Mi van akkor, ha jogilag ki lehetne nyitni a templomot, mégsem nyitjuk ki? Mi van akkor, ha történetesen van istentisztelet, én személyesen mégis úgy gondolom, hogy továbbra is otthon kell maradnom? Köntös László dunántúli főjegyző gondolatai a koronavírus-járvány elleni küzdelemről.
Most, hogy eljött a járvány elleni védekezés legújabb szakasza, s ezzel együtt egy sor lazítás, felvetődött annak a lehetősége, hogy talán az egyháznak is enyhítenie kellene az eddigi szigorú szabályozáson, s nem kellene tovább ragaszkodni mindenütt ahhoz az elvhez, hogy az összes gyülekezeti alkalmat szüneteltetni kell.
Amikor e sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy egyházunk vezetése ebben a nem könynyű kérdésben milyen döntést hoz. Viszont mire megjelenik, már mindenki tudni fogja, hogy a védekezés ezen szakaszában a gyülekezetek milyen gyakorlatot követhetnek. Az biztos, hogy nincs olyan aktív, templomos egyháztagunk, akit ez a kérdés ne érintene. Az is bizonyos, hogy noha sokféle módja van a gyülekezeti élet folytatásának még a viszonylagos elzártságban is, a templomi összejövetelt nem pótolja semmi. Hiányzik. Sokan, s remélem a túlnyomó többségünk így van vele, alig várjuk, hogy végre elmúljon a járvány, s félelem nélkül újra együtt lehessünk a templomban. Nagy kérdés: vajon mikor jön el ez az idő? A választ erre senki sem tudja. Ezért ma nem lehet válaszolni teljes egyértelműséggel arra a kérdésre sem, hogy vajon a járvány elleni küzdelem ezen szakaszában helyes döntés-e enyhíteni az eddigi szabályozáson, vagyis az egyházi alkalmak teljes szüneteltetésén.
Vigyázzunk egymásra továbbra is!
Egyházunk Zsinatának Elnökségi Tanácsa május 4-én megjelent közleményében arra kéri a gyülekezeteket, hogy továbbra se tartsanak istentiszteleteket a templomokban.
Viszont van itt egy probléma, amellyel érzésem szerint foglalkozni kell. Ugyanis tapasztalatom szerint a „menjünk-e templomba, avagy sem?” kérdése sokaknál lelkiismereti, és nem praktikus problémaként vetődik fel. Ez abban az olykor hallható véleményben fogalmazódik meg, hogy ha lehetőség van istentiszteleti alkalmak megtartására, akkor az egyháznak kötelessége azzal élni, még akkor is, ha a veszélyhelyzet továbbra is fennáll. Mi több, a „kinyissuk-e a templomokat, avagy sem?” dilemmája úgymond hitvallási helyzet, s aki a kérdésre nemmel válaszol, az egyenesen a hitszegés, súlyosabban az árulás, enyhébben a kicsinyhitűség bűnébe esik. Ez bizony súlyos lelkiismereti kérdés lehet, nemcsak a lelkipásztorok, a presbitériumok, hanem hűséges, templomba járó testvéreink számára is.
Mi van akkor, ha jogilag ki lehetne nyitni a templomot, mégsem nyitjuk ki? Mi van akkor, ha történetesen van istentisztelet, én személyesen mégis úgy gondolom, hogy továbbra is otthon kell maradnom? Mi magunk vagyunk azok, akik bezárjuk a templomot? Bezzeg, amit a kommunizmus nem bírt elérni, azt mi önként végrehajtjuk? Nincs tiltva a templomba járás, adott a lehetőség, mi mégis otthon maradunk?
E gondolatok mentén könnyen oda juthat a hívő ember, hogy tekintet nélkül a járvány éppen aktuális helyzetére, a veszélyeztetettség fokára, a templomba járás a hitbéli erő kritériuma.
Nos, nincs hitvallási helyzet. Hitvallási helyzet akkor van, ha valamely erő arra akarja kényszeríteni a keresztyéneket, hogy tagadják meg Krisztust. Hitvallási helyzetben élnek ma üldözött keresztyének milliói a világban, akiket nyílt erőszakkal kényszerítenek arra, hogy tagadják meg hitüket, különben életüket vesztik, vagy üldöztetést szenvednek.
Van egy jó hírem: a koronavírusnak nincs világnézete, se valamilyen tudatformáló küldetése. Senki sincs tehát ebben a veszélyhelyzetben olyan súlyos kérdés elé állítva, hogy amennyiben megtagadja hitét, élni fog, ha pedig nem, akkor mártírhalált halhat. Ez nem az a helyzet.
Természetesen a hit közösségi megvallásának Istentől rendelt közösségi helyszíne a templom. De ha Isten az ő kikutathatatlan akaratából elzár bennünket ettől a lehetőségtől, Igéje és Szentlelke által mégis arra indíthat bennünket, hogy megvalljuk a hitünket és az ő egyházához való ragaszkodásunkat.
Úgy, ahogy lehet.
A szerző a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője. Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2020/19. számában.