Lukács evangéliumát bibliatudósok sokasága nevezi a világ legszebb könyvének. Az írás üde, felemelő, mégis gyakorlatias, ráadásul a görög nyelv legnemesebb változatát használja. A görög felmenőkkel rendelkező író művének történelmi hitelessége és pontossága számtalan gondolkodó embernek nyújtott már segítséget.
Lukács nyitott az őt körülvevő, változó világ hatásaira, evangéliuma tele van a nők iránti szeretettel és megbecsüléssel. Művét ezért nevezik a nők evangéliumának is
Pedig a kor, amelyben élt, egyáltalán nem adózott ekkora megbecsüléssel a női nemnek.
A zsidó kultúra az első században határozottan patriarchális volt. A férfiak nyilvánosan nem üdvözölhettek nőket. A szebbik nemet szinte kizárólag a családi otthonban tudták elképzelni. A nőket általában fiatalon adták férjhez, és szinte egész életüket férfi fennhatóság alatt töltötték: először az apjuk felügyelte őket, majd a férjük vagy a férj egy férfi rokona, ha megözvegyültek.
Alig volt rá példa, hogy saját tulajdonnal vagy örökséggel rendelkeztek. Ha pénzt kerestek, az a férjet illette meg. A férfiak szinte bármilyen okból írhattak elváló levelet egy nőnek, amely jogilag érvénytelenítette a házasságot. Egy nő semmi szín alatt nem tehette meg ugyanezt.
Lukács bemutatja olvasóinak, hogy Jézus ezeket az elvárásokat sorra figyelmen kívül hagyta, számára a nők belső értéke megegyezett a férfiakéval. Tizenhárom olyan epizódot jegyez fel a szerző, amelyet egyetlen másik evangélista sem említ. Ihletett írása nélkül nem szereztünk volna tudomást Erzsébetről, Mária énekéről, Annáról, a prófétanőről. Csak Lukácsnál bukkan fel a sareptai özvegy, a naini özvegy, a bűnös nő, a Jézust követő asszonyok, köztük Johanna, Kúzának a felesége és Zsuzsanna, az asszony a tömegből, aki megáldotta Mária méhét, a meggörnyedt asszony, az asszony, aki elveszítette tíz drachmáját, Lót felesége, az özvegyasszony, aki felkereste a hamis bírót, és Jeruzsálem lányai.
Evangéliumának másik érdekes vonása, hogy számos egymáshoz hasonló eseményt, példázatot szerepeltet párban, az egyikben egy férfit, a másikban egy nőt állít az események középpontjába. Például Simon és Anna, a sareptai özvegyasszony és a szír Naámán. Lássunk néhány példát Lukácstól Jézus nőkkel kapcsolatos forradalmian új viselkedéséről:
Jézus, kortársait megbotránkoztatva, nyilvánosan beszélt a nőkkel. Mindenki füle hallatára megszólította a naini gyászoló tömegben haladó asszonyt, és feltámasztotta a fiát, majd előszólított egy tizennyolc éve meggörnyedt asszonyt, ezt mondva: „Asszony, megszabadultál betegségedből.”
Jézus méltóságot adott a nőknek. Amikor a zsinagóga elöljárója megharagudott a szombati gyógyítás miatt, Jézus olyan kifejezést használt, amely különleges megbecsülést sugárzott: „Ábrahám leánya”. Miközben az „Ábrahám fia” kifejezést gyakran használták azt érzékeltetve, hogy egy zsidó férfit szövetség köt Istenhez, a nőket soha nem hívták „Ábrahám leányának”.
Jézus nem volt hajlandó a nőket „tisztátalanként” kezelni. Lukács evangéliumának egyik legdrámaibb története egy 12 éve vérfolyásos asszony krónikája. Az evangélium írója az asszony iránti tiszteletét azzal is bizonyítja, hogy elénk tárja, amikor Jézus a Jairus (zsinagógai elöljáró) házához vezető úton találkozott az évek óta elszigeteltségben élő asszonnyal. A nő puszta érintése, a hivatalos vallási szabályok szerint, tisztátalanná tette Jézust.
Ő pedig meg sem említi a rituális tisztátalanságot, hanem azt mondja neki: „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!”
