett háttérmunkával segíteni tudjuk az egyházvezetőink és a Zsinat munkáját, hiszen az ő döntéseik hosszú távú hatással vannak az egyházunk, sőt, az egész társadalom életére. Szeretném, ha az elnökség a jövőben is azt érezné, hogy megbízható alapot nyújtunk számukra, és a Zsinati Hivatalban minden rendben működik, a döntések mögött pedig törvényes és átlátható érvrendszer áll. A Zsinati Hivatalt mint belső egyházjogi személyt a tavaly novemberi zsinat alapította meg, tehát a gyakorlati munka idén januárban kezdődött el. Rengeteg teendő áll még előttünk.

Milyen célokat szeretne hosszú távon elérni?

Kiszámítható, nem csupán egy költségvetési évben gondolkodó, felépített stratégiát akarok megvalósítani, amelyben kialakul az osztályok egymás közötti akadálymentes kommunikációja. Kifelé egységes álláspontot képviselünk, nem elszigetelt részlegek léteznek egymás mellett, hanem összekapaszkodva megyünk előre. Olyan szemléletet szeretnék meghonosítani, amelyben természetessé válik, hogy a döntéseinknek hosszú távú következményei vannak. Ha rossz döntést hoztunk, akkor a következő döntéshelyzetben már a korábbiakból tanulva lépjünk tovább, ne ismételjük meg a hibáinkat. Az egyik legnehezebb kérdés mindig a pénzügyek területe, a költségvetés készítése, ami szakmailag alá kell támasztani. Mindenkinek meg kell találni ezeken az osztályokon azokat a területeket, ahol a legtöbbet tudja kihozni magából, és közben ezzel egyensúlyban kell lennie a szakmai hozzáértésnek. Nélkülözhetetlen, hogy a kulcspozíciókban hívő református emberek dolgozzanak, akik jó szakemberek is. Fontosnak tartom például a belső oktatást, a képzést, mindazokat a lépéseket, amelyek a szervezet kultúráját fejlesztik. Arra kell törekednünk, hogy friss legyen a szemléletünk, hiszen egy szervezetben egy idő után nehéz megőrizni ezt az objektivitást, mert minden munkahelynek megvan a belső kultúrája, amelyhez a benne élők hozzászoknak. Soha nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy mi egyház vagyunk, tehát a régebbi és az újabb alkalmazottaink életében is kiemelt szerepe van a gyülekezeti kapcsolatnak, a beágyazottságnak, és ez a szakemberek kiválasztásánál is fontos szempont.

Változott-e a vezetési stílusa, amióta az egyházban dolgozik?

A világlátásom, amely vezetőként is meghatároz, nem változott az előző munkahelyeimhez képest. Azt gondolom, ez is a családi hátteremmel magyarázható. Hatan vagyunk testvérek, négy fiútestvérem és egy lánytestvérem van. Mindannyian sokat tettek azért, hogy elérjék a céljaikat az életben. Van közöttünk orvos, ügyvéd, szülésznő, közgazdász, vállalkozó. Úgy nőttünk fel, hogy sem az ünnepnapok, sem a hétköznapok nem voltak átlagosak vagy unalmasak. A szűk családunk is nyolc fő, ami nem kis létszám, de mindig volt velünk vendég vagy a gyülekezetből, vagy külföldről, esetleg segítségre szoruló ember, aki nehéz élethelyzetből menekült hozzánk támogatásért. Megfordult nálunk miniszter, polgármester, képviselő és gazdag vállalkozó is. Már gyerekként belénk ivódott, hogy mindenkivel megtaláljuk a hangot, alkalmazkodjunk másokhoz. Interaktív nagycsalád vagyunk, megtanultunk eltérő vélemények között közvetíteni, konfliktust, feszültséget kezelni. A gyerekkori közeg segített nekem a vezetői magatartásom kialakításában is, tehát megtanultam együttműködni az emberekkel.

Hogyan tudja összeegyeztetni a nagycsaládos életet a rengeteg munkával?

Minden születésnapot együtt ünneplünk meg, mind az öt testvéremnek van társa, a szüleimnek négy unokájuk is született, úgyhogy szép, nagy, hangos családdá lettünk. Zrikáljuk egymást, ugyanolyanok vagyunk, mint gyerekkorunkban: hazamegyünk és újra gyerekké válunk. Mindegy, hogy az orvos testvérem éppen milyen komoly műtétet végzett el, amikor a szüleim házában találkozunk, akkor ő újra a kisöcsém, megint ugratom, mint annak idején. Összetartó család vagyunk, összezárunk. A családom mellett a hitem a legnagyobb segítség a hétköznapokban. Az életem alapja és meghatározója a gyermekkoromban meghozott személyes döntésem Jézus mellett. Ifjúkoromban lázadtam, de később megerősítettem és azóta is tartom hitemet Istenben. Szeretnék fejlődni a Krisztus-követésben és mindennap hálásnak lenni azért, amit kaptam tőle: a családomért, a személyes életutamért