Elhunyt Schmidt Ferenc

Schmidt Ferenc nyugalmazott református lelkipásztor 68 éves korában, március 24-én hazatért Teremtőjéhez.

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Zsoltárok 23,1

A Budapesti Református Teológián szerezte lelkészi diplomáját 1979-ben. Verebi segédlelkészi éve után első önálló szolgálati helye Pálfán volt, ahol 20 esztendőn át munkálkodott. Hűségesen pásztorolta a híveket, közben folyamatosan képezte magát. Ritkaságszámba menő görög, héber, arab nyelvtudásra tett szert, amit mindvégig fejlesztett. Hatalmas teológiai könyvtárat gyűjtött össze és tanulmányozott. Közben kétkezi munkájával renoválta a templomot és a parókiához kapcsolódó más épületeket. Gyülekezete kiadásainak csökkentése érdekében gazdálkodott, és korábbi kovács szakmáját is mindvégig hasznosította, elsősorban is mások javára.

1995-ben kötött házasságot Kiss Judith-tal, aki mindenben hűséges segítőtársként állt mellette a lelkipásztori munkában is.

schmidt.jpg

2000-ben a Kosdi Gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. Sokrétű szolgálatai mellett igehirdetéseire mindig lelkiismeretesen felkészült. Pásztori, lelkigondozói lelkülettel és nagy odaadással hirdette az Igét és foglalkozott a rábízottakkal. Megértő, szelíd és derűs személyisége bizalmat ébresztett iránta.

Rendkívül nagy fizikai ereje ellenére minden körülmény közepette szelíd és türelmes volt az idegenekkel szemben, családjában pedig szerető, támogató és gondoskodó.

17 és fél évi kosdi szolgálata után vonult nyugalomba 2018-ban. Ettől kezdve kerepesi otthonában élt.

Felesége, fia, testvére gyászolják. Szeretettel és hálával emlékezik személyére és szolgálataira a pálfai, kosdi, kistarcsai, őrszentmikósi és a budapesti Szabadság téri református gyülekezet. Temetése szűk családi körben lesz Kerepesen.