Erőn felül – erejükhöz képest

„Erejükhöz képest adtak” – ragadta meg a figyelmemet nem olyan régen Ezsdrás könyvének félmondata, amikor a Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi Igénk volt (Ezsd 2,69). Talán azért, mert ma sokkal inkább azt szoktuk csak megemlíteni, kiemelni, ha valaki nem erejéhez képest, hanem azon felül ad, azon felül teljesít. Gyorsan rá is kerestem az interneten, és azt találtam, hogy a mai közbeszéd hemzseg ettől a kifejezéstől: „erején felül.” Az internet szerint főleg a politikusok teljesítenek erejükön felül, őket a celebek és a harmadosztályú futballcsapatok követik. Ezek a megfogalmazások talán ismerősnek csengenek számunkra: „Magyarország erején felül vesz részt a schengeni határok védelmében” vagy: „gazdasági erőnkön felül teljesítettünk az Eb-n”, továbbá: a celebek erőn felül küzdenek éppen aktuális párkapcsolatukért vagy szenvedélyeik ellen. Néha a hétköznapi emberek sokkal reálisabbnak ható küzdelmére is olvashatunk utalást, például hogy valaki erején felül küzd a gyógyulásáért, a megélhetésért, családja eltartásáért, gyermekei taníttatásáért. Persze egyházi közegben is gyakran használjuk a kifejezést: „A gyülekezet erején felül adakozott a vihar által okozott kár helyreállítására.”

Nyilvánvalóan nem szabad ebbe túl sokat belelátni, puszta szófordulatról van itt szó, amellyel a teljesítményt, a befektetett erőt, buzgalmat akarjuk nyomatékosítani. Annyit azonban mégis üzennek nekünk ezek a példák, hogy a világ elsősorban erre figyel fel. Mintha a mi világunkban csak az erőn felüli teljesítmény lenne a hírértékű, a mérvadó. Csak az számít, ami erőn felül áll.

Az Isten országában viszont más törvények uralkodnak. Ez az igei félmondat méltónak tartja megemlíteni, hogy ezek az emberek nem az erejükön felül, hanem erejükhöz mérten adtak. Nem adtak ennél többet, nem is kevesebbet – annyit, amennyi az erejükből telt. Egyfajta szent realizmus ez.

Isten azt emeli ki tehát, hogy erejük szerint adtak. Ebben a kiemelésben pedig elismerés van. Mert az Úr nem is azt kívánja meg, hogy erőnkön felül adjunk. Nem követel tőlünk többet, mint amennyit véghez tudunk vinni, azt nem kéri, amire ő nem készített fel, nem hatalmazott fel bennünket. Jó ezt szem előtt tartani. Bízol-e benne, hogy annyi terhet tesz rád, amennyit elbírsz? Elhiszed-e neki, hogy nem kér többet vissza, mint amennyit már korábban odaadott? Felismered-e, hogy „nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni”? (1Kor 10,13)

Isten nem kér az erőnkön felül, de azt igen, ami tőlünk telik. Hogy ami rajtam áll, tegyem meg. Hogy amennyi időm van, hasznosan, az elhívatásomhoz méltóan, az ő dicsőségére éljem. Ennek az ószövetségi – erején felül / erejéhez mérten – kérdésfeltevésnek szép újszövetségi illusztrációja az özvegyasszony két fillérének a története. Ebben a példázatban szerepel egy gazdag ember, aki a feleslegéből ad – nem az erejéhez mérten –, és egy özvegyasszony, akiről bulvárosan ma azt mondanánk, hogy erején felül, de bibliai értelemben az ereje szerint ad. Az eredeti szövegben méghozzá érdekes kifejezést olvasunk, tudniillik az özvegyasszony azt dobta be, ami az életéhez kellett, így fordíthatnánk: a teljes megélhetését. Itt az eredeti szövegben ugyanis a biosz szó áll. Élet. Az özvegyasszony nem keveset, nem is sokat dobott a perselybe, az egész életét tette bele. Ereje szerint.

Isten tőled sem kér többet, mint amit nyújthatnál. Téged sem kísért feljebb; tőled sem kér többet számon, mint amit megtehetsz; nem tesz rád nagyobb terhet, mint amit elhordozhatsz. Ez örömhír, evangélium, felszabadító érzés. De akkor tapasztalhatod meg ezt a felszabadító érzést, ha már beledobtad magadat a perselybe; az életedet, a „bioszodat”, a valódat. Ha azt, ami a „te erődből telik”, az ő céljára, ügyére, nagyobb dicsőségére szenteled oda.