Feltámadás – konteó vagy téveszme?

„Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen, ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,12 –14). Az apostol szavaiból egyértelmű: Krisztus feltámadásának tagadása a keresztyénségen kívül helyez mindenkit. A történelem során voltak többen is, akik Isten hatalma, a csodák valóságának komolyan vétele nélkül akarták magyarázni a húsvéti eseményeket. Milyen válaszokat adhatunk ezekre? Az apologetika feladatának tekintette az évezredek során, hogy egyrészt a keresztyénséget ért kritikákra jól válaszoljon, másrészt, hogy megfogalmazzon olyan érveket, amelyek egy kereső embert Krisztushoz segíthetnek. Jézus feltámadása kapcsán is születtek nem keresztyén magyarázatok, amelyek jobb alternatív magyarázatot akartak arra adni, hogy miért hitték a tanítványok, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogy miért nem találták meg Jézus Krisztus holttestét a katonák, vagy hogy miért tanúskodtak arról többen, hogy megjelent számukra a feltámadott Messiás. Kétrészes cikksorozatunkban először ezekre az alternatív magyarázatokra válaszolunk.

A legelső nem keresztyén magyarázat arra, hogy az első húsvét reggelén miért volt üres Jézus sírja, már a Bibliában olvasható. „Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból.” (Mt 28,11–14). Az ilyen és ehhez hasonló magyarázatok szintén sokszor visszatértek a történelem során azoktól, akik nem hittek Jézusban. Itt az evangélium egyértelműen koholmányként állítja be ezt a vádat, de voltak, akik azzal gyanúsították az evangélistát, hogy bizonyára csak elhallgatta az igazságot, és valóban a tanítványok egy jól megszervezett akció keretében elvitték Jézus testét. Ezzel azonban egy őszintén gondolkodó embernek több problémája is lehet. Egyrészt, ha a tanítványok valóban csak fondorlatosan kieszelték volna mindazt, ami történt, és csak elhitetni akarták volna, hogy Jézus feltámadt a halálból, aligha haltak volna meg azért, hogy fenntartsák ezt a hazugságot. A keresztyénekre brutális kivégzések vártak, ha nem tagadták meg a hitüket. Ez nemcsak a későbbi keresztyénségre volt igaz, hanem már Jézus közvetlen tanítványaira (Istvánt megkövezték). Sok kutató erős érvnek tartja ezt a megfontolást, hogy csak olyan emberek tarthattak ki a Jézus feltámadásába vetett hit mellett ilyen állhatatosan, akik tényleg meg voltak arról győződve, hogy az megtörtént, nem pedig csupán elhitetni akarták azt az emberekkel.

Másrészt az is megfontolásra méltó, hogy a tanítványoknak semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy egy hatalmas hazugságra épített üzenetet terjesszenek. Ők azzal, hogy Krisztust hirdették, a saját népük többségével mentek szembe. Ez pedig kiközösítést jelentett mind a népükből, mind a lakóhelyükről. A XX. század Amerikájában több olyan személyről tudunk, akik vallási vezetőnek adták ki magukat azért, hogy rengeteg embert kihasználva meggazdagodjanak. Talán ez a negatív tapasztalat is hozzájárul ahhoz, hogy egy ilyen magyarázat hihető legyen, kétezer évvel ezelőtt azonban nem volt „jó befektetés” új vallást „kitalálni”. Az életüket kockáztatták, és anyagi értelemben nem nyertek vele semmit.

Ha azonban nem szándékos megtévesztés áll a rendkívüli állítás mögött, hogy Jézus feltámadt a halálból, akkor bizonyára a vallási fanatizmus téveszméi – hangzik a következő ellenvetés. Az elmúlt évtizedekben, ahogy a pszichológia tudománya kibontakozott, több megfigyelést is tettek a vallási élményekkel kapcsolatban. Ezek – tévesen – megerősítettek egy tábort abban, hogy azt gondolják, Jézus tanítványaival is csupán csak a pszichéjük játszott, és csak képzelték mindazt, amit később állítottak. Ezzel kapcsolatban is azonban több döntő kritikai észrevétel megfogalmazható. Először is, nem egyedi estről van szó, hanem több emberrel más-más időpontokban történt meg az a beszámolójuk szerint, hogy látták a feltámadott Krisztust. Másodszor, nem egyéni beszámolókról van szó, tehát volt, hogy egy egész csoport ugyanazt tapasztalta: látták Jézust a halála után. Harmadszor, tanúk alátámasztásával állítható, hogy nemcsak látták, hanem meg is érintették a feltámadottat. Végső soron, ha hallucináltak is volna a tanítványok, ez nem adna arra magyarázatot, hogy hogyan tűnt el a sírból Jézus teste. Ezek az érvek jelentősek voltak nem keresztyén oldalról az elmúlt évszázadokban. Láthatjuk azonban, hogy végül olyan falakba ütköznek, amelyeket nem tudnak ledönteni, ezért aztán elbuknak.

Következő cikkünkben megvizsgáljuk a legjobb érveket a húsvéti események keresztyén magyarázatának alátámasztására, hogy lássuk, értelemmel is nyomon követhető a történelemben mindaz, amiről minket belsőleg igazán a Szentlélek győz meg: Jézus Krisztus feltámadott!