Borzalom és elhallgatás

A rendezvényt megnyitó Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a második világháború előtt, alatt vagy után a Szovjetunió által megszállt területek lakóinak „szinte az első pillanattól kezdve el kellett szenvedniük a bolsevik terrort." Földváryné Kiss Réka, a Nemzetiségi Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a Vörös Hadsereg a szabadság helyett a rabság hétköznapjait hozta el. Mint elmondta, a 40 éves diktatúra lehetetlenné tette a kollektív gyászmunkát, ezért is fontos a történtek felidézése és tudományos szinten történő feldolgozása, amelyhez a NEB többek között egykori Gulág-rabok visszaemlékezésének közreadásával is szeretne hozzájárulni. Földváryné Kiss Réka kifejtette, mind kevesebb a túlélő és a szemtanú, eközben pedig felnőtt az első olyan generáció, amelynek már nem kellett megtapasztalni, hogy mit jelent diktatúrában élni.

Balog Zoltán köszöntőjében elmondta, hogy ha mindenki megjelent volna a helyszínen, akinek a családját érintette a szovjet megszállás, feltehetően nemcsak az Akadémia dísztermében, hanem a Széchenyi téren sem férnének el. Felhívta rá a figyelmet, hogy nagy az adósságunk azokkal szemben, akik sokat szenvedtek a kommunizmus alatt. Hangsúlyozta, hogy bármely embertelen rendszer áldozataira együtt kell emlékeznünk, és közös veszteségként kell tekinteni rájuk. Ha együtt tudunk emlékezni, abból nemcsak a jelen, hanem a jövő generációi is profitálhatnak.

Mint kifejtette, a szabadság hiányának élménye, a rabság tapasztalata köti össze az Elbától keletre fekvő területek népeit. A kommunizmus azonban nemcsak Kelet-, hanem Nyugat-Európa ügye is. Mindkét diktatúra Európa közös, terhes öröksége, így a múlt feldolgozása közös európai felelősség. Chestertont idézve kifejtette, hogy ahelyett, hogy mindent magunk mögött hagyunk, mindent magunkba kell fogadnunk: nem szabad elfelejteni emberek tízezreinek meghurcolását, a birodalmi terrort. A miniszter egy Antall József-idézettel zárta beszédét: „Ha leveszik a kezünkről a bilincset, mi baráti jobbot tudunk nyújtani Önöknek."

Az egykori észt miniszterelnök, Mart Laar elsősorban azt emelte ki előadásában, hogy a deportálások Közép- és Kelet-Európa nagy részét, valamint Észak-Európa egy részét is érintették. Mint hangsúlyozta, a szovjetunióbeli (szovjet-oroszországi) politikai és etnikai tisztogatások a kozákok tömeges deportálásával már az 1920-as években megkezdődtek. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: a második világháború alatt és azt követően a balti államok lakosai mellett többek között a csehek, lengyelek, finnek, magyarok, tatárok ezrei is mindenféle tárgyalás vagy bírósági ítélet nélkül kerültek a Gulágra. Ráadásul nemcsak a férfiakat vitték el, hanem sokszor teljes családokat deportáltak a Szovjetunió távoli területeire. A gyerekeknek azt mondták, hogy felejtsék el a nyelvüket, hiszen az országuk már nem létezik, és nem fog létezni a jövőben sem. Laar kifejtette: fontos, hogy Oroszországban ma már hozzá lehet férni az egykori dokumentumokhoz. Tudni kell, hogy mi történt, mert ha megértjük a múltat, akkor megérthetjük a jelent is.

A tudósítás a mult-kor.hu oldalon folytatódik.