Égtartó emberek – Sütő András író nevezte így egyszer a közösségüket szolgáló különleges személyiségeket. Ez jutott eszembe, amikor arról olvastam, hogy megjelent Bódis Kriszta író, pszichológus, rendező Zsindelyné Tüdős Kláráról szóló trilógiájának első kötete Istenhegy I. – Kisasszonyképző címmel. Ha valaki, akkor bizony a szerző által a budapesti Gyulai Pál utcai gyülekezetben még kamaszként megismert „Klára néni” megérdemli a Sütő András-i jelzőt. Díszlet- és jelmeztervező, rendező, társasági dáma, ugyanakkor mély hitű egyháztag, üldözötteket mentő és másokat élete végéig önzetlenül segítő ember volt Zsindelyné Tüdős Klára. A parokia.hu könyvbemutatóról szóló tudósítása szerint Bódis Kriszta hőséről beszélve kiemelte: bármivel foglalkozott éppen, Tüdős Klára gyémánttengelye az Istenhez és az emberekhez való viszonyulása volt, ez a kettő ugyanis szorosan összefügg. „Fiatalokat és időseket egyaránt egyenrangú félként kezelt, és minden világban otthonosan mozgott: ha lyukas volt a cipője, akkor azt hordta büszkén. Az ő szemében egyik ember vagy közösség sem volt jobb, mint a másik, számára csak emberélet létezett. A lényeges kérdés az volt, hogyan fordítsa mások javára a lehető legteljesebben azt a jót, amit Jézus Krisztusban kapott” – mondta a szerző.
Tüdős Klára élete arra is bizonyíték, mennyire tévútra visz, ha a magyar múltról fekete-fehér kategóriában gondolkodunk, hiszen egymással tökéletesen ellentétesnek gondolt személyiségjegyek, társadalmi kapcsolatok is megférnek ugyanabban az emberben. Egyfelől Zsindelyné Tüdős Klára a Horthy-korszak vezető politikusai feleségeivel zárt körű divatbemutatókon ismertette meg legújabb divatkreálmányait, s ugyanő a második világháborút követő anyagi és szellemi leromlottság közepette meg nem szűnő lelkesedéssel szervezte a Nőszövetséget, építette egyházát és képviselte Krisztus ügyét. Zokszó nélkül tűrte azt is, amikor férjével kitelepítették őket budai villájukból. Későbbi beszámolója szerint közös életük legboldogabb éveit Budapestről való száműzetésük után, Balatonlellén töltötték, ahol egy ismerősük villájának házmesterlakásában élhettek. Zsindely Ferencnek ez talán feleségénél is nagyobb megrázkódtatást jelenthetett volna, hiszen ő közismert jogász, miniszterelnökségi államtitkár, Teleki Pál bizalmasa, majd a Kállai-kormány kereskedelmi minisztere volt. Felesége mély hite azonban idővel a megkérgesedett politikust is átformálta. Zsindely Ferenc nemrégiben megjelent háborús naplójának elején még a református egyháztagságot legfeljebb társadalmi kötelességnek tartó politikussal szembesülünk, míg a Budapest ostromáról szóló részek már mély hitű embert mutatnak, aki zsidó származásuk miatt üldözött gyerekekkel és felnőttekkel zsúfolt házában őszinte lélekkel fohászkodik és ad hálát Istennek. Rá is igaz, ami feleségére, azaz hogy a politikai-kulturális besorolások kevéssé alkalmasak Zsindely Ferenc összetett életének bemutatására. Egyfelől Zsindely a Horthy-korszak főtisztviselőjének prototípusa: köznemesi származású jogász, első világháborús tüzértiszt, antibolsevik, németbarát és antiszemita. Másfelől kapcsolatban állt a szélsőbaloldallal, jó viszonyt ápolt a népi írókkal, és feltétel nélkül támogatta feleségét, aki az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás után több száz zsidó asszonyt és gyermeket rejtett el különböző intézményekben, többek között saját villájukban, tudatosan vállalva mások érdekében az életveszélyt. Ez a hősies vállalás is érthetetlen a házaspár a szorongatások közepette növekvő hite nélkül; így lettek égtartó emberek a történelmi felhőszakadás közepette. Zsindely annyi szenvedést és halált látott, hogy többé nem vett puskát. Onnantól szeretett fáira és madaraira összpontosított.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!