Tapasztalataink, körülményeink azt láttatnák velünk, hogy a halál-erők győznek az élet felett. Mi azonban hitben járunk, nem látásban (2Kor 5,7). Hitben azt a csodát éljük meg, hogy az életünk nem múlik, hanem telik, kiteljesedik, ezért nem a halál nyeli el az életet, hanem az élet a halált. Steinbach József püspök húsvéti gondolatai a Reformátusok Lapjából.
„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,55–58)
Február végén az aszófői erdőben kirándultunk, ahol megnéztük a téltemetőt, amely Közép-Európában csak itt nyílik. A talaj még havas, de ezen a területen mindent elborít a sárga virágzás. A látvány azonnal eszembe juttatta a fenti húsvéti igeverset.
Földi életünk minden területét rombolják a halál erői. Ez nem csak azt jelenti, hogy az idő előrehaladtával testünk megavul, lelkünk elárvul, idegrendszerünk kimerül, s egyszer csak kimúlunk ebből a világból. Azt is kifejezi, hogy könyörtelenül ott munkálkodnak az emberi kapcsolatok mindenféle színterein, gondolva itt az elfáradt házasságokra, a szétesett családokra, az egymásnak feszülő munkatársi kapcsolatokra, a romló hangulatú közéletre, és bizony gondolva az egyházban, a krisztusinak nevezett emberek között tapasztalható sok-sok nyomorúságra. A halál erői mutatkoznak meg abban is, mennyi a beteg ember, nemcsak testileg, hanem lelkileg, mentálisan vagy akár kegyességében…
Illyés Gyula jól ismert versében a zsarnokság ott van a hitvesi csókban, és abban, ahogy a kocsi megáll a kapualjban. Noha a költő konkrét korszakra gondolt, de bizony a legnagyobb zsarnok a halál, és minden zsarnokság valójában a haláléból fakad. Heidegger szerint az ember megszületésével halála is készülőben van, ezért az ember soha nem él igazán: a földi lét nem más, mint „halál felé való lét”. A saját halálunk tudata miatt zuhan ránk a gond és a szorongás.
Bibliai-teológiai értelemben azonban ennél sokkal nagyobb nyomorúságról van szó: a Szentírás az életen nemcsak a puszta létezést érti, hanem leginkább az örök életre utal, az élet teljességére, Isten eredeti teremtő gondolata szerint. A halál ezért teológiailag nem a lét ellentéte, hanem az életé. A halál nem a nemlét állapotával egyenlő, hanem a kárt vallott élettel (Jn 3,17–19), amely az örök élet hiánya. A bűneset óta megromlott élet; az Istentől, az élet forrásától, „eredetétől” elszakadt élet; a bűnnel megfertőzött és szétesett élet, a bűn zsoldja, Isten rossz feletti ítélete: ez a halál (Róm 6,23). „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jel 3,1) Ez az életet megnyomorító ellenség, amely elől emberi erőfeszítéssel nincs menekvés ezért nincs szép és megmentő halál.
Mindezeket végiggondolva harsan fel igazán a húsvéti evangélium az élet diadaláról, amelyet egyedül a teremtő és újjáteremtő Isten adhat nekünk. Hiába akarjuk megérteni, regenerálni vagy éppen reprodukálni az életet. Hiába próbáljuk feledni a halált. Az élő Isten az élet egyedüli forrása (Zsolt 36,10), ő képes az újjáteremtésre. Az élet diadala a halál-erők felett szintén „creatio”, olyan, mint a(z újjá)teremtés.
Ezt a diadalt Isten Jézus Krisztusban ajándékozta nekünk. „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor 15,20) Ő az az első gyümölcs, akiben Isten a halált legyőző hatalmát megmutatta. De nem az egyetlen. A Biblia egyértelmű bizonyságtétele az, hogy az élet diadala, Isten megváltó irgalma által, benne adatik az embernek.
A krisztusi diadal teljes. A feltámadás himnusza (1Kor 15) pontos tanítást ad ennek a teljességéről és konkrétságáról: elsöprő, visszafordíthatatlan győzelem Krisztusé a legyőzhetetlennek tűnő halál felett. Hit által pedig már miénk, így a halál mögöttünk van, és nem előttünk; ugyanakkor e világban fokozatosan lesz a miénk. Tapasztalataink, körülményeink azt láttatnák velünk, hogy a halál-erők győznek az élet felett. Mi azonban hitben járunk, nem látásban (2Kor 5,7). Hitben azt a csodát éljük meg, hogy az életünk nem múlik, hanem telik, kiteljesedik, ezért nem a halál nyeli el az életet, hanem az élet a halált. Olyan ez a „hitbéli történés”, mint a homokóra két kis tégelye: a halál tégelyéből peregnek alá a homokszemek az élet tégelyébe; itt fogy, ott nő a homokszemek száma: meghalunk és feltámadunk a Krisztussal (Róm 6,8).
Ez a húsvéti evangélium!
A szerző a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!