Isten műhelyében jártunk

Pár évvel ezelőtti emlékem: a családom összeül az ünnepi asztal köré karácsony előtt, és a szépen festett, Abaújvárról származó igés ládikóból egy újabb áhítatot olvasunk fel, amit az egyik gyülekezeti tagunk írt. Ott és akkor értettem meg, hogy ezek az áhítatok családokat, baráti és lelki közösségeket hoznak össze, megteremtve a közös elcsendesedés, Istenre figyelés minősített alkalmait. De ennek a varázslatos ládikónak is el kellett készülnie valahol… Mégpedig Isten műhelyében.

Az abaújvári Keresztyén Manufaktúra gravírozott, fából készült igés tárgyai üde színfoltok napjaink giccsuralta kultúrájában. A kényszerű „Mit vegyünk ajándékba?” kérdés helyett lehetőséget kapunk az ajándékozás minősített pillanatának újbóli megteremtésére. Otthonunkat elárasztják a logók, szlogenek, a nagy vállalatoknak még fizetniük sem kell a reklámért, miközben Isten Igéjének ezek mellett oly kevés hely jut, néhány ízléstelenül megválogatott vagy talán csak ajándékba kapott igés tárgyat leszámítva. Miért ne lehetne egyszerű és egyúttal szép is az, ami Isten uralmát hirdeti?

Ilyen tárgyakat készít a Keresztyén Manufaktúra, amely egyben Abaújvár legnagyobb munkáltatója. A műhelybe Tóth Viktória református lelkész, a helyiek tiszteletes asszonya kísért el.

A két lézergravírozó-gép egy külön épületben található, ezeket Attila, az egyik helyi lakos működteti. A kedvemért megmutatta a számítógéppel irányítható berendezés működését, de a faelemek csiszolása is az ő feladata. A többiek a gyülekezeti házban rakják össze a megmunkált és gravírozott elemeket, és rendezik a dobozokba az áhítatos lapocskákat. A Keresztyén Manufaktúra mindegyik nagy ünnepre készít kézzel festett áhítatos ládikókat. Az egyes napokra feltekercselt áhítatokat tetszőleges sorrendben lehet kibontani. A vasár- és ünnepnapokra írt külön áhítatok eltérő színnel vannak jelölve. Az adventi időszakra készülő igés ládikók szerzői általában hívő házaspárok. Böjtben pedig egyik évben férfiak, másik évben nők írják az áhítatokat, de néha becsúszik egy-egy lelkész is – árulta el Viktória.

Egyéni megrendeléseket is teljesítenek külön megkeresésre. Személyes vagy akár igei üzenettel ellátott gravírozott és kézzel festett virágmintás tárgyak, köztük szalvéta-, zsebkendő-, írószer- és mécsestartók kerülnek így ki a műhelyből. Folyamatosan gyűjtik az ötleteket, próbálnak fejlődni, kihasználva a gravírozógép nyújtotta lehetőségeket. Mint megtudtam, a kishúgom mindenféle tárggyal felszerelt, kézzel festett különleges babaháza is itt készült el.

A manufaktúra az aktuális időszaknak megfelelően ad munkát az ott dolgozóknak, így a „főszezonban” gyártott ládikókon túl az asszonyoknak a veteményes- és a virágoskert gondozására, majd a gyümölcsszedésre, lekvárfőzésre, a férfiaknak térkövezésre és egyéb munkálatokra is van idejük. Az egyhektáros területen több mint ezer tő levendula, rengeteg gyümölcsfa és egy melegház is található. A megtermelt és eltett zöldségek a gyülekezeti rendezvényeken kerülnek terítékre, míg a levendulaszörpöt, a levendulababákat és más, levendulából készült termékeket eladásra készítik. Csakúgy, mint a különleges ízesítésű lekvárokat.

Látogatásomkor az 5. LelkesítŐre való készülődés tartotta lázban a gyülekezetet, amelyért minden hónapban összegyűlve már fél évvel előre is imádkoztak. Ez mostanra az egyházkerület kiemelt rendezvényévé vált. Az egynapos alkalom kedvéért az elszármazottak közül is sokan hazajönnek. Vannak, akik egy nappal korábban érkeznek, hogy segítsenek a helyieknek a készülődésben. Szükség is van a szorgos kezekre, hiszen több százan látogatnak el a rendezvényre, amelynek ötletét egy kárpátaljai, Nagydobronyban megrendezett családi nap ihlette – tudjuk meg a lelkész házaspártól.

Hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Abaújváron minden összefügg mindennel. Nincs olyan gyülekezeti tag, akinek csak egyetlen szolgálati területe lenne. Itt mindent csinálnia kell az embernek. Mindezt pedig örömmel és egy szeretetteljes, jó hangulatú közösségben teszik. Ottlétemkor találkoztam a gyülekezet gondnokával, Espánné Bene Ágnessel, akit szolgálatairól és a gyülekezetben betöltött szerepéről kérdeztem. Kiderült, hogy minden egy bábozással kezdődött a lánya megkeresztelése után. – Engem a gyerek hozott be a gyülekezetbe – meséli. 2011 óta segíti a közösséget. Eleinte ő gravírozott kézzel a manufaktúrában, később házi gondozó és presbiter, majd pedig gondnok lett. Gyermekkorától tudja, hogy Isten létezik, de az igazi megtérés előtt – ahogy fogalmaz – „automata” keresztyén életet élt. – Itt senkit sem kényszerítenek templomba járásra, és mégis a közösség alapja, összetartó ereje az a mély hit, amiben egymással osztozunk – hangsúlyozza. Áldást és hálát érezve végzik el mindazt a szolgálatot, amire Isten őket egy közösségként elhívta. A gondnokasszonyt faggattam arról is, mi lehet a szolgáló házaspár sikeres munkájának a titka, a gyülekezet oszlopos tagjaként mit tart a lelkész házaspár erősségének. Szerinte az a titok, hogy kiegészítik egymást, és ezt próbálják felénk is gyakorolni, hogy mi is így legyünk egymással. – A tiszteletes úr szívhez szólóan tud prédikálni, temetni, határozott kiállású, határozott hangja van, és a gyülekezet ezt szereti. Ügyesen motiválja az embereket bizonyos feladatokra, és oda is áll, tehát maga is csinálja a dolgokat. Továbbá ő az anyagi források beszerzője. A tiszteletes asszony is szívhez szólóan tud prédikálni. Ő inkább a misszióra állt rá, a külsős szolgálatokra, így jár a börtönbe, mert elhívása van rá, de a szervezésben is kiváló. Tehát ő bonyolítja le a dolgokat, és közben megköveteli tőlünk a precízséget, a pontosságot, és remek elképzelései vannak. Azoknak a rendezvényeknek, amiket ő megszervez meg amiben ő benne van, párja nincs, és emellett megszólító lelki alkalmakat tart. Más gyülekezetekbe is hívják őket rendszeresen szolgálni. Mindketten igyekeznek megismerni bennünket, hogy kinek mi a tálentuma, és akkor abban erősítenek, és aszerint osztják le a feladatokat és a szerepeket, hogy kinek mi fekszik jobban – mondja Espánné Bene Ágnes.

A manufaktúra meglátogatásakor volt alkalmam a lelkész házaspárral is beszélgetni. Nagy volt a kísértés, hogy más, például anyagi síkra tereljem a témát, hiszen kevés olyan református gyülekezet van hazánkban, amely önfenntartó, olyannyira, hogy 2014-ben az abaújvári református gyülekezet az év vidékfejlesztő közössége lett.

– Amikor idejöttek, tudták, hogy mire vállalkoznak? – kérdezem tőlük. – Tudtuk is, meg nem is. Nem készültünk tudatosan arra, hogy mit csinálunk majd itt, inkább a tenni akarás vezérelt minket – válaszolja a lelkész asszony. – Ahogyan beköltöztünk, az viszont egy hatalmas megérkezésélmény volt. A gyülekezeti tagok mindenben segítettek: jöttek bepakolni, felrakni a függönykarnist, és még sorolhatnám. Elindultunk családokat látogatni, mindenhol szeretettel fogadtak minket – meséli a lelkész.

