Hozsánna és hála Kunhegyesen

Hálaadó istentiszteletet tartottak a kunhegyesi református templomban március 18-án – írta a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja. A gyülekezet hálát adott a templom külső felújításáért, az óvoda bővítéséért, valamint az idősgondozásban és egészségügyben történt fejlesztésekért.

Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

A kunhegyesi református templom

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

A kunhegyesi templom az Alföld legnagyobb, Magyarország második legnagyobb kéttornyú református temploma. 1841–44 között Homályossy Ferenc és Hild József tervei alapján épült fel, háromszintes, és ötezer személy befogadására alkalmas. A templom felújítása mellett a Kunhegyesi Református Óvoda új csoportszobával bővülhetett az Országos Református Óvodaprogramban, így még több gyermeket fogadhatnak. Az elmúlt időszakban fejlesztéseket végeztek a Siloám Gyógyászati és Konferencia-központban és az idősotthonban is.

Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

A hálaadó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Köszöntőt mondott Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese, valamint Nagy Kálmán, a gyülekezet lelkipásztora.

Fekete Károly, Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Fekete Károly tiszántúli püspök igét hirdet

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

Fekete Károly tiszántúli püspök Máté evangéliumából elevenítette fel a virágvasárnapi történetet, és a gyermekek fontosságát, nevelését emelte ki, hiszen ők a jövő reménységei. „A felnőttektől hallható jó mondatok eltanulhatók. Az lenne a feladatunk mint óvoda- és intézményfenntartónak, hogy olyan mondatokat mondjunk, amelyeket érdemes továbbadni. (…) A hozsánna egyszerre segítségkérés, esedezés, ami dicsőítéssé szelídült. Jézusra ez tökéletesen igaz, tőle érdemes segítséget kérni, és őt dicsőíteni. Milyen jó, hogy ezt mondták a gyermekek: hozsánna! Ez az a kettős érzés, amelyet böjtben meg kell élnünk” – mondta. Fekete Károly a prédikációjában kiemelte, hogy Jézusban kell felismernünk Isten üdvözítő jóakaratát.

Nagy Kálmán lelkész Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Nagy Kálmán lelkipásztor

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

Nagy Kálmán, a gyülekezet lelkipásztora arról beszélt, hogy az elmúlt időszak nehéz volt, de a gyülekezetben több minden épülhetett. Ezekben a nehéz időkben Habakuk próféta szavai adtak számára erőt: „Válaszolt is nekem az Úr, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! / Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”

Koncz Tibor nagykunsági esperes Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Koncz Tibor a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

Egy sikeres mű feltétele az ihletettség mellett a megfelelő keret – mondta Koncz Tibor nagykunsági esperes. „A zenetudósok azt mondják, nemcsak arra kell figyelni, hogy jó dallama legyen valaminek, hanem szükség van egy frenetikus nyitányra és méltó zárótételre, záróakkordra.” Az esperes szerint ez a gondolat a zeneművek és a prédikációk mellett életünk más területeire is igaz, például egy építkezésben is erre van szükség.

Molnár János Kunhegyes hálaadó istentisztelet - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri elnöke

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

A hálaadó alkalmon F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre a Megyei Közgyűlés elnöke és Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri elnöke is köszöntötte a gyülekezetet.

szalagátvágás Kunhegyes hálaadó istentisztelet + óvodafelújítás - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

A szalag átvágásának pillanata az óvodában

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára

Az istentiszteletet követően az óvodában avatták fel az új csoportszobát, majd a gyermekek műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

Kunhegyes hálaadó istentisztelet után az ovisok műsora - 2022.03.18. Fotó: Szirák Sára

Az ovisok műsorral is kedveskedtek a megjelenteknek az istentisztelet után

Fotó: ttre.hu/Szirák Sára