Valódi család

Mintha egy családi ebéd utáni közös kávézásba csöppentem volna, miután – kissé késve – becsöngettem a mátyásföldi Baross Gábor utcai lelkészi hivatalba: előszobába kiszüremkedő nevetés, kanál koccanása a porceláncsésze oldalán. A hangulat akkor sem fagyott meg, miután beléptem az irodai helyiségbe, ahol úgy fogadtak a Mátyásföldi Református Egyházközség jelen lévő tagjai, ahogy egy, a családi ünnepekre mindig késve érkező rokont. Szeretettel, mosolyogva, megértéssel.

A jelenlévők közül Varga Béla gondnok a korelnök. Kérésemre felidézi, hogyan került kapcsolatba a mátyásföldi gyülekezettel. Elmondja, hogy Zsurkról, a fatornyos református templomáról is ismert faluból származik, tizenhat éves korában került Budapestre, ahol mindig is kereste a templomok közelségét. Így volt ez 1988-ban is, amikor családjával Cinkotára költöztek.

– Kinyílt szívem számára egy tele templomot találtam – fogalmaz a gondnok, akit az akkori lelkipásztor, Bíró Ferenc elhívott a csütörtöki bibliaórára is. – Örömmel elfogadtam a meghívást, attól kezdve pedig, ahogy időm engedte, a gyülekezet dolgaival foglalkoztam – mondja Varga Béla.

Megoszt egy olyan történetet is, amelyet még a jelenlévők közül sem ismert mindenki, és amely jól bemutatja, hogyan is fogadja és becsüli meg az újonnan érkezőket a mátyásföldi gyülekezet. – Az egyik télen nagy hó esett le az egyik vasárnapra virradóra. Fogtam a hólapátom, fölszálltam a HÉV-re és eljöttem. A parókia és a templom, valamint a gyülekezeti ház is saroktelken áll, gondoltam, elkelhet a segítség. Kellett is, mert a havat a nagytiszteletű úr a feleségével kettesben lapátolta. Ahogy megláttak engem befordulni a sarkon a vállamon a hólapáttal, örömtelivé vált az arcuk, és hálásak voltak: van valaki, akinek eszébe jut, hogy segíteni kellene. Attól kezdve ez rendszeressé vált. Rövid idő elteltével megválasztottak presbiternek, majd 1994-ben gondnoknak, azóta is ezt a tisztséget töltöm be a gyülekezetben.

Varga Béla néhány mondatban összefoglalja a gyülekezet rendszerváltás utáni történetét is. Felidézi, hogy annak idején a mátyásföldi gyülekezethez nemcsak Cinkota, hanem Árpádföld is hozzátartozott. Ez utóbbi gyülekezetrész a kilencvenes években látványos növekedésnek indult, amelyet az anyaegyház templomépítéssel támogatott, majd a gyülekezet akkori beosztott lelkipásztora, Nyikos András elvállalta az újonnan alakult egyházközség vezetését. – A Jóistennek mindig gondja volt ránk – jelenti ki a gondnok.

A Mátyásföldi Református Egyházközség ötszáz embert tart nyilván, a választói névjegyzékben több mint négyszázan szerepelnek, a vasárnapi istentiszteleteken rendre kétszázan-kétszázötvenen vesznek részt. S bár igen szép szám az évi ötven keresztelő is, sajnos a temetések száma is nagyságrendileg ekkora. De Isten ott is arat, ahol ők nem vetettek.

– Szinte minden vasárnap ülnek olyan gyászoló családok a templomban, amelyek közül később többen is itt ragadnak a gyülekezetben. De ugyanez elmondható a keresztelőkről is. Előfordul, hogy a családot nem látjuk többet, de a rokonságból valakit megérint az Ige, és vissza-visszajár – mondja Bíró Botond lelkipásztor, aki 2001-ben segédlelkészként tért haza, majd édesapja, Bíró Ferenc lelkipásztor nyugdíjba vonulása után, 2008-ban vette át a mátyásföldi gyülekezet vezetését.

Bár nem számottevő, de örömteljes, amikor egy-egy hittanos gyermek szüleit látják viszont az istentiszteleten, és az is előfordul, hogy néhány szülő a gyermekével együtt vesz részt a vasárnapi hittanórán.

Gyermekalkalmakkal három korosztály számára készülnek vasárnaponként, mindegyik foglalkozásért négy-négy hitoktató vagy gyülekezeti segítő felel. Az ő munkájukat fogja össze és irányítja Tarnainé Ronkay Anikó, aki maga is oktat hittant a környék iskoláiban.