– Mikor ismerték fel, hogy a hagyományos lelkészi szolgálat nem elegendő, hogy itt valami többet kell a közösségükért tenni? – faggatózom. – Nyolc évig voltam Pányokon polgármester. Azután felkértek Abaújváron, hogy ezt a lendületet hozzuk át ide is. Végül nem lettem polgármester, de elindítottuk a házi gondozást és a falugondnokságot. Világos volt, hogy vagy elmennek innen az emberek és mi is kénytelenek leszünk rövid időn belül elhagyni ezt a helyet, vagy cselekszünk. Így váltunk közösségfejlesztő, hagyományőrző, mindent is csináló gyülekezetté. Ebben odáig jutottunk, hogy a szolgálatunk már nemcsak a falu, hanem a környező települések lakosságát is ide vonzza – hívja fel a figyelmet a kezdeti kihívásokra Tóth István. – Azért nehéz erről beszélni, mert már nincsenek közöttünk azok, akik annak idején szívüket-lelküket kitették értünk. Több lelkész is hosszú ideig szolgált előttünk ebben a gyülekezetben, mert akkora szeretet volt itt. Ezek az idős gyülekezeti tagok végigkövették azt, hogy milyen újításaink voltak, és egyszer sem tiltakoztak, például amikor leromboltuk az általuk épített gyülekezeti házat, pedig akkor már mind nyolcvan év körüliek voltak. A siker kulcsa az volt, hogy hagytak minket szolgálni. Tudták, hogy a gyülekezetért élünk. Mindennek ez volt az alapja. A pénz pedig már Isten áldása volt – egészíti ki férjét elérzékenyülten Viktória.

Amikor a sikereikről érdeklődöm, a lelkész asszony nem habozik a válasszal: – A férjem ugrott egy nagyot az időben, mert amikor idejöttünk, akkor sem ültünk tétlenül. Pro Christ evangelizációt csináltunk nyolc estén át; ez egy műholdas evangelizáció negyven szolgálóval. Európa ezer közvetítőhelyszíne közül mi voltunk az egyik, két alkalommal is. 2006-ban és 2009-ben a kultúrház így istentiszteleti hellyé vált több mint kétszázötven ember számára. Már akkor megindultak az emberek Isten felé. Hathetes kurzus követte ezeket az evangelizációkat, de ez nem ért utána véget, fiatal családosok bibliaórájaként még folytatódott évekig – emlékezik vissza Viktória a kezdetekre. Tóth István átveszi tőle a szót: – A gyermekekkel is kiemelten foglalkozunk. Elmondhatjuk, hogy Abaújváron jelenleg az összes magyar és cigány gyerek jár a gyermek-istentiszteletekre. Mi már akkor megtapasztaltuk Isten áldását az elvetett magokban, de van olyan aratás is, amely az utánunk jövő lelkészekre vár. De jó látni azt is, hogy akik elkerültek innen, sikeresen betagozódtak más gyülekezetekbe.

A nap során még sok mindent megtudhattam a gyülekezetről, például azt, hogy holland testvérek is ellátogattak a közelmúltban hozzájuk azért, hogy a szolgálatban tőlük tanuljanak. Vagy hogy egy kárpátaljai bábelőadáson úgy fellelkesedett az egyik néző, hogy azóta ukrán nyelven folytatja azt, amit ők akkor magyarul bemutattak. Itt már nem számítanak a felekezeti vagy a nyelvi határok, van úgy, hogy Felvidékről érkezők gazdagítják lelki alkalmaikat.

Az abaújvári gyülekezetnek van egy nagy múltú, XIV. századi műemlék temploma. Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen épület áldás vagy teher. – Átok – feleli a lelkész –, aki körbevezet a lenyűgöző, még nem teljesen feltárt templomban. Elmondta, hogy az épületet csak kivételes alkalmakkor használják, mert nem szeretnék fölöslegesen karbantartásra fordítani az egyházközség bevételeit. A gyülekezeti tagok magas korára való tekintettel inkább a gyülekezeti teremben tartják az alkalmaikat – árulta el.

Gondolva a jövőre mindkét szolgálati helyükön, Abaújváron és Pányokon is építettek egy-egy vendégházat. Ezek kiadásából akkor is lehet majd biztosítani a helyi lelkészi szolgálatot, ha már csak egyetlen gyülekezeti tag marad. Nagy álmuk még egy konferencia-központ létrehozása is, amely szintén felpezsdítené a helyi közösség vérkeringését és további munkahelyeket teremtene.

Beszélgetésünk végén a lelkészcsalád egy kiváló ebédre is vendégül látott, ahonnan természetesen nem hiányozhatott a saját készítésű levendulaszörp sem.