Jó, hogy Isten nálunk lakik

Mindenkinek megvan a családról alkotott elképzelése, mégis egyre kevésbé merik határozott értékek alapján meghatározni ezt a fogalmat.
A család számomra egy sűrű szövésű érzelmi háló – jó esetben szeretetből-hálából-bizalomból-bátorításból szövődő. Soknemzedékes. Öröklött és jelen lévő – mindig előremutató, mert élő, reménységet hordozó. Egyszersmind hatalmas kiegyensúlyozó-szabályozó rendszer, amelyben mindenkinek fontos szerepe van. Olyan érték, amelyet „csak úgy” kapunk, s az évek során egyre inkább magunk is formálunk. Meghatározó lesz, ha valaki „jelen van” egy családi együttléten – mindenki tudja, mit is várhat/vár tőle, mert van/lett egy szerepe az évek folyamán. Ez a két családi „feladatkör” nem változott az évszázadok alatt.

A családok mai állapotát sokszor az előző nemzedékek családi és nemzeti traumáinak következményei között vizsgálják. Családi krízishelyzetekben, házassági konfliktusokban, együttélési nehézségekben, gyermeknevelési elakadásokban mi a legfontosabb kapocs?
A családok összetartó ereje ma is a lojalitás. Ez a hűségfogalom következik a nevünkből, amelyet viselünk, a genetikánkból, amellyel a hasonlóságokat és különbségeket szemléljük, s a lelki összetartozásból, amelyben minden családtag „bemozdul”, ha valakivel történik valami. Ezt a lojalitást lehet figyelmen kívül hagyni, de akkor belebetegszünk; lehet elfogadni, megfelelően hordozni és gondozni, akkor meggyógyulunk, akár a többnemzedékes traumákból is. Ezt az összeköttetést valóban kaptuk, a családunk Isten ajándéka, akkor is, ha épp a mi nemzedékünknek kell valamit feloldani, megoldani, megbocsátani – felnőtt fejjel a régi családi örökségből.

A család missziós közösségként létével hirdeti az evangéliumot. A családpasztoráció mennyiben segíthet a család- és gyülekezetépítésben?
A családpasztoráció összetett feladat, a lelkésznek és gyülekezetnek együtt kell vállalnia ennek lehetőségét és felelősségét. A gyülekezet családokból áll, jó esetben háromnemzedékes családokból. Mintázza a családi kapcsolatok szorosságát, ugyanakkor lehet egy család fájdalmának gyógyító közege, örömének tanúja és sokszorozója. Ezért lehet „családok családja” – ha így tekint magára. Ennek különleges alkalmai a kazuáliák – a keresztelés, konfirmáció, házasságkötés és a temetés is.

Kutatások támasztják alá, hogy ma átlagban napi hét percet foglalkozik gyermekével egy szülő, ezért is fontos tudatosítani a közös áhítatok szükségességét. Ön Bölcsföldi Andrással közösen jegyzi a Családi áhítatoskönyvet.
„Ha egymás kezét fogjuk – Isten előtt állunk. Ha Isten előtt állunk – egymás kezét fogjuk.” A kontextuális lelkigondozás alapmondatai ezek. Jézus imádságának komolyan vétele: Mi Atyánk… Ahogy a személyes elcsendesedés kihatással van minden emberi kapcsolatunkra, úgy egy fiatal pár és család is kialakíthat egy közös családi áhítatrendet, amely mindenképpen rövid, érzelemgazdag, őszinte. Imádsággal és Igével, énekkel és beszélgetéssel lehet gazdagítani. Mindig mindenkinek legyen „hangja” benne. Legalább egy ámennel járuljanak hozzá a már beszélni tanulók is. Jó, ha konkrét ideje és helye van a család életében, amelyet a legkisebbek is várhatnak, mert jó nekik, hogy Isten „nálunk lakik”.