– Minden hónap negyedik vasárnapi hittanórája különleges gyermek-istentisztelet, amikor a gyülekezeti termet templomként rendezzük be, a beosztott lelkészünk, Czikó Györgyi pedig palástot vesz, úgy tartja meg az alkalmat – mondja Matejcsok Dóri, a gyülekezet egyik hitoktatója.

A felnőtt-istentiszteleten felbukkanó új arcok felismerése nem könnyű feladat egy ekkora gyülekezetben, de többen is vannak, akik igyekeznek megszólítani őket. A templomba betérőket Varga Béla gondnok fogadja az ajtóban, aki mindenkit kézfogással köszönt. – A legtöbbször már nekem elmondják, hogy most költöztek a környékre, most járnak itt először, és szeretnének csatlakozni a gyülekezethez – mondja a gondnok, aki ehhez minden segítséget megad.

– Az istentisztelet végén a lelkész is mindenkivel kezet fog az ajtóban, majd utána ott áll a kapuban a gyülekezet korábbi lelkésze és felesége is, akik szintén mindenkivel váltanak egy-két szót. Tehát nem olyan könnyű innen csak úgy „kiszaladni” – tréfálkozik Czikó Györgyi.

– Igyekszünk mindenkivel legalább egy-két mondatot beszélni, és elmondani nekik, mennyire örülünk, hogy itt vannak – teszi hozzá a lelkipásztor.

A mátyásföldi gyülekezet lelki életének csúcspontja a vasárnapi istentisztelet, de kapcsolódási pontot jelentenek a hétközi alkalmak is, mint a hétfői és szombati ifjúsági bibliaórák, a szerdai imaóra, a csütörtöki bibliaóra vagy a fiatal felnőttek pénteki bibliaórája.

A gyülekezet összetartozását segítik a csendesnapok, amelyekből többet is tartanak korosztályonként. Nyaranta a gyermekes családok, mintegy száz felnőtt és hetven-nyolcvan gyermek Balatonszárszón gyűlnek össze, az idősebbek Mátraházán találkoznak. – Tartunk csendes hétvégéket is, amelyek szintén korspecifikusak, így van ilyen alkalmuk a fiataloknak, a fiatal felnőtteknek és a családosoknak is – mondja Bíró Botond. – A Covid előtt tartottunk az egész gyülekezet számára is egy hétvégét, de azt még nem tudtuk azóta újra megszervezni – teszi hozzá.

A koronavírus-járvány és a vele járó korlátozások a mátyásföldi reformátusokat is megroppantották kissé, de igyekeztek a helyzetet a saját épülésükre fordítani. Ebben az időszakban bővítették ki az 1939-ben épült templomukat egy mellékhajóval, vagy ahogy a beszélgetésben hivatkoznak a harminc négyzetméternyi pluszterületre: egy mellékcsónakkal. Ekkor kezdődött el az istentiszteletek internetes közvetítése is, és ekkor fedezték fel maguknak a szabadtéren tartott vasárnapi együttlétek áldását is.

Az istentisztelet-közvetítésekért Tarnai Zoltán presbiter felel, aki emellett a gyülekezet internetes felületeit is kezeli, de ez irányú gyülekezeti munkáját még a múlt évezred végén, a Keskeny úton című gyülekezeti újság szerkesztésével kezdte.

Szabadtéri istentiszteleteket az egyházközségben a templombővítés miatt kellett tartani, amely részben abban az időben zajlott, amikor be voltak zárva az istentiszteleti helyek, és amikor még az újranyitás után is sokan távol maradtak a padsoroktól, a fertőzéstől félve.

– Nem tudtunk a templomban istentiszteletet tartani, csak a gyülekezeti ház udvarán. Viszont mivel szabadtéri istentisztelet volt, hihetetlenül nagy volt a népszerűsége. A lezárást követő vasárnap például a gyülekezet hetven százaléka jelen volt, és mérhetetlenül nagy erőt adott, hogy látjuk egymást, hogy beszélgethetünk – mondja Bíró Botond. A gyülekezet azért is áldottnak érezte magát, mert abban az évben a pünkösdtől az új kenyér ünnepéig tartó időszakban csak két vasárnap esett az eső.

– Technikailag minden vasárnap igazi kihívás volt, mert például a gitáros istentiszteletek hangosítását is meg kellett oldani, a szél pedig sokszor elfújta a zenészek kottáit – mosolyog Tarnai Zoltán. Az internetes közvetítések kapcsán elmondja, hogy sok gyülekezettel ellentétben ők nem állították le ezeket azóta sem, a presbitérium ugyanis úgy tapasztalta, hogy nem csökkentik a vasárnapi istentiszteletek látogatottságát.

