Gyülekezetplántálás a dunántúli dombokon

– Eleinte időnként türelmetlenek voltunk a létszámot illetően – kezdi a beszélgetésünket a gyülekezet gondnoka, Dankházi István. Lelkésze nyugtatta akkoriban: bízzák Istenre a gyülekezetet. Ma már ötven-hatvan ember is ott van a győrújbaráti Civilház termében a vasárnapi istentiszteleteken. A gondnok szerint a hittanórák sok gyermeket, a gyermekeken keresztül pedig a szüleiket szólította meg és hozta el a gyülekezetbe. Legutóbb karácsonykor már száznegyvenen voltak az ünnepi gyermek-istentiszteleten. – Isten megoldotta – bízom abban, hogyha a gyarapodásunk ilyen intenzív lesz, akkor megvalósíthatjuk az álmunkat, és templomot építhetünk – mondja a gondnok. – Mostanában kezdjük érezni, hogy kezd kicsi lenni a terem, ahol az alkalmainkat tartjuk – teszi hozzá Bella Péter, a gyülekezet lelkésze. Való igaz, ottjártunkkor a virágvasárnapi istentiszteleten egyetlen szabad hely sem volt, a bekészített pótszékek is kevésnek bizonyultak, így még az istentisztelet kezdete előtt néhány perccel is újabb székeket kellett betenni a terembe.

Reagálni kell a belső migrációra
Országszerte tapasztalható, hogy a belső migráció a református egyházat is új helyzetbe hozza. Sokan a nehezebb helyzetű régiókból az ország nyugati felére, a fővárosba vagy annak közelébe költöznek a jobb élet, a magasabb fizetés, a jobb lehetőségek reményében. Ekkor nyilvánvalóan korábbi gyülekezetüket is kénytelenek otthagyni. A reformátusság sajátos demográfiai helyzete ismert: míg az ország északkeleti részén a reformátusok alkotják a többséget, addig az ország nyugati felén a lakosság csupán néhány százalékát teszik ki a kálvinisták. Így fordulhat elő az is, hogy valaki a költözés után nem talál magának közösséget, mert egyszerűen nincs gyülekezet az új településen vagy annak közelében. Ezért is fontos minden missziói gyülekezet alapításának szándéka.

Apropó: a terem. Az épület, ahol az alkalmakat tartják, az önkormányzat tulajdonában van, a közösségi teret nagyon sokan használják más-más célokra, hétfőnként például zumbaórákat tartanak ugyanott. A virágvasárnapi istentiszteletnek már hagyománya van a közösségben, még ha ez csak az ötödik ilyen istentiszteletük is. Az istentiszteletre a gyülekezet tagjai egy-egy szál virággal érkeznek, amelyeket egy nagy, közös kosárban helyeznek el az úrasztalán, az istentisztelet után pedig mindenki vihet haza egy másik virágot. Bella Péter lelkész azt mondja, a szokást Zalaegerszegről, szülővárosából vette át. Szerinte az úrasztalán összerakott közös csokor a gyülekezetet jelképezi: „ilyen sokszínűek, ilyen különbözőek, mégis ilyen szépek vagyunk Isten szemében.” A virágvasárnap amúgy is fontos ünnep a missziói gyülekezet életében. A lelkész elmondása szerint a gyülekezetből sokan az ünnepekre, így húsvétkor is elutaznak a rokonaikhoz, de virágvasárnap még együtt van az egész közösség. – Ez az alkalom a kezdetektől fontos hálaadó istentisztelet nálunk – mondja a lelkész. Az igehirdetésé­ben beszélt például arról is, hogy tudjuk számba venni, amink van, és hálát adni érte. Szólt arról is, hogy bár sokszor csak Jézus lábnyomát vagy hátát látjuk, ahogy előttünk jár, de ne felejtsük el, hogy rajta több a seb, a sérülés, mint rajtunk, hiszen sokszor ő áll a baj és közénk, és ő szenvedi el az ütéseket.

