Imával és habarccsal építő közösség

Jászberényben olyan nagy elődökre tekintenek vissza, mint Szegedi Kis István, Skarica Máté, Dévai Bíró Mátyás. – Nemcsak virágzó gyülekezet, hanem református iskola is működött itt. Hajdan szinte az egész utca egyházi tulajdonban volt – idézi fel a régmúlt időket idősebb Szűcs János tiszteletbeli presbiter. Most figyelni kell a Thököly úton haladva, el ne szalasszuk a keskeny, hosszú telket, mert a templom annak belső csücskén található, magas, árnyat adó fák között. Ahogy mondják, még a város lakói közül sem tudja mindenki, hogy itt áll a református templom. Csak aki felfelé néz, az veheti észre a csillagos tornyot. A kapun át tágas, zöld térre érünk. A parókia egyazon udvarban helyezkedik el a templommal és a gyülekezeti házzal; a falai ugyan nincsenek üvegből, de a csengője jó hangos, és a telefon sincs lenémítva, délidőben sem.

A református porta minden szegletében van egy kis mozgás, élet tölti be. Mező István és felesége, Ildikó tíz éve hivatalos lelkészei a gyülekezetnek, amelyet minden szempontból nehéz helyzetben vettek át. Ildikó el is árulja, hogy ha a körülményekre néznek, nem jöttek volna Jászberénybe, de mivel Isten hívta őket, engedelmeskedtek. István azt a – János evangéliumában található – Igét érezte ránehezedni korábbi szolgálati helyén a szívére, amelyet az Úr Jézus a főpapi imájában így mond: „…elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.” Ezért nem könnyű szívvel, de belefogtak egy új közösség megismerésébe és építésébe tizennyolc évi tápiószelei szolgálat után – eddigi életük folyamán már harmadízben. Ezt az állhatatos munkát ismerte el a Magyar Arany Érdemkereszt, amelyet három éve kapott meg István.

Amikor a beköltözés után Ildikó átment a szomszéd orvosi rendelőbe bemutatkozni, észrevett egy csúnyán megrepedt falat, amelyen át lehetett látni. Később jött rá, hogy az a felület bizony a gyülekezet portájához tartozó melléképület fala. De nem csak a tégla és a malter mállott: a gyülekezet presbitériumában is nagy megosztottságot tapasztaltak. Nem titok, hogy a korábbi lelkész házaspár távozása is emiatt következett be. Istvánt 2013. augusztus 1-jétől ennek nyomán bízták meg helyettesként a gyülekezet vezetésével. Nehéz és súlyos tisztulási folyamat vezetett el oda, hogy újra egységesnek mondhassák a közösséget. – Ami lehetetlen – hogy valaki a halálból visszajöjjön –, Jézussal lehetségessé vált. Itt hasonlóképpen megéltük azt, hogy ami nem tűnt lehetségesnek, az az ő kegyelméből mégis megtörténik – tekint vissza a lelkipásztor. Feleségének szeme időnként elhomályosodik az emlékezésben. – Bennünket Isten mindig nehéz helyekre küldött, olyanokra, ahova nem sokan jelentkeznek, de mi Isten vezetését láttuk minden alkalommal, amikor új szolgálatba álltunk. Ez volt az ára annak, hogy annyi csodát megélhettünk Isten által! Minden imádságunkat meghallgatta, és válaszolt! Betartotta, amiket ígért!

Példaként azt hozza fel, hogy közvetve még a koronavírus-járvány is segítette a gyülekezetet. A templom felújítása miatt ugyanis kétségbe voltak esve: hova teszik a gyülekezeti alkalmakat, esküvőket, keresztelőket? Ám amint elindultak a munkálatok, éppen úgyis otthon kellett maradnia mindenkinek, így érzése szerint kevésbé viselte meg a gyülekezetet az az időszak, mint ha le kellett volna mondani alkalmakat a felújításért. Sőt, talán még növelte is a reménységet, hogy Isten háza a bezárkózás, a látszólagos emberi tehetetlenség ellenére is épül-szépül – mondja Ildikó. – Erőltetett menet volt, kevés pihenéssel, de megérte, mert a gyülekezet az online térből szinte teljes létszámmal tért vissza, és azóta is örömmel, hálával lakja be lelki otthonát.

