Több szeretetre és odafigyelésre lesz szükség a következő időkben. Bogárdi Szabó István református püspök szerint a koronavírus-járvány is bizonyítja: nem élhetünk úgy, ahogy kedvünk tartja.
– A koronavírus terjedése miatt eddig számunkra ismeretlen helyzetbe kerültünk.
– Próbatétel ez a járvány mindannyiunknak, de Isten nem próbál meg fölöslegesen, erőnkön felül. Ünnepelt írók publikáltak tanulmányokat arról, hogy a 19–20. század járványait legyőzte a modern emberiség, így bátran fordulhatunk más megoldandó problémák felé. Idegen számunkra, ami most történik, hogy korlátozzák a mozgásunkat, a kapcsolattartásunkat. Az egészségügyre soha nem látott terhek hárulnak, a felelős döntéshozóknak pedig rossz és még rosszabb lehetőségek között kell mérlegelniük, miközben az emberek türelmetlenek. A modern kor elbizakodottsága elhitette velünk, hogy az állam, az orvosok, a hatóság majd mindent elrendeznek helyettünk, mi pedig úgy élünk, ahogy a kedvünk tartja.
– Nagyjából így élünk, éltünk eddig.
– Megkérdeztem egy tudós ismerősömet, hogy mi az oka a járványnak. Azt felelte, hogy az okát nem tudja, de megérdemeljük.
– Püspök úr is úgy gondolja, hogy érdem kérdése a vírus?
– Nehéz erről bármit is mondani. Sokan nem veszik figyelembe az emberi együttélés normáit. Az érdem mindig következmény.
– Mi köze ehhez a koronavírusnak? Ha mindannyian jól és szépen élnénk, nem jött volna a járvány?
– Lehet, hogy jött volna, de akkor próbatételként viszonyulnánk a helyzethez, nem csapásként. Kevesebb kétségbeeséssel, több józansággal; kevesebb istenkáromlással, több imádsággal; kevesebb mutogatással, több önfegyelemmel és reménységgel. A Bibliában benne van, hogy a nagy csapások idején az emberek egy része káromolja Istent. Most mindenki reszket a maga életéért, de közben felelőtlenül él, mintha a kormányzat nem veszélyhelyzetet, hanem háromhetes nyári vakációt hirdetett volna. Ki kell józanodnunk és tudomásul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk a természet urai. Nem áll rendelkezésünkre minden, hogy a törékeny emberi létet veszélyeztető dolgokat egy csettintéssel legyőzzük. Nincs három életünk, mint a számítógépes játékokban. Nincs pótéletünk. Az életünk, a sorsunk, a kultúránk nem játszható újra, tehát jóval nagyobb alázatra van szükség abban, ahogy hozzáállunk a kialakult helyzethez.
– Korábban bármilyen katasztrófa volt, össze tudtunk kapaszkodni, megfoghattuk egymás kezét, de most ez a vírus arra kényszerít, hogy eltávolodjunk egymástól. Nem ölelhetjük, nem puszilhatjuk meg a szeretteinket.
– Abban, amit mond, kifejeződik, hogy a mi nemzedékünk nem tapasztalt még hasonlót. Ez a járvány multikulturális és -etnikus, ahogy az utazás, a sport, a kultúra és még sok más dolog az életünkben. Most pedig itt állunk megrökönyödve, mert mi magunk vagyunk a vírushordozók, mi adhatjuk tovább a másiknak. Meg kell tanulni úgy együtt lenni, hogy nem vagyunk egy térben, úgy megölelni, hogy ezt fizikálisan nem tehetjük meg. Meg kell tanulni úgy segíteni a másikon, hogy az orvoson szkafander van. Egyszerű dolgok, és mégis rettenetesen kínlódva tanuljuk meg, holott a saját és szeretteink életéről van szó. Több szeretetre és figyelemre lesz szükség a következőkben. Könnyű az egészséges, vidám, jól teljesítő embereket szeretni, de nehéz az összeroppantat, a gyanúsat, a karanténba zártat. Ezt is meg kell most tanulnunk.
– Mi változik azzal, hogy nem lesznek a templomokban istentiszteletek és egyéb alkalmak, és az egyház élete áttevődik a templomokból az online térbe?
– Mindenki veszélyeztetett, de korábban is úgy volt, hogy lázasan, betegen nem jártunk templomba. Most egységesen mindenki távol marad a templomtól, mert senkit nem akarunk kiszolgáltatni annak, hogy az élet legszebb alkalmán, az istentiszteleten kapja el a betegséget.
– Milyen kérése van a reformátusokhoz?
– Tartsunk közböjtöt, ami azt jelenti, hogy bár közös szándékkal, de egyénileg, otthon állunk Isten elé ebben a mindannyiunkat érintő ügyben. Tartsunk otthon családi áhítatokat, olvassuk együtt a Bibliát. Kérünk mindenkit, hogy kapcsolódjanak be a www.reformatus.hu oldalon az online áhítatokba, valamint a közszolgálati rádiós és televíziós istentiszteleti közvetítésekbe. Hívják fel ismerőseiket, barátaikat, idős testvéreiket, hogy tudják, nincsenek egyedül. Kérem, hogy ne terjesszenek félelemkeltő híreket, ne buzdítsanak felelőtlenségre a közösségi oldalakon! Lesznek nehézségek, hiszen jönnek majd üres órák és napok, amikor nem tudjuk, hogy mi a helyzet, merre tart a vírus és hol van az elhárító sereg. A szorongó, aggodalmas gondolatok erőteljesebben törhetnek majd fel belőlünk. Álljunk Isten színe elé, és az emberileg üresnek tűnő időnket töltsük vele: „közeledjetek hozzám, és én is közeledni fogok hozzátok.”