Emlékezés a nemzeti gyásznapon

Az 1848–1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák ugyan amnesztiát kaptak, de sokukat besorozták a császári seregbe, a tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom magyar főtisztet ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá.

A tisztségéről 1848. október 2-án lemondó Batthyány Lajos grófot 1849 januárjában Pesten tartóztatták le. A szabadságharc bukásakor Olmützben raboskodó politikust 1849. augusztus 30-án a haditörvényszék koncepciós eljárásban, felsőbb utasításra felségárulásért kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, de kegyelemre ajánlotta. Batthyányt Pestre vitték, ahol a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én megerősítette az ítéletet. A kivégzéseket október 6-ra, az egy évvel korábbi bécsi felkelés és Latour osztrák hadügyminiszter meglincselésének évfordulójára időzítették.

A pesti Újépületben Batthyány éjszaka egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, így súlyos sérülése és vérvesztesége miatt nem lehetett végrehajtani rajta a megbecstelenítőnek számító, jobbára köztörvényeseknél alkalmazott akasztást. Mivel a kivégzésnek meg kellett történnie, a helyi parancsnok a kötél általi halálbüntetést saját hatáskörben „por és golyó” általi halálra változtatta – ennek hallatán Haynau később idegrohamot kapott. Batthyány nem engedte a szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak. Utolsó szavai ezek voltak: „Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!) Éljen a haza!” Kivégzésének helyén, az egykori Újépület falánál 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest. Magyarország első miniszterelnökének hamvai a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Batthyány-mauzóleumban nyugszanak.

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a tizenhárom honvéd főtisztet. Haynau rendelkezése nyomán hajnali fél hatkor a négy, golyó általi halálra ítélt tisztet – sorrendben Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet – végezték ki először, utánuk következtek a kötélre általi halálra ítélt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt Török Ignác, Lahner György, Knézch Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos és Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károlynak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát.

A tizenhárom mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. A közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre, ahol ma emlékoszlop áll, a vértanúk emlékét pedig a városban a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobor, Zala György munkája őrzi.

Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki: Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy azért nem került a kivégzőosztag elé, mert megtébolyodott, ő 1850 februárjában a várbörtönben halt meg. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg ötszáz halálos ítéletet hoztak, ezek közül mintegy száztízet hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie – távollétükben – végezték ki, azaz nevüket szögezték ki egy akasztófára. A bosszú csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az általános európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő” Haynaut.

A kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbócra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.