A templom és környéke Magyarország kormánya, a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Délpesti Református Egyházmegye, a helyi önkormányzat és a gyülekezet összefogásával újulhatott meg. – A jászberényi reformátusoknak ez a harmadik temploma, műemlék – mutatja a gyülekezeti terem falán függő képet Mező István. – Az előző kettő az ellenreformáció alatt elpusztult. 1782-ben készült el ennek az első része. 1863-ban csapott sátortetős tornyot emeltek elé, amelyet 1870-ben építettek egybe a templommal. A mai formáját 1900-ban nyerte el az épület. A templom külseje klasszicizáló jellegű, a fehérre festett belseje meghatározóan barokkos, magasan elhelyezett félkör ablakokkal – részletezi a lelkész. A felújítás három éve alatt a csúcsdísz aranyozása és a toronyóra megjavítása mellett a torony szerkezetét is javították, rézlemezzel borították.

A templomtetőt felújították, kicserélték a nyílászárókat, és lefestették kívülről az épületet. Belül padlófűtést építettek ki, ennek köszönhetően már egész évben tudják használni az épületet. Kicserélték a teljes elektromos hálózatot, kialakították a gyermekmegőrzőt, és teljesen új padokat kapott. A régieket a testvérgyülekezetüknek, a felvidéki Bősnek ajándékozták. Az orgona, az úrasztala és a szószék is megújult, ezek a közösség saját erejéből. A templom körül pedig a parkosítás, az ifjúsági pavilon és a játszótér teszi igazán családiassá a portát. A heti gyermektáborról Ildikó örömmel mondja, hogy időjárástól függetlenül most már sok helyen tarthatnak foglalkozást: melegben van hova árnyékba vonulni, esőben tető alá bújhatnak. Szűcs János főgondnoktól tudom meg, hogy a felújítás bőven hozott meglepetéseket, ilyen például a vegyes falazat. – Terméskő- és téglarétegződést találtunk, vályog nincs közte. Elvileg ez ellenállóvá tette az épületet, a legújabb szabadalmak is így taktikáznak, ha földrengésbiztos épületet szeretnének megalkotni. Gondolkodtunk is rajta, hogy érdekes lehetne egy részen megmutatni, azaz nem bevakolni ezt a rétegződést. De végül a műemlékvédelemmel úgy láttuk, több érv szól ellene, mint mellette.

A csaknem harmincezer lakosú Jászberény a közelmúltban a vármegyeszékhely, Szolnok mellett második térségi központtá nőtte ki magát, így sokfelől költöztek a környékre a munkalehetőség reményében. Már csak kevesen tudják, hogy hajdan a Zagyva két partja volt a választóvonal – és sokszor ütközőzóna – a reformátusok és a katolikusok, avagy a betelepültek és a jászok között. Az ellenreformáció idején pedig nem volt életbiztosítás református lelkésznek lenni a környéken, többen Kecskemét irányába menekültek, de volt, aki mártírrá lett. Az akkori harcok szerencsére már elcsitultak, a nagytiszteletű úr jó kapcsolatot ápol a többi felekezet elöljáróival. Bár a jászok rendszerint nehezen barátkoznak, ehhez képest most bárkit megszólítunk a gyülekezetből, arról számol be, hogy az övék befogadó, szeretetteljes közösség. Példaképpen említik, hogy éppúgy lelki otthonra lelt itt éveken át egy indiai fiú, mint ahogy befogadtak kárpátaljai, sőt ukrán menekülteket. A hitközösség szinkrontolmácsolással segíti őket, hogy lelki részesei is lehessenek az istentiszteleteknek. A lelki építkezéshez tartozik munkatársak szolgálatba állítása. Amikor a Mező házaspár elkezdte a szolgálatot Jászberényben, még mindössze egy hitoktató volt a lelkészeken kívül. Mára tizenegy, közülük hatan főállásúként dolgoznak azért, hogy a hittanórák és a táborok egyaránt Krisztusra mutató és élményben gazdag programok legyenek, az adott korosztály nyelvén szóljanak. Jászberényben óvodája és bölcsődéje is van a református közösségnek, ezenkívül csaknem ötszáz gyermek hitoktatását látják el, a hozzá tartozó jász településeket is beleértve. István tapasztalata szerint nem egyszerű a régió hitoktatásának megszervezése, de nagyon hálás ezért a lehetőségért, mert úgy tartja, amit kicsi korban meg lehet kapni a gyülekezeti gyermekfoglalkozásokon és hittanórákon, az később nehezen pótolható, de gazdagon kamatozik.

