Az imádság és az önmagunkkal való kapcsolódás egy különleges élményét élhetik át az őrbottyáni református gyülekezet tagjai templomuk hátsó kertjében. Kovácsné Gombos Tímea lelkipásztor imasétányt alakított ki azért, hogy Jézus feltámadásának üzenete még közelebb kerüljön a számos fiatalt is tagjai közt tudó közösséghez. Végigjártuk az imaösvényt.
„Mindaz, amit Jézus vállalt, amin keresztülment, értünk, helyettünk és miattunk tette”
Az őrbottyáni, vagy ahogy a településen régen hívták, őrszentmiklósi református templom tornyában három harang is zeng fényes, büszke hangon. Az hallhatja, aki egész órára érkezik. Egy régi rendet idéz az 1800-as évek elején öntött középső harang fegyelmezett tónusa. A mellette álló hatalmas kapu, amelyen egykor kocsi hajthatott be, nyitva, tágasságával kíváncsivá teszi az arra járót. Mi lehet az egykor szalagtelkes, ma kertvárosiasodó falu parókiájának hátsó udvarán?
Első ránézésre mérete és keskeny kialakítása miatt még emlékeztet a völgyi településekre jellemző paraszti élet elfelejtett rezzenéseire, de most, a bárányfelhőkkel szegélyezett ég alatt az egykori legelő szakrális térré változik: fatáblákon Jézus utolsó hét szava olvasható, ezeket követve hívják lelki útra a látogatót. Kovácsné Gombos Tímea és Kovács Tamás lelkipásztor házaspár hosszú ideje készíti ezeket a táblákat és a hozzájuk tartozó kellékeket az ifisek húsvét előtti lelki hétvégéjére. Felhívják a figyelmet arra, hogy ez az út nem könnyű, pedig még csak kereszt sem nehezedik a vállunkra, nem kell megmászni egy magas kálváriát sem, mégis az a belső út, amire Jézus szavai hívnak, az önmagunkkal való szembenézés és az értünk vállalt szenvedés felismerése megdolgoztat. Olyan mélyek és szentek ezek a szavak, hogy Mózeshez hasonlóan le kell oldanunk legalább lelki értelemben a sarunkat, miközben olvassuk. Fizikailag ezt úgy tehetjük meg ezen az imaösvényen, ha térdre ereszkedünk.
– Minél több érzékszervvel kapcsolódik be valaki egy folyamatba, annál mélyebb rétegeket ér el az információ. Az imádságot megélhetjük úgy is, hogy pusztán intellektuálisan vagyunk jelen, és úgy is, hogy minden érzékszervünkkel és érzésünkkel. Ha így imádkozunk, többet érthetünk meg belőle – hívja fel a figyelmet Kovácsné Gombos Tímea. A látogató aztán egyedül marad Jézussal, az utolsó szavaival és saját gondolataival az erős tavaszi napsütésben, a csendben.
– Mindaz, amit Jézus vállalt, amin keresztülment, értünk, helyettünk és miattunk tette. Ha megértjük ezt a három szót – és ebben szeretne segíteni ez az imaösvény – és azt, hogy ebben az útban mi is jelen vagyunk, hogy Jézust az irántunk érzett szeretete tartotta ezen az úton és a kereszten, akkor csak hálásak lehetünk – fejti ki Kovácsné Gombos Tímea. A szenvedéstörténet Igéi szeretetteljes igemagyarázatokkal egészülnek ki, megtartják és szinte megtámasztják a nehéz érzései, sérelmei és bizonytalanságai között térdeplő látogatót, még ha az első stációnál nem is érzi át ennek a különleges, érzékszervekre ható spirituális felfedezésnek az erejét, belső hangjának későbbre már világos és vigasztaló hangfoszlányait.
– Jelen van a bűn az életünkben, ez tagadhatatlan, viszont nem kell ebben benne maradnunk, van szabadulás, van új élet, Krisztustól lehet kérni és elfogadni. Ezt kínálja nekünk ma is, itt is – erre is szerettük volna ráirányítani az ide látogatók figyelmét – mondja a lelkésznő, aki nemcsak a teológia tudományát ismeri, hanem számos lelkiségi képzésen is részt vett.