Jézus társadalmi tabukat döntött le, hiszen hajlandó volt gyógyítani erkölcsileg megvetett asszonyokat. A Simon farizeus házában elmondott példázatában a köztiszteletben álló elöljárót tanítja, az egész vendégsereg előtt, egy laza erkölcsű nő példáján keresztül. A vallási vezető lakomára hívta Jézust. Amikor a meghívottak megérkeztek, letelepedtek a kerevetekre, arccal az ételek felé, lábuk távol volt az asztaltól. Hamarosan feltűnt a vendégek között egy „bűnös asszony”, parfümmel teli alabástromtartóval a kezében. A meghívóval nem rendelkező vendégekre vonatkozó szabályok ellenére Jézus közelébe jutott, és hallgatta a beszélgetéseket. Egyszer csak sírni kezdett, könnye mind Jézus lábára hullt, amelyet leengedett hajával kezdett szárítani, majd csókolgatta, és megkente kenettel. Itt a „brechō” görög szó áll, amely esőt jelent. Tehát szó szerint ömlött a könnye Megváltójának lábára, amelynek megmosására a házigazda az illendőséget áthágva egy csepp vizet sem adott. Cselekedete rendkívül mély alázatra utal, úgy viselkedett, mint egy szolga.
A farizeus feltekintett az étkezésből és látta, mi történik. Azt gondolta, lám, minden rabbi, aki csak egy kicsit is ad magára, már régen felismerte volna, kicsoda ez a nő, hiszen ennek a cédának az érintése Jézust is tisztátalanná tette, és egy farizeus semmivel nem érintkezik, ami tisztátalan. „Ha ő volna ama próféta, tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös” – gondolta Simon.
Már Jézus felett is ítéletet mondott, és erkölcsileg különbnek gondolta magát.
Ekkor elérkezett az idő, hogy Jézus megszólítsa Simont. Elmondott egy példázatot egy hitelezőről és két adósáról. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. És ő mindkettőnek elengedte a tartozást. A példázat hihetetlen mélységét Simon sehogyan sem értette.
Az még nyilvánvaló, hogy akinek nagyobb adósságot engednek el, az hálásabb lesz. De mitől is annyira nagylelkű valaki, hogy elengedi az adósságot?
Az elengedő nemcsak elengedi az összeget, hanem teljes egészében meg is fizeti. Tehát nemcsak megbocsát, de az adósság teljes összegét maga egyenlíti ki, mert az elengedéstől az adósság még nem tűnik el. Jézus nemcsak azt mondja az asszonynak, hogy megbocsáttattak a bűnei, hanem a szemük előtt lezajló, hús-vér történetet a szeretetről arra használta, hogy a házigazdát, a nagy tekintélyű rabbit az evangélium erejére tanítsa. Jézus valami olyat mutatott, amit a nagy vallási tanító és az asztal körül ülő vendégei még nem ismertek: „Kicsoda az, aki a bűnöket is megbocsátja?”
Jézus világosan átlépte a nők és férfiak között kiépített mesterséges válaszfalakat azáltal, hogy nők is lehettek tanítványai.
Mária és Márta jól ismert története Lukácstól gyönyörűen példázza ezt. Mária úgy ült Jézus lábainál, mint egy korabeli férfi tanítvány a mester lábánál. „Leült az Úr lábához, és hallgatta a beszédét.”
Jézus nemcsak tanította a nőket, de néhányan vele utaztak és szolgáltak neki. Jézus kereszthalálánál is jelen voltak az asszonyok. Néhányan távolból figyelték az eseményeket, mások követték Józsefet és Nikodémust, hogy lássák, mit tesznek Jézus testével. Nem említi a nevüket, csak annyit árult el róluk, hogy a nyomában jártak Galileától fogva, és kora hajnalban elmentek a sírhoz, illatszereket vittek magukkal, hogy bebalzsamozzák Jézus testét. Nekik mondta el a két férfi fénylő ruhában, hogy Jézus feltámadt. Ezután érkezett meg a magdalai Mária, Johanna és Jakab anyja. Jézus feltámadását az asszonyok tudták meg leghamarabb.