Beszélgetőpartnereim többségére jellemző, hogy már évtizedek óta kötődnek a gyülekezethez, mondhatni második családjuknak tekintik azt, sőt a közösséget valódi családi kötelékek is átszövik azáltal, hogy van, aki a gyülekezetben talál párt magának, vagy épp keresztszülőt választ a hittestvérek közül. – Születésem óta a kerületben élek, ebben a templomban kereszteltek, itt konfirmáltam – mondja Bíróné Ibrányi Edit, aki a konfirmációja idején kezdett jobban bekapcsolódni a gyülekezet életébe. – Ifjúsági órára jártam, aztán volt olyan időszak, hogy kicsit eltávolodtam a közösségtől, de visszatértem, és ebből a „nagy visszatérésből” házasság lett – pillant lelkipásztor férjére. De nem csak a jelenlévők tekintenek így a mátyásföldi közösségre, amely elmondásuk szerint azért működik jól, mert a gyülekezeti tagok maguktól is tudják, hogy mi a dolguk. – Nálunk nincsenek nagy megbeszélések, a legtöbben benne élnek a gyülekezetben, látják a feladatokat, és mindenki vállal belőle valamennyit – árulja el a titkot Bíró Botond, aki reméli, hogy ugyanezt fogják megélni majd azok is, akik mostanában csatlakoztak a gyülekezethez.

– Ez a gyülekezet éppen attól nagyon családias, hogy sokan szolgálnak. Nem egy-két ember viszi a hátán a közösséget, hanem harmincan-negyvenen – teszi hozzá Tóthné Juhász Tünde, aki 2015 óta végez kántori szolgálatot Mátyásföldön. – Sokat beszélhetnénk arról, hogy milyen meghitt a gyülekezetünk, és hogy milyen sokan szolgálunk benne, de mindennek az alapja az istentisztelet – állítja.

– Minden vasárnap komoly igei üzenettel bíró prédikációt hallgathatunk, és ha az ember eljön, akkor mindig vihet haza magával egy hétre valót. Ahol a Szentlélek szól és annak üzenetét hallgathatják, oda jönnek az emberek. A jó hangulat és a családiasság csak következmény – jelenti ki. – Gyülekezetünk alapja az igei szolgálat. Áldott helyzetben vagyunk – fűzi hozzá Tóthné Juhász Tünde, aki szintén a mátyásföldi gyülekezetben nőtt fel.

A „nagy család” toposzt erősíti az is, ahogyan a gyülekezet tagjai gondot viselnek egymásról. Most nemcsak a minden negyedik vasárnap délutáni gitáros istentiszteletet követő szeretetvendégségről van szó, ahol roskadásig telnek az asztalok szendvicsekkel és süteményekkel, vagy az idős gyülekezeti tagok hogyléte után érdeklődő telefonhívásokról, hanem a kicsit nagyobb áldozatot jelentő segítségről.

– Nem szoktuk egymás bevásárlásait kifizetni, de ha igazán nehéz, akár a hitbeliséget is ellehetetlenítő körülményt kell elhárítani valakinél, abba mindenki nagy örömmel beszáll. Amikor például valaki már tényleg összeroppan egy anyagi jellegű teher alatt, akkor mi gond nélkül átadunk a javainkból azért, hogy megmentsük őt a teljes kilátástalanságtól – mondja Tóthné Juhász Tünde.

Ezzel a keresztyéni hozzáállással vettek például közösen egy használt autót a gyülekezethez tartozó egyik családnak, hogy ne legyen akadálya a közösségbe járásuknak, vagy az egyik, világi szemmel teljesen reménytelen helyzetbe sodródó gyülekezeti tagot megmentették a lakása elárverezésétől, de olyan is akadt, hogy közösen újították fel az egyik testvérük fürdőszobáját.

– Ez a mai napig így van. Ha mondjuk egy család nehezen jutna el egy csendes hétvégére, akkor valaki biztosan behoz majd egy borítékot, és azt mondja, hogy ezt azért adja, hogy ők is részt tudjanak majd venni – mondja Bíró Botond.

A gyülekezetben működik a komatál intézménye is, amelyet egy időben Bíróné Ibrányi Edit koordinált. – Amikor nekem született az első gyerekem, meg a második, meg a harmadik, akkor heteken keresztül nem kellett főznöm, mert be volt osztva, hogy ki mikor hoz ennivalót. Szerintem ez hatalmas segítség. És természetesen én is ugyanezt tettem másokért, amikor nekik született gyermekük – mondja Tóthné Juhász Tünde.

– Nagyon szeretem, hogy ezek a dolgok a mi gyülekezetünkben működnek – teszi hozzá.