„Az imádságban jelen vagyok Isten számára úgy, ami és ahogy vagyok”
Az egyik „stáció” előtt tüskés töviskoszorú fekszik. Arrébb kell, hogy tegyük, hogy letérdelhessünk, de vigyázva, hogy az ujjainkat ne szurkálja össze. Ki is próbálhatjuk, milyen érzés, ha a fejünkre tesszük. „Mert ő nemcsak egymás mellé, hanem egymáshoz és egymásba is épít bennünket” – olvasható az egyik táblán. Mellette biléták, filctoll és fém karabiner, hogy írjuk fel azok nevét, akik a közelünkben élnek, és vigyük magunkkal ezeket a neveket.
– Elég egy olyan Ige, ami szívbe talál, és ott apró mustármagként elkezdi az új életet. Ha ez kihat az őt magával vivő ember mindennapi megnyilvánulásaira, viszonyulására, értékrendjére, akkor ez az imaösvény elérte a célját. Az imádságban, annak csendjében jelen vagyok Isten számára nemcsak a szavaimmal, hanem teljes valómmal úgy, ahogy vagyok, és engedem, hogy ebben a jelenlétben történjen valami – magyarázza a lelkésznő.
„Az imádság sokszor küzdelem, harc”
Az őrbottyáni református gyülekezet virágvasárnap kezdte meg a húsvétot megelőző közvetlen lelki felkészülést. Fiataljaikkal lelki hétvégét töltöttek el Mátraházán, ahová magukkal vitték az imaösvény stációit is, és Jézus Krisztus Gecsemané-kerti imádságáról beszélgethettek a résztvevők. – Az imádság sokszor küzdelem, harc: elmondani a vágyaimat, és eljutni addig, hogy mindezek ellenére ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy te. Ahogy Jézus imádkozott: Ha lehetséges… mindazáltal. A két szó között hosszú, és küzdelmes az út. Bízunk benne, hogy ebben megerősíti azokat, akik végigmennek az imaösvényen – lelkesít Kovácsné Gombos Tímea.
Nagycsütörtökön meghitt, bensőséges körben megült úrvacsorás alkalmat tartottak, egymásnak átadva a szent jegyeket. Nagypénteken passióolvasásos istentiszteleten vehettek részt a gyülekezet tagjai, ahol magyarázatok nélkül szólaltatták meg a szenvedéstörténetet, énekekkel, imádságokkal.
Az utolsó stációk egyikén olvashatjuk Jézus szavait: elvégeztetett. Vajon hogy állnánk ma, állnánk-e a bárányfelhős ég alatt, ha mindez nem történik meg vele és velünk? – kérdezem a lelkésznőtől. – Ő végigjárta azt, amiért a földre született karácsonykor. Akkor is, amikor nehéz volt, amikor kínozta a magány, amikor fizikailag és lelki elhagyatottságában is szenvedett. Eközben ránk gondolt, az irántunk való szeretete tartotta ott a kereszten. De tudta, hogy anélkül ma mi nem állhatnánk itt, nem kerülhetünk az Atya közelébe, hogy folyamatos elválasztottságban, távolságban kellene élnünk, ami maga a pokol. Ő ettől szabadított meg bennünket – hozza közel a passió üzenetét Kovácsné Gombos Tímea.
Reformátusként keresztútra menni és térdelve imádkozni nem hétköznapi megélés. A „stációk” végigjárásakor magunkkal hozhatjuk a kis fakeresztet, hogy mindig emlékeztessen minket Jézus küldetésére, a bilétákat azoknak a nevével, akikkel Krisztus „egybeépített”, a kődarabot, ami a bűneink súlyára emlékeztet, ihatunk néhány korty vizet, miközben ő ecetet kap. De ha csak fél óráig teljesen egyedül, csendben hallgatjuk a belső hangunkat, miközben engedjük azokat a gondolatokat is előtörni, amelyekre nincs idő a hétköznapokban, akkor közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy válaszokat kapjunk, vagy összeálljon egy régóta szétesett kép.