A Berényhez tartozó települések között a legaktívabb Jászárokszállás, reális lehetőség, hogy ott később önálló prédikálóállomás vagy plántálási munka induljon el. – Felfelé ível a város, saját ipara is van. Több más gyülekezeti tagon kívül két presbiterünk és két hitoktatónk is onnan jár át hozzánk. Fontos lenne ott missziói bázist kialakítani – osztja meg velünk Mező István. Az idei nyári gyerektábor témája mi más is lehetne, mint az építkezés? A hitoktatókkal és az egyházközség két közfoglalkoztatottjával a gyülekezeti teremben találkozunk, ahol már zajlik a tábori kézműves feladatok előkészítése. A homokra, illetve a sziklára épített ház példázatának illusztrációit látom az asztalon.

Petrics Anna Antónia tanár, aki eredeti nyelvi szakjai mellett mára a hitoktatásban is nagy hatással van a legifjabbakra, harminchat éve helybeli egyháztag. – A legfontosabb, hogy Jézus van a fő helyen, általa tudjuk szeretni egymást. Azért jó része lenni a lelki családnak, mert az ő szava van az igehirdetés középpontjában – jellemzi a gyülekezet közösségét. Faragó Márta hittanoktató két kép kivágása közben hozzáteszi: ő a közös imádságot tartja a legfontosabbnak a táborral kapcsolatban és a gyülekezet életében egyaránt, továbbá kiemeli a lelkészek lelki vezetésének fontosságát. Balázs Vivien hitoktató hozzáteszi, a munkájukban az a főbb feladatuk, hogy amit az Úr Jézustól kaptak, átjárja a szellemüket-lelküket. Így van remény arra, hogy a gyermekek is megélik általuk Krisztust. Kátai Dóra hét éve segít az egyházban közfoglalkoztatottként. Azt állítja: nemcsak munkát talált itt, hanem lelki közösséget is, mert úgy működnek, mint egy nagy család. Egy pár hónapig még együtt dolgozik Panyuscsik Barbarával, akit családjával a Kárpátaljáról való áttelepülésük után fogadott be a közösség, szeptembertől viszont már itt szerzett hivatásával egy helyi iskolában gyógypedagógiai asszisztensként vállal munkát. Bár a munkakapcsolata az egyházközséggel ilyen formában megszűnik, Barbara továbbra is a gyülekezet aktív, szolgáló tagja marad.

A háború szomorú következményei mellett a nyitott, figyelmes, imádságos mentalitás is segít abban, hogy a Jászságban, azon belül Jászberényben még a Covid-időszakban is növekedett a református közösség. Ez pedig feketén-fehéren, a statisztikák szerint is kimutatható, hiszen a 2023-as volt az eddigi legkiemelkedőbb év létszámban és adományok tekintetében egyaránt. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Jászberényben és még hat jász településen nőtt a magukat reformátusnak vallók száma, ami még inkább ösztönzi a missziói látást.

– Ahogyan az építkezésnek sincs vége a hálaadó ünnepséggel, úgy a lelki és közösségi munkának sem lehet nyugvópontja – összegez a lelkipásztor. – Hálásak vagyunk azért, hogy tíz év alatt, Isten kegyelméből, az óvodánk mellett megnyithatta kapuit az új bölcsőde, megújulhattak egyházi épületeink, és megszépült a templomkert. Minden adott ahhoz, hogy most már teljes erőnkkel és időnkkel a lelki építésre összpontosítsunk. Azért imádkozunk, hogy mi mindnyájan, mint élő kövek a Krisztusban, tovább épülhessünk, és kérjük az aratás Urát, hogy küldjön új munkásokat az ő aratásába – hangsúlyozza.