Előbb lelki ház, aztán templom

Ünnep lévén elővették azt a molinót is, amely egy kőfalat ábrázol, felette az igével: „Mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá” (1Pt 2,5). Ezen egy-egy követ aláírnak azok, akik felnőtt gyülekezeti taggá válnak a közösségben. A kőfalas molinót az első konfirmációra készítették, azóta már száztíz aláírás van rajta – mondja Bella Péter. Hozzáteszi: ez nagyságrendileg a kövek felét jelenti. Ha minden kövön lesz aláírás, a következő az alapkőletétel lesz? – kérdezem tőle. – Igen, ha ennyien leszünk, ahány kő van, akkor az már egy stabil, biztos gyülekezet, amelynek templomot kell építenie – feleli a lelkipásztor, és hozzáteszi: azt már elhatározták, hogy biztosan ki fogják ott tenni ezt a molinót, ha lesz templomuk. A gyülekezet választói névjegyzékében egyébként százhuszonnyolcan szerepelnek.

Az általam megkérdezett gyülekezeti tagok közül többen úgy gondolják, nem a fizikai templom építése a legfontosabb. – Példamutató, jó a gyülekezet közössége, nem hiszem, hogy ez épületfüggő, sőt, az a jó, ha nem az – mondja például Földvári Andrásné, aki korábban Győrbe járt gyülekezetbe, de ma már győrújbaráti lakos, és csatlakozott az itteni közösséghez. Dankházi Levente pedig azt mondja, egyszer eljön majd a templomépítés ideje is, de most még a gyarapodást látja fontos feladatnak. A közösség például feleségével is gyarapodott, aki vallását nem gyakorló katolikusból lett református, másfél éve a missziói gyülekezetben volt a felnőttkonfirmációja. Levente azt mondja, jó élmény részt venni és szolgálni egy új gyülekezet életében, és öröm látni vasárnapról vasárnapra az új arcokat.

Profánból szent – avagy hogy lesz keresztelőkancsója egy új gyülekezetnek

Egy újonnan induló gyülekezetnél olyan alapvető dolgok sem nyilvánvalóak, mint hogy miből úrvacsorázzanak vagy mivel kereszteljenek, és egyáltalán, hogy egy kockás lapon kívül mire jegyezzék fel az anyakönyvi adatokat. Bella Péter az utóbbival kapcsolatban nem lep meg annyira: azt mondja, a Kálvin Kiadónál vásárolta meg azokat a nyomtatott lapokat, amelyekből ma az anyakönyveik állnak – ezeket aztán kézi kötéssel összefűzette. A klenódiumok már izgalmasabbak – mondja a lelkész. Az első gyűjtés, majd az első fizikális tulajdona a gyülekezetnek ötven darab kis kehely volt, amelyeket az úrvacsorákhoz vettek. Keresztelőkancsójuk pedig egy lelkes gyülekezeti tag jóvoltából lett, aki egy régiségboltban meglátott egy egyszerű, szép, régi kancsót, amit megvásárolt, és a gyülekezetnek ajándékozta. Bár időről-időre felbukkannak ellopott klenódiumok, ez nem az volt – nyugtat meg a lelkész. Ez a kehely profán célra készült hajdanán, de ma már szent cél szolgál. Ráadásul gyakrabban is van rá szükség – arányaiban –, mint sok más gyülekezetben, hiszen míg egy évben öt-hat keresztelő van, addig temetés csak egy-kettő.

Fiatal gyülekezet, fiatal tagok

Ez persze összefügg a közösség demográfiai mutatóival is. – Ez nagyon fiatal gyülekezet, itt az átlagéletkor alacsony, meg se merem saccolni” – mondja Szabó Rózsa presbiter, aki a gyülekezet indulása után néhány hónappal csatlakozott a közösséghez. Győrújbaráti lakos, református, hitre jutása után Győrbe járt gyülekezetbe, de nagyon örült, hogy végre a saját falujában is van gyülekezet. A fejlődésről azt mondja, azzal tudja szemléltetni, hogy az első gyermek-istentiszteleteken ketten-hárman voltak, ma már akár huszonöt gyerek is összegyűlik.

