Hála az ételért, hála az életért

Hogyha valami túl természetes, nem érezzük a súlyát. Például nem értékeljük azt, hogy valaki dolgozott azért az ételért, amit jó vagy rossz kedvvel épp elfogyasztunk. Sokszor gondolkodás nélkül dobunk a szemétbe valami olyat, amiért más talán napi nyolc-tíz vagy még több órán át feszítette meg erejét. A földek nem várnak, ott nincsen 8-tól 4-ig tartó munkaidő – mondja Zila Gábor, a november 14-i hálaadó istentiszteletet szervező RKK ügyvezetője. Úgy véli, az elmúlt két évben ugyan tanulhattunk arról, nem mindig egyértelmű, hogy a boltok polcai tömve vannak áruval, mégis könnyen felejtjük ezt a tudást. – Az Úristen megadja nekünk a kegyelmet, hogy van mit ennünk, minden étkezésünk lehet olyan, mintha tőle jövő ajándékot bontanánk fel. Ha ezt tudatosítjuk, nem kierőszakolt lesz a hálánk, hanem valós öröm: Isten ad, mi elfogadunk, magától következik a boldog köszönetmondás.

A református kultúrát ápoló szervezet 2018-ban rendezett először az éves termésért hálaadó istentiszteletet. – Nagy István agrárminiszter keresett meg bennünket, hogy reformátusként úgy érzi, közös ünnepléseinkből, életünkből, gondolkozásunkból kimarad, hogy megálljunk Isten előtt, és hálát adjunk a terményért, a termésért. Megdöbbentő volt számomra, amikor az első ilyen istentiszteleten elmondta: a földek, amelyek mellett az autópályán utazva elsuhanunk, 20 millió embert tudnának jól lakatni. Az Úristen kegyelmes hozzánk: nemcsak azt a feltétlen szükségeset adja meg, hogy ne vesszünk éhen, hanem sokkal többet – mondja az alapítvány ügyvezetője. Nagy István agrárminisztert is megkerestük, hiszen az ötlet felvetésén kívül évek óta résztvevője az ősszel tartott hálaadó istentiszteleteknek.

Az agrárminiszter, mint mondja, nap mint nap megtapasztalja ennek a mondatnak súlyát, értelmét: „emberé a munka, Istené az áldás”. Nem csupán a gondviselésért való hálaadást emeli ki, úgy látja, szükség van arra, hogy a magyar gazdák szemébe nézzünk, és megköszönjük nekik, hogy a hazai vidéknek szentelik életüket. Ez a koronavírus idején még fontosabbá vált. – A gazdáknak nemcsak a járvány okozta próbatétellel kellett szembenézniük: meg kellett küzdeniük az aszállyal és fagyokkal, a madárinfluenzával, a sertéspestissel, a zuhanó termelői sertésárakkal, a rendkívül magas takarmányárakkal és a munkaerőhiánnyal. A termelők munkáját a csapadékos ősz és a hideg tavasz is nehezítette, az aratás 2-3 hetet késett, de összesen 1,5 millió hektáron 8 millió tonna terményt takarítottak be – mondja a miniszter. Azt is megtudjuk tőle: a szántóföldi növények hozamai kicsivel meghaladták a tavalyit, pedig a termőterület 8 százalékkal kisebb volt. A sok szempontból terhelt év után, úgy látja, még inkább szükség van a köszönetmondásra és a találkozásra. – Itt egy szívvel és lélekkel ünnepelhetünk. Minden évben felejthetetlen élményt ad ez az esemény, olyan erőt, amelyből később a mindennapokban is táplálkozhatunk. Hiszen idén is megtapasztalhattuk: Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség – mondja Nagy István.

A két világháború között és korábban a hívő gazdák voltak, akik anyagilag a hátukon vitték a magyarországi reformátusságot, tudjuk meg Zila Gábortól. Az RKK szeretné, ha ezt a réteget napjainkban is ismerné, szeretné és megbecsülné a református közösség. – Egyházunknak nem voltak olyan hatalmas birtokai, mindig is a kisember adományából tudtunk megélni. A legtöbb adakozó pedig, főként az ország adottságai miatt, a mezőgazdaságban termelte meg javait. Bár a szocializmus évei megtépázták ezt a hagyományt, nem szabad elfeledkeznünk erről, hiszen ma is számos református gazda él Magyarországon. Fontos, hogy figyeljünk rájuk. Ezért is van szükség egy olyan alkalomra, amikor őhozzájuk fordulunk oda, és az ő kezüket szorítjuk meg, kicsit a hála jeleként, kicsit pedig azért, hogy biztassuk a gazdákat is: van Isten, aki foglalkozik velük, gondot visel rájuk nap mint nap.

Sokan vitatják, szükséges-e az egyháznak, esetleg gyülekezeteknek gazdálkodniuk, egyáltalán összefér-e a két fogalom. A november 14-i ünnepséget szervező RKK vezetője szerint ez csupán azok számára kérdés, akik nem ismerik a magyar református egyház múltját és tradicionális felépítését. – Az elmúlt ötven esztendőben egyházunkat erősen igyekeztek kiszorítani a gazdálkodásból. A politikai vezetőség célja az volt, hogy a hitélet szoruljon vissza a négy fal közé, pedig ahogy a mondás tartja, ez a legszemélyesebb közügyünk. Hogy csak egy régebbi példát hozzak, Hajdúböszörményben a gyülekezet, amely mezőgazdasági vidéken élő közösség, a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy amikor kinőtte 1000 személyes templomát, felépített egy 2000 ülőhelyes templomot is. A gyülekezet gazdasági erejét jelzi, hogy két esztendő elteltével már állt az új épület. Ugyanígy az első világháború után nagyon hamar felépítettek egy lelkészárvák számára kialakított diakóniai otthont. Ehhez természetesen hozzájárult, hogy a mezőgazdaság az egyik leggyorsabban újrainduló gazdasági ág volt a háború után – mondja Zila Gábor, aki egy napjainkból vett példát is említ. Korábban a Tokaj-hegyaljai Mádon is rendeztek a most vasárnapihoz hasonló hálaadó istentiszteletet. Ebben a gyülekezetben, ha valaki presbiterré válik, a szokásos döntéshozói feladatok mellett – az egyházközség ültetvényében – egy sor szőlő megművelését is vállalja. A gyülekezet közösen dolgozik a szőlő körül, végül a terményből és a borból befolyó összeg a közösség életét támogatja. Ebből tudnak gyermekeket táboroztatni, szociális tevékenységet folytatni. – A Bibliában olvasunk a papok gazdasági feladatok alóli felmentéséről, ez arra szolgált, hogy a napi robot helyett tudjanak figyelni a gyülekezetre és a lelki munkára, az áldozatok helyes bemutatására. A hitközségek körül azonban mindig zajlott a munka. Az emberek gazdálkodtak, és a befolyó terményből az egyházat is ellátták. A gazdasági tevékenység tehát szolgálta a hitéletet.

A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány 2018 óta rendezi meg éves hálaadó istentiszteletét. Az eseményt minden ősszel másik egyházkerületben rendezik meg. Így tartottak közös istentiszteletet a már említett Mádon, amely a Tiszáninneni Egyházkerületbe tartozik, Dunaszentgyörgyön, amely a dunamelléki kerületben helyezkedik el, és most a tiszántúli Hajdúnánáson. A következő évben ezért mindenképpen a Dúnántúli Egyházkerületbe szervezik a terményért hálát adó együttlétet.