Hitvallás és szolgálat a reménységből fakadó öröm birtokában

Az élő Isten szeretete nélkül pusztaság ez a földi élet, hangsúlyozta a június 24–26. között Balatonfüreden megrendezett dunántúli református egyházi napokat, a REND-et lezáró igehirdetésében Steinbach József dunántúli püspök, aki szerint azonban Jézus Krisztus megváltó szeretete virágba tudja öltöztetni ezt a kietlen tájat.

kép

A dunántúli püspök az Ézs 35,3–4 alapján kifejtette: a próféta látomása pusztaságot tár elénk, ahol szárazság, kopárság vesz körül minket, gyötrelem és bizonytalanság a részünk. Az egyházi vezető rámutatott: e földi világban mi is pusztaságban élünk, amelynek megváltoztatására emberileg semmi esélyünk. Ézsaiás azonban reménységre szólít minket, hogy ne féljünk, mert Isten eljön a pusztaságba, hogy fia, Jézus Krisztus megváltó szeretete által termővé tegye, virágba borítsa a kopár tájat, irányt mutasson, a megérkezés lehetőségét, legyőzze a bűnt, a halált, és visszaállítsa az Úr rendjét, megáldva életünket az üdvösség, az örökkévalóság boldog távlataival.

Steinbach József igehirdetése végén arra kérte Istent, hogy erősítse meg népét küldetésében, azaz erősítse meg egyháza hitvallását és szolgálatát, hogy a keresztyének szelíd határozottsággal és hitelesen tudjanak szólni a ma emberéhez. Azt is kérte, erősítse meg őket reménységükből fakadó örömükben is, hogy minden körülmény között tudják: nincs semmi baj, mert megváltott emberek, így üdvösségük, örök életük van, bármi történjen is velük, körülöttük. Az egyházi vezető a keresztyén ember szolgálata kapcsán azt is megjegyezte: nem az egész világ nyomorúságát fogja számon kérni rajtunk az Isten, hanem azt, hogy a helyünkön, ahova az Úr állított minket, szolgáltunk-e látható módon.

kép

Az istentisztelet végén bejelentették a következő REND időpontját, helyszínét és igei mottóját is. A dunántúli reformátusok következő, immáron nyolcadik nagy találkozóját 2018-ban a Somogyi Egyházmegye fogadja be. A kaposvári rendezvény mondanivalója az Ézs 40,31 köré épül majd fel.

Kiss Sándor, fotó: refdunantul.hu

A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja 2016. július 3-i számában.