A gyerekek amúgy is fontosak a közösség életében. A gyermek-istentiszteletek után – épp a közelmúltban – kialakítottak egy babaszobát is, ahol a legkisebb gyerekekkel lehetnek a szülők, és kihangosítva hallják az igehirdetést. Továbbá már szervezik az augusztusra tervezett napközis táborukat is. Az első hasonlót tavaly nyáron tartották, nagy sikerrel, a győrszemerei gyülekezettel közösen.

Missziói lelkészházaspár

A kapocs a két gyülekezet között a lelkészek személye, hiszen a Bella Péter és Bella Violetta lelkészházaspár szolgál a két közösségben – a nyári gyermektábort pedig közösen szervezik. A missziói lelkület is összeköti őket, még akkor is, ha a győrszemerei gyülekezet egyházjogilag nem missziói közösség. Az ott végzendő szolgálat azonban sok mindenben hasonlít az ilyen típusú munkára, annyi különbséggel, hogy itt van meglévő alap, amin folyik az építkezés – a szó fizikai és lelki értelmében is. Hiszen a gyülekezet korábbi parókiáját sikerült felújítani pályázati forrásból, amely most vendégházként is funkcionál. A kisebb terekben kiscsoportos foglalkozások, például a gyászfeldolgozó csoport is szokott találkozni, de a nyári gyermektábor helyszínéül is ez a nagy udvarral bíró épület szolgál. Itt templom is van, 1786-ban épült, műemlék – utóbbi a szokásos fejtörést okozza a közösségnek, mert bár beázik, nehéz a felújítást megkezdeni a védettségi státusz körülményessége miatt. A fizikai alapokon túl lelki alap is van, nem is akármilyen, hiszen Győrszemere artikuláris helynek minősült egy 1681-es törvény értelmében. Ezt azt jelentette akkoriban, hogy az egész megyében két helyen gyűlhettek össze a protestáns hívek istentiszteletre, és épp az egyik ilyen hely volt Szemere. Ma már bárhol lehet istentiszteleteket tartani, de egy dolog nem változott azért: itt is tartanak alkalmakat. Bár volt a gyülekezet újkori történetének nehéz fázisa, erős lemorzsolódás jellemezte a közösséget, de a Bella házaspár érkezésével új lendületet vett a gyülekezeti élet – hiszen egy ideig Bella Péter helyettesített itt, majd felesége, Bella Violetta vette át a közösség vezetését.

Természetes, hogy online is aktívak
Mind a Győrújbarát-központú missziói gyülekezet, mind a győrszemerei közösség online is elérhető: a prédikációk az interneten is elolvashatók, meghallgathatók. A gyülekezetek a Facebookon is aktívak, előbbinek oldala, utóbbinak csoportja van. A közösségeknek saját bemutató szórólapja is van, amely tömören, röviden és érthetően fogalmazza meg küldetésüket és rögzíti persze az elérhetőségeket is. Bella Péter református lelkész szerint ezekben semmi rendkívüli nincs, ezek ma már evidenciák. (A gyülekezetek oldalait a reformatusok.blog.hu illetve a gyorszemereireformatusok.blog.hu címeken találhatják meg.)

Pénzért sem adná az ünnepet

A gyülekezet magjához tartozik Herenkovics István presbiter, aki saját bevallása szerint gyermekkorától tagja a közösségnek, tizenkét évig harangozott is. Azt mondja, Bella Violetta érkezésével lendület érkezett a gyülekezetbe, amely fiatalokat is hoz a közösségbe, erre pedig szükség van. Húsvétra gondolva a férfi azt mondja, a munkahelyén folyamatos műszakba akarták tenni, de nem vállalta, mert azt mondta, nincs az a pénz, amiért feladta volna, hogy vasárnaponként és ünnepnapokon el tudjon jönni a templomba. – Az ünnep, az ünnep – teszi hozzá.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A riport megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.